Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-537

Ä nemzetgyűlés 637. ülése 1926. Csak arra az irtózatos szerencsétlenségre, amelyet Trianon teremtett, hanem gondolt mindarra, ami ennek a szerencsétlen hazának agyontépett földterületén ma van. Gondolt arra a jogtalanságra, amelyben ennek az országnak népe él. Gondolt arra a gazdasági összeomlásra, amelyben fetreng ennek az országnak minden alkotó munkás keze. Gondolt mindarra, ami van. És ha igy gondolta, — amit én előlegezek a ministerelnök urnák ebben a pillanatban és feltételezem róla, hogy ő ezt igy gondolta és az őszinteségének pillanatában mindazt megmondta, amit lát — akkor kérdem én a t. ministerelnök úrtól, hogyha ő igy látja — ahogyan helyesen látja — a mai helyzetet, miért nem áll ide és miért nem vallja be nyiltan és őszintén itt a nemzetgyűlés nyilt szine előtt, hogy : uraim, az eddig követett politikám csődöt mondott, nincs tovább. Miért nem áll ide a ministerelnök ur ? Ha a ministerelnök ur látja ezt a szörnyű állapotot és nem tud rajta segiteni, miért nem vonja le a konzekvenciát ? Vagy ha nem akarja, nem óhajtja a konzekvenciát levonni, akkor miért nem áll ide a ministerelnök ur és miért nem mondja meg, hogy ki az vagy kik azok, melyek azok az erők, akik és amelyek megakadályozzák őt abban, hogy más politikát teremtsen, más irányba terelje ennek az országnak politikáját, mint amely ma uralkodik. Miért nem jön ide a ministerelnök és miért nem huzza széjjel azt a függönyt, amely mögött az a hatalmas nagy erő van, amely őt, mint Magyarország ministeremökét megakadályozza, hogy ebben az országban végre rendet teremtsen? Amely megakadályozza őt abban, hogy ebben az országban konszolidáció legyen. Miért nem áll ide a ministerelnök ur és kéri ez ország népe összességének segítségét, ha ő gyengének érzi magát? Én biztosithatom a ministerelnök urat, hogy ha ideáll és nyiltan, férfias őszinteséggel a nemzetgyűlés segitségét és a nemzetgyűlésen keresztül az egész magyar nép segitségét kéri, akkor bennünket, munkásokat ott fog találni. Ott fog bennünket, dolgozó embereket találni az oldalán, ott fog találni bennünket, szociáldemokratákat és erős a hitem, szent a meggyőződésem, hogyha ezt az erőt igénybe veszi, akkor a selyemkárpitozott függönyök mellett gyáván meglapuló hatalmas erők felett győzni fog a ministerelnök ur, győzni fog a demokrácia. És ha, t. Nemzetgyűlés, a ministerelnök ur ezt nem teszi, nem keresem az okát ; nem fogom kutatni, hogy mi akadályozza a ministerelnök urat ebben. De anélkül, hogy jós akarnék lenni, anélkül, hogy bármilyen parányi részben is gondolatban hozzá akarnék járulni ennek a végzetnek eljöveteléhez, amely előtt Magyarország áll, ki kell jelentenem, hogy az én lelki szemeim előtt a magyar jövő nagyon sötétnek látszik. Ha a ministerelnök ur nem tud, vagy nem akar rátérni arra az útra, amely egyedül biztosíték ennek az országnak, ennek a nemzetnek jövője szempontjából, akkor miként mondom, én a jövőt nagyon sötétnek látom és megmondom egészen őszintén : félek. Féltem Magyarország dolgozó népét, féltem ezt a szerencsétlen országot, hogy Lengyelország sorsára fog jutni. Lengyelország egykori sorsára kell jutnia ennek az országnak e mellett a politika mellett De ha~ a ministerelnök ur nem tud vagy nem akar a demokrácia útjára lépni, akkor szörnyűbb és kétségbeejtőbb lesz a magyar pusztulás, mint amilyen az Lengyelországban vohV Lengyelország részére megvolt a feltámadás lehetősége, Lengyelországhoz közel nyelvileg rokon nép élt és Lengyelország, azt mondhatom, körül volt véve faji és nyelvi rokonsággal, megvolt tehát a természetes alapja a feltámadáshoz. De kérdezem a ministerelnök urat, hogy ha egyszer szétszaggatják ezt az országot politikája miatt, hol van a magyar feltámadás lehetősége ? — Nincs körülöttünk senki, évi április fió 24-én, szombaton. 371 aki fajilag, nyelvileg rokon volna velünk. Hol ? Valahol Ázsiában ? Valahol a Kaukázusban állítólag van rokonnép, de ez talán még sem lehet erőalap ahhoz, hogy mi ezt az utat kövessük és higyjünk s bízzunk egy feltámadásban. Én tehát ugy látom, hogy ennek az országnak, ez ország egységének, területe egységének megmentésére és a jövőben való megtartására csak egyetlen ut van és ez a minden hátsó gondolat nélküli demokrácia, a demokrácia jegyében megindulható és meginduló alkotó és termelő munka. Miként tegnap egyik közbeszólásomban mondottam : nem az ágyú, nem a kard lesz az, amely ezt az országot naggyá fogja tenni és megtartja a jövő ezredévre, hanem az ekevas és a kalapács. Ha pedig a ministerelnök ur nem akarja ezt belátni, vagy ha belátja, de nem akarja ezt az utat Követni, akkor nem is olyan sokára Európa iskoláiban a világtörténelemből tanítani fogják a következőt : Volt egyszer Európa közepén egy ország, amelynek dolgos, szorgalmas népe volt. Ennek a népnek az volt a tragédiája, hogy vezetői önző osztálypolitikát csináltak, évszázadokon keresztül jogtalanságban tartották a magyar népet. Tanulság ebből az uralkodó osztályok'részére, hogy jog és szabadság nélkül nincs állami élet, csak a bizonyos pusztulás ! — Ezt fogják tanítani az iskolákban a magyar népről, a magyar nemzetről, ha a mai politikai viszonyok és irányzat kellő időben meg nem változnak. Én szeretném, ha ezt az irtózatosan sötét képet el lehetne fordítani, szeretném, ha a végzet elkerülné ezt a szerencsétlen országot, szeretném, ha ennek az országnak dolgozó népei tényleg a demokráciában egyesülve mégtalálnák a lehetőségét annak, amit valamennyien kívánunk, hogy Magyarország régi nagysága ismét megszülessék. De, mélyen t. Nemzetgyűlés, méltóztassanak megengedni, hogy már most. . . (Perlaki György : Eltérjek Zalaegerszegre !) Zalaegerszeg is az urak szégyene és majd egyszer könyezve fogják tagadni azt az időt, amikor Zalaegerszeg fentartásának tapsoltak ! Méltóztassanak megengedni, hogy rátérjek nagy általánosságban az egyes tárcákra, méltóztassanak megengedni, hogy a t. Nemzetgyűlés jelenlévő tagjait elvigyem egy kis körsétára, elvigyem az urakat, ha fárasztó is lesz (Koszó István : Séta jobbra vagy balra ?) a különböző ministeriurook felé. Kérem t. képviselőtársaimat, jöjjenek velem türelemmel. (Koszó István : Megyünk, de megnézzük, milyen irányban !) Meg méltóztatnak látni, hogy a séta nem lesz hiába való, mert látni fogják végre mindazt, amit mi már évek óta látunk. Látni fogják az urak, azt hogy mennyi felesleges kiadás van az egyes tárcáknál, meg méltóztatnak látni azt, amit mi már évek óta látunk, amit évek óta hangoztatunk, t. i. azt, hogy amikor az ország dolgozó népe nyomorog, amikor a munkanélküliség irtózatos réme szedi nap-nap után áldozatait, amikor földre van teperve, össze van törve, romokban fekszik iparunk és kereskedelmünk, akkor mennyi sok-sok millió és mijliárd koronát ad ki az állam olyan célra, amely nem mondom, hogy minden esetben teljesen felesleges, de a legtöbb esetben igen és ahol nem egészen felesleges a célzott nagyon sokat meg lehetne takarítani. Én csak ugy elöljárójában, csak azért, hogy mielőtt az urakkal elindulunk most, a különböző ministeriumok adataiból egy kis edző anyagot adjak t. képviselőtársaimnak' hogy igazoljam azt, amit az imént mondottam, kérem, méltóztassanak megfigyelni a következő tételeket. Az 1925/26. évi költségvetésben az állami gépkocsiszolgálat céljaira több mint hat milliárd korona volt előirányozva. Tehát állami autókra, amelyek túlnyomó részben kényelmi szempontokat szolgál-