Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-536

348 A nemzetgyűlés 536. ülése 1926. évi április hó 23-án, pénteken. — természetesen az idei esztendőt véve alapul — lecsökkent 15 aranykoronáról 10 aranykoronára. Egy pár csizmáért kell neki ma fizetni 32—34 aranykoronát; de nem kap azért a pénzért olyan jót, mint amilyent kapott békében 12—16 koronáért. Egy ingért fizet 6—7 aranykoronát, lábravalóért 6—7 aranykoronát, öltönyért 50—55 aranykoronát, az olyan posztóért, amelyből a kék mándli, az a tipikus magyar ruha készül, kell neki ma fizetni 20 aranykoronát, amiért békében 8 aranykoronát fizetett méterenként; kalapért kell neki fizetni 10—12 aranykoronát, szalonnáért 2*20—2-40 aranykoronát. Megvan tehát a rejtély fejtve. Ekkora kereset mellett és az iparcikkeknek ilyen óriási ára mellett képtelen a mezőgazdasági munkás, a falu szegénye a piacon, mint vevő megjelenni. Megjelenni ugyan mint vevő, de mint vásárló semmiesetre sem tud megjelenni. Amióta ez a cikk megjelent, érdeklődtem az iparosoknál, hogy mi igaz abból, amit ez a cikk itt mond, nevezetesen, hogy fennállanák-e ezek az uzsoraárak, — igy például a csizma ára ma ötszöröse a békebelinek; ez ugyan nem egészen áll igy, de mégis ezeket az uzsoraárakat semmi sem indokolja, mert a nyersbőr ára a legmagasabban is számítva, 18.000 korona per kilogramm. Tehát uzsoraárak! Megnéztem az iparosokat, akár a csizmadiákat, akár a magyar szabókat, akár a cipészeket, akár a kalaposokat, egyik jobban nyomorog, mint a másik. Tegnap egy iparosgyülésen voltam, amelyen megjelent körülbelül 4—500 iparos, egyik szegényesebben nézett ki, mint a másik, egyik jobban el volt keseredve, mint a másik, egyik keservesebben panaszkodott, mint a másik. Nem tehetem fel ezekről az iparosokról, hogy uzsoráskodnak, azonban nem szabad elfelejteni azt, hogy békeidőben nem volt egy pár csizmánál 10 aranykorona adó, ma pedig egy pár csizmánál — én számoltam ki^ a csizmadia mesterrel — csak forgalmi adó és kereseti adó, tehát az a két adó, amely az iparost leginkább sújtja, 141.000 koronát tesz ki. (Zaj.) Engedelmet kérek, ha egy pár csizmánál közel HO aranykorona az adóteher, (Perlaki György: Teljesen kizárt dolog!) tessék kiszámítani, niig a bőr a bőrgyártól elmegy a csizmadia mesterig, hogy a csizmadia mesternek nem lévén tőkéje, a bőrkereskedőtől hitelbe kénytelen az árut vásárolni, tehát súlyos kamatot kénytelen fizetni, tessék kiszámitani a többi árucikkeket, amelyeket a csizma készítésénél használ és azt hogy hányszor kell forgalmi adót fizetnie, akkor méltóztatik látni, hogy nem túlzás, amit mondok. Én sem hittem eh én is abszurdumnak tartottam, hogy egy pár csizmánál, amelynek ára 400—420.000 korona, 141.000 korona adó legyen. (Ellenmondások jobbfelől.) Kern szabad tehát az áron csodálkozni. Arra tehát, hogy mit kell tenni a vásárlóképesség fokozására, nekem egyetlenegy válaszom lehet: elsősorban az adóemeléseket meg kell szüntetni, mert a túladóztatás az, amely ma sirba viszi az ipart és megölője álmagyar ipar fejlődésének. Hogy mit értünk túladóztatás alatt, azt nem kell "Bővebben magyaráznom. Ebben a tekintetben legyen szabad csak egyet elmondanom. Ebben a tekintetben nem csodálatos, de mindenesetre érdekes, hogy a legszélsőségesebb agrárius érdekeltség velünk, munkásokkal találkozik. Gaal Gaston igen t. képviselőtársam mondotta egyszer egy ülésen: kérjük a jó Istent, hogy világosítsa meg a pénzügyininister lelkét, s ne szállítsa le az adókat, mert ha az adókat még egyszer leszállítja, akkor már nem birjuk ki. Valahogy igy van ez a dolog. Mindannyian hallottuk a pénzügyminister urnák azt a bejelentését, hogy leszállitja a forgalmi adót 3%-ról 2%-ra. Az egész ország ipa-" rossága fellélekzett, fellélekzettek a kereskedők is, mert hiszen a forgalmi adó az árucikkeket sújtja és terheli. Azután beszélt a minister ur arról is, hogy rá fogunk térni a fázis-rendszerre, a vámkülföldre kiszállított áru után a forgalmi adót visszatérítjük, szóval a pénzügyminister ur kilátásba helyezte mindazokat a könnyítéseket, amelyek alkalmasak volnának a keres'kedelmi és ipari élet fellendítésére. Most mi történt a gyakorlatban? Az, hogy a 2%-os forgalmi adó hozadéka ma nagyobb, mint a 3%-os forgalmi adóé. És mikor ezért a pénzügyminister urat kérdőre vontuk, akkor ő egyszerűen kijelentette a világ» legbájosabb naivitásával: hát a forgalom emelkedett, uraim. A forgalom emelkedett akkor, amikor vidéken egymás után mentek tönkre a kereskedők és iparosok és amikor soha ebben az országban annyi csődönkivüli kényszeregyessék, törvényszék előtt folytatott egyesség, csőd, bukás, családi tragédia nem volt, épen a keresetképtelenség következtében, mint mostanság. A minister ur pedig bájos naivsággal kijelenti, hog*y a forgalom emelkedett. Nem, t. Nemzetgyűlés, ilyen rossz vicceket ne csináljunk; az elkeseredett iparos és kereskedő érdekeltséget — hogy pesti közkeletű szóval éljek — ne froclizzuk. Mert a valóság az, hogy a pénzügyminister ur az ország iparára és kereskedelmére rászabaditotta a forgalom adószedőit és főképen azoknál az iparosoknál, akik nem voltak kötelezhetők a könyvvitelre, olyan átalányösszegeiket állapítottak meg adóalapként, amelyet fizetni egyszerűen képtelenek. A túladóztatást ugy értem, hogy a pénzügyi kormányzatnak elsősorban igenis, hozzá kell látnia ahhoz, hogy a forgalmi adó terén valahára rendet teremtsen. A forgalmi adót valóban szállítsa le; ne pedig csak képletesen; vezesse be sürgősen a fázis-rendszert oly cikkeknél, amelyek épen élelmezési és népruházati célt szolgálnak, ezenkívül a vámkülföldre kiszállított áruk után térítsék vissza a forgalmi adót, mint ahogy legújabban Németországhan tették. Mondom, a forgalmi adó terén tapasztalt állapotok azt mutatják, hogy ez az egyetlen adónem is elegendő volna arra, hogy az iparosokat megnyomorítsa, a forgalmat megbénítsa és a lakosság vásárlóképességét még jobban lejebb szorítsa. (Hedry Lőrinc: Bizony, ez mind jó volna!) Természetesen azt fogja mondani a t. túloldal: tessék nekünk kimutatni fedezetet arra, hogy ha ezt mind megcsináljuk, akkor az államháztartást hogyan tudjuk rendbehozni. Leszek bátor erre is egy pár igen érdekes javaslatot tenni. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Nem szoktam a mennyországban élni, hanem itt az emberek között és módomban van egy pár oly javaslatot tenni, amely, meggyőződésem szerint határozottan segíteni fog. ^ Egyelőre mindjárt kijelentem, hogy egyáltalán nem gondolok uj adózásra; meg vagyok győződve róla, hogy gazdagnak és szegénynek egyaránt épen elég jut az adókból, úgyhogy uj adónemek bevezetésére gondolni sem lehet. Az első, ami alkalmas eszköz volna arra, hogy ugy a kereskedelmi, mint az ipari forgalom emelkedjék s a vásárlóképesség' növekedjék, az adók észszerű leszállitása volna. Első-