Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-536

A nemzetgyűlés 536. ülése 1926. évi április hó 23-án, pénteken. 345 dákat nézem — kipréselt és nehéz költségekkel behajtott adóból ezeknek vajmi keveset ad vissza, Azt kell mondanom továbbá, hogy igaza van annak a régi szociális felfogásnak, hogy a modern államoknak, amikor venni kell, ezer körmük van, mikor azonban adni kell, csak öklük van a szegény ember számára. A legnehezebb tétele a költségvetésnek a közrendészetre költött összegek. Itt is tisztán világosan látszik a tendencia: minél nagyobb összegeket költeni a belső rend fentartására, amely belső rend alatt értjük a dolgozó osztályok szociális égi politikai lenyügözését, hogy ne tudjanak védekezni az ellen a kizsákmányoló tendencia ellen, amely az ipari, a mezőgazdasági és a finánckapitalizmus részéről ellenük irájnyult. Bizonyos az, — és nem volnék igazságos ember, ha nem ismerném be — hogy ez nemcsak Magyarországon van igy. Hiszen Angliában is két nemzet él egymás mellett, Franciaországban is, minden civilizált államban, minden olyan államban, ahol a kapitalisztikus termelési rendszer dívik, azonban minden államban, különösen a nyugati államokban vannak alkotmánybiztositékok. alkotmányos szabadságok, amely alkotniánybiztositékok és alkotmányos szabadságok igénybevételével a dolgozó nép védekezni tud a túlságos kizsákmányolás ellen, a dolgozó nép fegyvert és eszközt talál a védekezésre, a kapitalisztikus kizsákmányolási hajlandóság ellen. Ilyen alkotmányos biztosíték, amint tudjuk, az egyesülési és gyülekezési jog, a sajtószabadság, a személyes szabadság, a törvénykezésnél pedig az esküdtszékek behozatala. Ezek az alkotmányos szabadságok és alkotmányos védőeszközök nálunk a gyakorlatban a szegény ember számára úgyszólván teljesen hiányoznak. Előttiem, szólott barátaim és elvtársaim épen eleget beszéltek azokról az atrocitásokról, amelyeket a rendőrség a munkásnéppel szemben^ elkövetett. Én ennek csak; gazdasági hatásáról akarok beszélni, mint olyan kérdésről, amelyről ebben a teremben a költségvetési vita alkalmával, ugy érzem, a legkevesebbet beszéltek. Azt még a t. túloldalon a kormány legelfogultabb bámulója és hive is kénytelen elismerni, hogy ma Magyarországon súlyos gazdasági válság van és kénytelen elismerni azt, hogy ebben a gazdasági válságban nemcsak a dolgozók a szenvedő fél, hanem az a társadalmi osztály is, amely eddig a dolgozók munkatöbbletének eredményéből élt; szóval a válság általános és mindenki érzi ennek nyomasztó hatását. Csak a válság okainak kutatásában térnek azután el a vélemények. Vannak felfogások, amelyek azt hangoztatják, hogy azért van gazdasági válság, mert hiszen szanáltunk, egész Európában van gazdasági válság és hangoztatják azokat a közkeletű jelszavakat, amelyekkel a nagy gyerekeket szokták mindig elcsendesíteni, amikor gyomruk korgása kissé nagyon hangosan hallatszik. Azt hiszem azonban, nem tévedek, ha azt mondom, hogy a magyarországi gazdasági válságnak azokon a tüneteken és okokon kívül, amelyek egész Európában gazdasági válságot idéztek elő, még egy külön speciális magyar oka is van, amelyre leszek bátor rámutatni. Előrelátható volt, hogy a szanálás és a korona stabilizációja gazdasági válságot hoz magával s nem kellett ahhoz valami nagy jósnak lenni, hogy belássuk azt, hogy amikor egyszer rátérünk a reális gazdálkodásra, amikor tehát a pénz stabilizálódik, az államháztartás ugy ahogy rendben jön, egyrészt anNAPLÓ. XLI. nak következtében, hogy az iparnak, a kereskedelemnek, a gyáriparnak, csakúgy mint a finánctőkének a szanálás érdekében óriási áldozatokat kellett hozni, amelyek arany koronában is súlyos milliókat tesznek ki, amely összeg ennek következtében, akár mint forgó tőke, akár mint nyereség a vállalatok vérkeringéséből kikerül, ez kétségtelenül bizonyos visszahatást idéz elő és válságot okoz. Az is bizonyos, hogy a folyton zuhanó korona mellett — hogy igy fejezzem ki magamat — bizonyos álkonjunktura fejlődik ki, amely abban a percben megszűnik, amikor a pénz stabil lesz. Láttuk s tanúi voltunk annak, hogy 1924 közepén, amikor a korona végre egy fix ponton megállott, megindult a gazdasági válság, amely hónapról-hónapra erősödött és sajnos, még most sem nyugodott meg teljesen. Eddig a dolog rendben volna, mert hiszen Németországban, ahol a márkának olyan példátlan zuhanását látjuk, amilyenre a világtörténelemben még a francia assignaták idejében sem volt példa, a márka stabilizációja és az államháztartás rendbehozatala szintén gazdasági válságot idézett elő. A német nép azonban a gazdsasági válságot sokkal könnyebben ki tudta heverni és sokkal könnyebben tudott elaszticitásánál fogva az uj helyzethez alkalmazkodni, mint a magyar közgazdaság és a magyar fogyasztók, aminek igen egyszerű okai vannak. De egyelőre beszéljünk csak Ausztriáról. Ausztriában ugyanolyan tünetek voltak, mint nálunk, az osztrák korona is zuhant, külföldi, népszövetségi kölcsönnel kellett az osztrák államháztartást rendbehozni, a koronát stabilizálni. Bizonyos, hogy ugyanazok a kisérő jelenségek mutatkoztak Ausztriában is, amelyek Németországban és nálunk mutatkoztak. Gazdasági válság állott be és ez a gazdasági válság, ha nem is olyan élesen mint Magyarországon, de kis mértékben kétségtelenül meg van ma is. De hogy az osztrák és a német közgazdaság a gazdasági válságot könynyebben heverte ki, különösen pedig a fogyasztók nem érzik ennek a gazdasági válságnak rettenetes súlyát oly annyira, mint itten Magyarországon, ennek okai vannak, amelyeket kénytelen vagyok itt elmondani. Már egy izben rámutattam arra, milyen rettenetes hatással volt a ministerelnök urnák még a korona stabilizációja, tehát a szanálás előtt tartott egyik beszéde. Ekkor a mi részünkről követelték az index-törvény behozatalát, mondván, horry a munkások, alkalmazottak ezrei nem tehetnek arról, hogy a korona nem stabil, nem tehetnek arról, hogy márólholnapra a korona vásárló értéke zuhan és miután Németországban, azonkívül Ausztriában bevezették az index-törvényt és ott a közgazdaság az index hatása alatt nem roppant össze, ennélfogva, szerény nézetünk szerint, nem volna akadálya annak, hogy itt Magyarországon is bevezessék az index-törvényt, amely ugy a fixfizetésü alkalmazottakat, mint a kétkezi munkásokat megvédené a koronaromlás borzasztó hatásától. A ministerelnök ur akkor felállt és mondhatnám^ meglehetősen indulatosan kikelt ez ellen a javaslat ellen, mondván, hogy nem akarunk Ausztria sorsára jutni és a magyar közgazdaság nem bírja el az index-törvényt. Ha ezt az index-törvényjavaslatot a Ház elfogadná, a magyar közgazdaság teljesen Ausztria sorsára jutna. Természetesen a kormány mögött ülő párthoz tartozó t, képviselők megijedtek. Ausztriában akkor nem; voltak valami rózsás állapotok s eziek az állapotok azután később nálunk is bekövetkeztek hatványozottabb mértékben, de 50