Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-536

A nemzetgyűlés 536. ülése 1926. évi április hó 23-án, pénteken. 327 elég az akarás, nem elég a jószándék, nem elég a kijelentés, ott anyagi eszköz kell (Ugy van! jobbfelől.) és a kormánynak azokra a szociális kérdésekre, azokra a nemzetfentartó gondolatokra, intézményekre, amelyeket a mai kor szelleme diktál és amelyeket a nemzetgyűlés megvalósitani jónak lát, elő kell teremteni az anyagi eszközöket. (Saly Endre: A leventéknek!) Szükség van a leventékre; szeretnék erről és kellene is erről beszélni. (Saly Endrei Majd beszélünk róla mi!) Mert a levente-intézmény a magyar nemzet jövendője szempontjából nemcsak katonát, hanem kulturális hadsereget is jelent, amikor a leventék lelkének kivirágoztatásáért közelebb jönnek hozzájuk kulturált emberek. Mondja meg a t. képviselő ur, ki törődött a levente-intézmény^ létesítése előtt azzal az ifjúsággal, amely vasárnap délután ott verekedett a korcsmában? Ezt az ifjúságot rendszeretetre, fegyelemre, költők műveinek megismerésére, tanulásra szoktatják. Azok a levente-gyakorlatok épen ugy szolgálnak az ész fejlesztésére; a lélek nemesítésére, mint a test felfrissítésére és megerősítésére. A levente-mozgalom a nemzeti élet regenerációjának egyik hatalmas eszköze és féltő kézzel kell hozzányúlnia ahhoz mindenkinek, aki előtt szent a nemzet élete és örökkévalóságának biztosítása. A levente-intézmény keretében helyet talál a falu legelmaradottabb népe is. A béresgyerek a gazdagyerekkel egy sorba kerül és egymás mellett csinálja a levente-gyakorlatot, s abban a futballista-csapatban, amely ledönti a válaszfalakat az emberek között, a küzdelem, a győzelemért váló törekvés összeforrasztja, egymáshoz közelebb hozza ezeket az ifjakat. A levente-intézmény megfelel annak a célnak is, hogy a legalsóbb rétegeknek — nem tudom másképen meghatározni (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Nem is lehet!) — lelkületét helyes irányban fejlessze és általában az egész néplélek fejlődésére hasson; ez az önök programmja is, ezért kell, hogy önök is örömmel üdvözöljék ezt az intézményt. (Saly Endre: A knlturát igen, de nem a levente-intéziményt!) Az a levente-intézmény, amelynél ismereteknek játék, szórakozás formájában való elsajátítása a cél, nem lehet antiszociális, nem lehet olyan, amiből valami kaira lenne a hazának. (Dénes István: Igaz, de nyittassa ki a kultúrotthon okát is! Mietet tartják azokat már három év óta zárva?) Igen t. képviselő ur, a magyar mező gazdasági kultúra tekintetében, amelyről ön a legtöbbször szokott prédikálni, 50 esztendő alatt nem csináltak annyit, mint amennyit az utóbbi öt esztendőben. Nézze csak meg az országos cselédsegélyzőpénztárt, amely békében 5000 korona segélyt fizetett ki, ma 100.000 aranykoronánál is többet fizet ki. (Dénes István: Nyittassák meg a kulturotthonokat!) Nekünk politikailag iskolázott nép kell, amelynek nem lehet ostobaságokat elregélni. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ebben igaza van!) Ha a népnek meglesz a kellő kritikai szűrője, amelyen át a politikai nyilatkozatokat, kijelentéseket és célkitűzéseket meg fogja szűrni és megállapítja, hogy mi azokból a posszibilis és mi a regényírás, akkor nem lehet őt politikai regényekkel és* poltikai köszörűsök által idehoizott, tompára köszörült tőrök színészi forgatásával bolonditani. Helyesnek tartom, legyenek kulturális otthonok, de azok az igazi kultúra terjesztésének legyenek melegágyai, ahonnan a népfejlesztésnek és a tiszta látásnak reflektorai világítsák meg a különböző közéleti kérdéseket gazdasági és politikai tekintetben. (Esztergályos János: A gyakorlatozó éneklő rendőrök a kultúra előharcosai!) Én ettől a gondolattól áthatva nézem a költségvetést és bírálom a kormányzat pro gramm ját. Szerettem volna még reflektálni arra a kérdésre, amelyet ugyancsak a t. képviselő uraktól hallottam, hogy nem kellett volna nekünk belemenni a háborúba. Legyünk egyszer már őszinték. Egyetlen állam volt csupán, amely tiltakozott a háború ellen az ő képviselője utján, és ez Magyarország és Tisza István volt. (Ügy van! jobbfelől.) Latba vetette minden tekintélyét, amely a kettős monarchiában nem csekély volt, de mégsem volt elegendő ahhoz, hogy a borzalmas lavinát megakadályozza. Én olvastam, t. képviselő urak, a Suchomlinow-pert. Oroszországgal és a cárral szemben a cári kamarilla már mozgósított, mielőtt a cár tudott volna róla és a cár jóhiszeműen jelentette ki a német császárnak, hogy ő a békére törekszeik, de ezredeit Suchomlinow hadügyminister akkor már mozgósította. Olvastam az ítéletet, amelyet annakidején ebben az ügyben hoztak. Ez bebizonyított tény. Mi tehát nem kezdtük & háborút, de becsülettel elvégeztük a kötelességünket. És azt tartom, meg kell értenie a világnak, hogy lehet a németségnek egy vezérlő állama, — vagy az egyik, vagy a másik — lehet a szlávságnak, az orosz, a latin népeknek a francia vagy az olasz, de a Duna medencéjében csak egyetlen vezérlő gondolat lehet; a magyar nemzeti állam mellett kikristályosodott, egységes, gazdasági és politikai egységben élő állam tarthatja csak fenn itt a rendet, mert a népek egyensúlyának: elosztásánál nem keveset jelent még ma is az a konszolidáció, amelyet Magyarország a mai ideig megteremtett a Duna medencéjében. Ne gondolják azt, hogy talán a követelésekre, követelődzésekre adja nekünk a külföld a pénzt, hanem azért adja nekünk kölcsön, mert lát itt áldozatkész konszolidációra való törekvést. A külföldi tőke is csak oda adja pénzét, ahol azt nem lopják el, ahol nem di

vidai jáE el, nem gyújtják fel és nem sikkasztják el, ahol jogrend, gazdasági rend és ítélkezés van, szóval ahol a gazdasági és politikai konszolidáció megvan. (Saly Endre: Ezt nyugodtan meri Magyarországra mondani? — Kafeók Lajos: Itt van jogrend ebben az országban?) Kommunisa államnak nem adnak pénzt, de szocialista államnak sem, amelynek az a vezérelve, hogy osszunk fel mindent. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Én á nemzethez kívánok! appelálni, amelyet önök igen jól ismernek. A háborút nem kezdtük, háborúra neim izgattunk, de hogy mennyire 'kellett r védekeznünk, mutatja az a rettenetes eredmény, amelyet a háború reánk nézve végzetesen jelentett: a feldarabolás. Hiszen ez a feldarabolás élt azoknak az embereknek lelkében. De ezeknek az embereknek nemcsak lelkében volt megrajzolva a feldarabolt térképü Magyarországi hanem meg volt ez rajzolva az iskolai térképeken is. Tudhatta ezt mindenki, én is tudtam, önök is tudták, és én magam olvastam októberben az Interressantes Blatt egyik cikkét és láttam á hozzá mellékelt ; térképet a mai feldaraholt Magyarországról, csakhogy azon valamivel lejebb és tovább keletre voltak egy kissé a határok. Annál inkább kellett tehát nekünk minden erőnket latba vetni, gazdasági erön'ket, az áirvák erejét, még a tűrésben való erejét is, hogy ezt a szép, gaz; daságilagí egységes, politikailag összeforrott, I történelmi, esses* esztendős jogrend által is öszí szetartott országot megmentsük a jövőnek, a világkultúrának, a világ konszolidációjának, mert állítom, hogyha ez az ország a maga in te-