Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-536

328 A nemzetgyűlés 536. ülése 1926, gritásában állhatna ma a világkultúra szolgálatában, sokkal nagyobb eredményt mutathatott volna fel már idáig; is a háború likvidálásában. (Ugy van! jobbfelől.) Én a magam részéről látom a kormánynak arra való törekvését, hogy az általam kifejtett irányban tegyen meg mindent, amit lehet, röviden szólva a lehetőségek politikáját követi az ország, a nemzeti állam megmentése érdedében. Ezért figyelemmel éis »bizalommal kisérve munkálkodását, a költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés jobbfelől és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Bodó János jegyző: Szeder Ferenc! (Nagy zaj a szélsőbaloldalon. — Esztergályos János: Sziégyeljék magukat a daloló rendőrök miatt! — Csontos Imre: Maguk sokkal inkább szegye lheti'k magukat!) Elnök: Csontos Imre képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. (Zaj balfelől.) Klárik Ferenc képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. (Reisinger Ferenc: Gorombáskodni tudnak! — Csontos Imre: Ne lármázzatok, nem azért vagytok itt!) Csontos képviselő urat másodszor figyelmeztetem, méltóztassék csendben maradni. (Állandó zaj a szélsőbaloldalon.) Reisinger Ferenc képviselő urat kénytelen vagyok rendreutasitani. (Reisinger Ferenc közbeszól.) Reisinger Ferenc képviselő urat másodszor is rendreutasítom. Ha nem méltóztatnak csendben maradni, kénytelen leszek a házszabályok szigorát alkalmazni. (Esztergályos János: Csontos képviselő urat is tessék rendreutasitani. — Reisinger Ferenc: Aki gorombáskodik, az nem kap rendreutasitást.) Csendet kérek. Szeder Ferenc: T. Nemzetgyűlés! Meglehetős figyelemmel hallgattam végig az előttem szólott képviselőtársam szavait, mert hiszen azok után a hirek után, amelyek ezt a beszédet megelőzték, rendkívüli kíváncsi voltam. Ezek a hirek ugyanis azt kolportálták, hogy ezzel a felszólalással kapcsolatban ugyanolyan eset játszódik majd le, mint történt akkor, amikor itt egyik képviselőtársam felszólalásában a teritékről beszélt. De azért is rendkívül kíváncsi voltam erre a beszédre, mert Szabó Sándor képviselőtársam az egységespárt konglomerátumában — hogy igy fejezzem ki magamat — az úgynevezett liberális szárnyhoz +~ ^ozik, legalább is én igy hallottam és ir^ tudom. (Rothenstein Mór: Kimagasló alakja! — Szabó Sándor: Ha a képviselő ur mondja, biztosan igy van! — Derültség. — Kabók Lajos: Talán nem érzi büszkének magát erre a megtiszteltetésre'?! — Zaj.) Kiváncsi voltam arra is, hogy milyen megokolással fogadja el a képviselő ur a napirenden levő költségvetést. A beszéd elhangzása után megállapítom, hogy ha az a lírai hang lett volna az első pillanattól kezdve uralkodó a nemzetgyűlésen, amelyet Szabó képviselőtársam nem először pendít itt meg, akkor talán könnyebben dolgozhattunk volna és könnyebben folytathattunk volna hasznos tevékenységet az ország érdekében, különösen, ha ezt a lírai hangot tett is követte volna. Azonban emlékeztetem én az igen t. képviselőtársaimat azokra a jelenetekre, amelyeket — könnyen meg lehet állapítani a nemztgyülési naplóból — nem mi kezdtünk, amikor a »hazaáruló«, »bitang«, »bolseviki« és egyéb ilyen jelzők csak ngy röpködtek felénk, amikor egy kalap alá vontak itt szocialistát, bolsevikit, kommunistát és mindenkit a parlament pincéjével kapcsolatban emlegettek. Emlékeztetem t. képviselőtársai- • évi április hó 23-án, pénteken. mat azokra a tumultuózus jelenetekre, amelyeket ismételten hangsúlyozom s ezt meg lehet állapítani a nemzetgyűlés naplójából, — nem mi kezdtünk, hanem rendszerint a túloldal jelentkezett kezdeményező félként, mi pedig csak szerény erőnkhöz képest visszavertük azokat a támadásokat. Ha ezek nem történnek, egészen másképen lehetett volna dolgozni — ismételten hangsúlyozom — az ország érdekében, mert méltóztassanak tudomásul venni, hogy nem azért ülünk itt, hogy egyes személyes érdekeket képviseljünk, hanem azért, hogy ama nagy társadalmi réteg érdekeinek, amelynek képviseletében a nemzetgyűlésben megjelentünk, szószólói legyünk és azok érdekeit iparkodjunk itt erőre segíteni és előmozditani. Megkapott t. képviselőtársam beszédének különösen az a része, amelyben szociális törvényalkotásokról beszél és csak ugy odavetve megjegyzi, hogy ime az országos gazdasági cselédsegélypénztár, amely ezelőtt 5000 koronát adott, most már 100.000 koronát ad. (Szabó Imre: Mennyi időre?) Hogy mennyi időre adja ezt a gazdasági cselédsegélypénztár, ebben a pillanatban nem tudom. Nem ismerem a gazdasági cselédsegélypénztár legutóbbi adatait, de legyen szabad t. képviselőtársaimnak emlékezetében idézni azt, amit én a gazdasági cselédsegélypénztárral kapcsolatban a legutóbbi költségvetés tárgyalása alkalmával elmondottam. E szerint ennek a pénztárnak összes segélyezési kiadása az 1924. esztendőben 200 millió korona volt, amelyet ha elosztottunk a segélyezettek között, nagyon sokszor nevetséges összegek jöttek ki, de adminisztrációja, a költségvetés adatai szerint pontosan kimutatva 1.200,000.000 koronájába került a magyar államnak, nem számítva, igen t. képviselőtársaim, azoknak az irodahelyiségeknek bérletét, amelyekben ez az intézmény elhelyezést talál. Ha ezt az összeget az 1.200,000.000-hoz hozzászámítjuk, azt látjuk, hogy mintegy más félmilliárdos kiadás terheli a költségvetést, azért, hogy a pénztár 200 millió koronás segélyt tudjon egy éven keresztül folyósítani a rokkanttá, a beteggé vált mezőgazdasági cselédek részére és a baleset következtében elhagyott özvegyek és árvák részére. (Szabó Imre: Hatszor többe kerül az adminisztráció, mint a segélyezés!) Ez volt atz állapot 1924-ben. Nem hiszem, hogy olyan lényeges javulás történt volna ezen a téren egy esztendő leforgása alatt. (Erdélyi Aladár: Igen nagy!) De módot deresek rál igen t. képviselőtársaim^ hogy a földmivelésügyi tárca költségvetésénél számszerűleg idehozzam ismételten a gazdasági cselédsegélypénztár ügyét, mert nekem az az álláspontom, hogy a segélyezés rendszerét szociálpolitikai szempontból a magyar államnak, illetőleg törvényhozásnak kötelessége megvalósítani a mezőgazdasági munkásokkal szemben ugyanolyan arányban, mint amilyen arányban megvalósították ezt a nyugateurópai államok, megvalósította Csehszlovákia, megvalósította Ausztria azo-kon a területeken, amelyek magyar területek voltak, de most ezekhez az országoklmz kapcsoltattak. (Erdélyi Aladár: Nagy a változás, mert a hozzájárulást 1925-ben aranyparitásra emelték! — Szabó Imre: De ez mind kevés! — Erdélyi Aladár: Én nem azt mondtam, csak azt, hogy nagy a változás!) T. képviselőtársaim, ismételten megígérem, hogy számszerűleg fogom idehozni az ügyet. Én ismerem ennek az intézménynek belső életét és ha az egy korona húsz fillérnyi évi hozzájárulást aranyparitásra emeljük is, az olyan jelentéktelen és minimális összeg, amely-