Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-537

A nemzetgyűlés 537. ülése 1926. Az elmúlt napokban ugyanis Griger Miklós t. képviselőtársam beszédének egyik részében — lehet, hogy akaratlanul, mert szeretném hinni, hogy akaratlanul — mondotta a következőket : »Mindaddig nem lesz ebben az országban konszolidáció, amig Trianon lesz !« (Láng János : Ez igaz !) Nem akarom elhinni, hogy Griger t. képviselőtársam ezt tudatosan mondotta volna, mert ha igy válna, ez olyan szörnyű megjóslása volna annak a tragikus útnak, amelyet a magyar nemzetnek, a magyar népnek meg kell futnia, mig elér végzetéhez, aminőt ebben a hazában senkinek kivánni nem szabad. Mit jelent az, hogy addig nem lesz konszolidáció, amig Trianon van? (Varga Gábor : Nem azt, amit ön gondol !) Hogy értik azok az urak, akik ezt állitják s ezt a mondatot helyeslik és követik? (Kenéz Béla : Ugy, hogy Trianon nem örökkévaló ! — Vargha Gábor : Lelki konszolidáció nem lesz, mig Trianon lesz ! — Zaj.) Valószínűleg ugy értik ezt az urak, hogy amig Trianon lesz, addig szabadon ölhetnek és gyilkolhatnak. (Ellenmondások a jobboldalon. — Mándy Samu : Ön sem igy értette ! — Vargha Gábor : Senki nem képzeli ezt igy, hanem ugy, hogy nyomorogni fogunk addig ! — Zaj.) Ugy értik, hogy itt bűnöket követhetnek el a közéletben 100%-ig menő megtorlás nélkül, amig Trianon lesz? (Kenéz Béla: Ki mondja ezt? — Mándy Samu : Tévedés ! — Láng János : Kár erről beszélni, nem igy értette Î — Zaj.) Ha a t. közbeszóló képviselőtársaim ezt igy értik, arra kérem őket, álljanak meg ezen az utón, amig nem késő és hazánk érdekében pont az ellenkezőjét hirdessék ennek, mert annak hirdetése, hogy nem lesz konszolidáció mindaddig, amig Trianon van, rohamlépésekkel sietteti e szerencsétlen föld végzetét. (Zaj.) Betű szerint véve nem igy mondotta ezt a képviselőtársam, de ezt én igy veszem és én leszek a legboldogabb, a boldogok között a legelső, aki megnyugvással fogom tudomásul venni, hogy nem igy gondolta. (Láng János : Griger nem igy gondolta !) Tartozom kijelenteni, hogy minden okom megvan arra, hogy Griger t. képviselőtársamról, akit én végtelenül nagyrabecsülök, kinek ismerem puritán nemes lelkületét, azt a végtelen emberszeretetét, amely lelkében él, feltételezzem, hogy ezt nem igy gondolta. De ha nem igy gondolta, akkor helyesebben kellett volna ezt a mondatot megfogalmaznia, (Vargha Gábor : Nincs szükség magyarázatra, mert egészen világos !) mert ahogy én is férleértettem anélkül, hogy egy szemernyi rosszindulat vezetne, ugy félreérthetik mások, akiknek félreértésétől minden okunk megvan félni. Ebbeli érzésemet fokozza még a ministerelnök ur legutóbbi felszólalása, melyben nemcsak kicsendül az, amiről itt beszéltem : Trianon fájdalma. (Berki Gyula : Ez csak természetes !) Világos, hogy természetes ! Miért méltóztatik velem szemben megállapítani, hogy természetes ? Épen ez a két felszólalás késztet arra, hogy kijelentsem : én is osztozom abban a felfogásban, mely azt juttatja kifejezésre, hogy Trianon mit jelent a magyar nép számára. Méltóztassanak megengedni, hogy lelkem minden súlyával én is elitéljem Trianont s kijelentsem, hogy én is érzem ugy fizikailag, mint lelkileg azt a fájdalmat, kint és gyötrelmet, amit a magyar nép számára Trianon jelent. (Haller István : Nagyon helyes ! — Vargha Gábor : Ebben egyetértünk !) Tartozom kijelenteni, hogy mi szociáldemokraták és munkások mindent el fogunk követni, hogy Trianon, amelyet mi sem tartunk véglegesnek, minél hamarabb megváltozzék. (Helyeslés. — Láng János : Mondja meg ezt az Internaciónálénak !) Az Internacionálé épen úgy tudja, amiként én tudom, mert nem az Internacionálé volt az, amely Trianont megteremtette. Épen ellenkezőleg, évi április hó 24-én, szombaton. 369 Internacionálé az, amely velem együtt tiltakozik a földterületek igazságos és erőszakos elrablása ellen. (Helyeslés.) Mi szociáldemokraták ezen az állásponton vagyunk, meg van minden okunk ennek az álláspontnak elfogadására. A magyar kultúrának, a magyar gazdasági életnek, Magyarország — sajnos — elmúlt nagy gazdasági és kulturális erejének elszakított munkástestvéreink nagy tömegei is szoros, dolgos kezű alkotói és segítői voltak. Fáj nekünk, hogy a szociáldemokrata párt nagy, intelligens és becsületes magyar tömepei elkerültek. Fáj nekünk Pozsony, Kassa, Resica, Déva, fáj Pusztakalán, fáj Kolozsvár, Anina és mind sorban, fáj Temesvár és fájnak mindazok a magyar gócpontok, amelyek szocialista és munkás szempontból központjai, várai és bástyái voltak a magyar alkotó erő szépségének. Mi tehát tiltakoztunk és tiltakozunk minden egyes esetben, ahol erre mód adódik, az ellen, hogy a szuronyok, az erőszak és ágyuk seregeinek segítségével széjjeltépték ezt a földet és azt akarjuk, azt kivanjuk a világ minden népétől és nemzetétől, hogy törekedjék arra, hogy ez az égbekiáltó igazságtalanság minél előbb megszűnjék. Népszavazással döntsék el a népek, hogy hová akarnak jutni. Amint azt Wilson annak idején mondotta, a népek nem lehetnek figurák a sakktáblán, amelyeket önkényesen tologatnak egyik határtól a másikon át. (Egy hang a jobboldalon : Mégis ő tolta el őket. — Láng János : Ma szavazzunk és ne tiz év múlva !) Tessék ebben az órában intézkedni, mi hozzájárulunk ! Minden okunk megvan tehát arra, hogy azt követeljük, népszavazással döntsék el, hova akar Pozsony jutni, ott akar-e helyet foglalni abban az államban ahol ma van, vagy vissza akar jönni ? Mi azt kérjük Kolozsvártól, Temesvártól és sorban végig az összes elszakított kulturális gócpontoktól, az utolsó falutól, a tanyától és mindenkitől, hogy szavazzanak. Ha ők döntöttek sorsuk felett, belenyugszunk, bármi legyen az. Épen azért, mert ebben a kérdésben érzelmileg egyek vagyunk minden magyarral, azt látjuk, hogy ez a politika, amelyet a Bethlen-kormány követ, helytelen és rossz. Épen Bethlen miniszterelnök urnák tegnapelőtt történt ünnepi beszédéből állapítom meg, hogy a ministerelnök ur maga is látja, hogy az a politika, amelyet ő követ s amelynek hatalmával kezében tartja ennek az országnak irányítását : rossz, és csak szörnyű tragédiája a sorsnak és a magyar nemzetnek, hogy a ministerelnök ur beismeri politikájának csődjét, de konzekvenciáit nem óhajtja levonni. A ministerelnök ur legutóbbi beszédében többek között a következőket mondotta (olvassa) : »Mi lesz velünk? Más nagy és hatalmas nemzetektől függő kérész-életet folytató rab-nemzet? Belekényszerittetünk a körülöttünk élő és minket gyűlölő kis nemzetekkel együtt valamely föderalisztikus államalakulatba, mint házasfelek, kik barátságban együtt élni képtelenek, de egymástól elválni sem tudnak? Vagy képesek leszünk-e végső erőnket latbavetni, mindnyájunk összefogásával saját lábunkon megállani és Magyarországot újból tekintélyes, másoktól tisztelt és barátul keresett állammá tenni? Ezek a nagy kérdések fojtogatják torkunkat, ez nemzeti jövőnk igazi nagy problémája, mely rettentően komoly perspektívájával, mint gonosz álom üli meg lelkünket és amelyre kielégitő választ ma sem mi, sem senki széles e világon adni nem képes. Csak egyet érzünk biztosan és ez az, hogy az ami ma van, állandó alig lesz, nemcsak azért nem, mert igy élni nem lehet, nemcsak azért nem, mert a mai élet nem élet, hanem inkább lassú halál, lassú sorvadás és pusztulás, nemcsak reánk, hanem mindnyájunkra nézve, hanem azért, mert az uj idők pirosló horizontján uj Viharok jeleit láthatjuk, melyek könnyen első-