Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-536

A nemzetgyűlés 536. ülése 1926. évi április hó 23-án, pénteken. 325 oldal is. a földkérdésnek, vagyis a megváltási értéknek mikénti megtérítése. Ma helyzet, hogy vannak ítéleteink, amelyek kimondják, hogy az állam megváltja a magánosok birtokát, azonban pénzügyi eszközök hiányában a legritkább esetben tud megfelelőképen gondoskodni arról, hogy mikép lesz megtérítve annak az ellenértéke. Most mi történt? Most összeveszítettem a földigénylőt a vele évszázadokon békés nyugalomban élő szomszédjával, az ő földbirtokosával vagy pedig odaadtam egy csücsköt az ő birtokából és nem szabályoztam köztük a gazdasági kérdést, hanem sokszor nyilt perlekedésre kerül a dolog és ebből áldatlan harc fejlődik ki. Az volna pedig az áldásos dolog, ha a faluban lakó sok vagyonos ember, aki megteheti azt, hogy a falu vagy a nép érdekében azt az útiköltséget megfizesse, és elmenjen és kilincseljen: a közéleti bajokra felhivja a közhatóságok figyelmét, hiszen a mi sajátságos alkotmányjogi rendszerünk ugy van beosztva, hogy még ma is szamitunk a nobile officiumra, az ingyen való hivatalnokoskodásra a közigazgatási bizottságban, a megyei bizottságban, a községi képviselőtestületben, ahol fontos jogi- és magánkérdések intéződnek el, és mindent díjtalanul kell ellátni az állampolgároknak. Ehhez az én szerény megitélésem szerint, független vagyoni helyzetben levő polgárok szükségesek. Ezért én nagy reménységgel nézek egy, a nemzet jövőjéhez lekötött független birtokos és magyar nemzeti érzéstől áthatott polgári osztály szerepére, amely a nemzeti állam kiépítésénél nagy súllyal eshetik a mérlegbe, és nagy szolgálatokat tehet. A magam részéről ugy képzelem ezt. hogy minden egy-egy ilyen porta, egyegy világitó lámpás Legyem ahol kultúrával példaadással, szakszerű tanácsokkal, útmutatással, segítséggel és kezet kézbetéve való munkával nagy segítségül szolgálhatnak a magyar nemzeti gondolat fejlesztése és a magyar polgárok anyagi megerősödésének kérdésében is. Azt tartom, hogy ez a nagy nemzeti vagyon, amelyre épen céloztam, ezidőszerint extra commercium, ami azt jelenti, hogy elidegeníteni, elzálogosítani nem lehet, kölcsönt felvenni rá csak rettenetesen nagy ügyes-bajos költséges eljárással lehet. De nemcsak ez a másfélmillió hold van megkötve, hanem a vele birtokközösségben, összefüggő tagban lévő másik földkészletek is, amelyeket talán kétszer—háromszor ennyire lehet tenni és ez a magyar földárak lenyomásának egyik legnagyobb koefficiense és a magyar földkölcsön ügye előremenetelének egyik rettenetes nagy akadálya. Nagyrészben tisztában vagyok azokkal a nehézségekkel, amelyek ezen kérdés megoldását gátolják. Ez az akadály természetesen elsősorban az államháztartás rendezetlen volta. Most azonban, amikor már államháztartásunk körülbelül rendbejön, amikor elmondhatjuk, hogy a világon azon kevés állam közé tartozunk, amelynek rendezett és stabil államháztartása van, azt gondolom, hogy ezt a kérdést is napirendre kell tűzni és meg kell oldani ezeket a kérdéseket, hogy felszabaduljon a magyar nemzeti vagyon egyik legjelentősebb része, a magyar föld, (Ugy van! Ugy van!) amely mindanynyiunknak kenyeret ad. Kenyeret ad a tanult embernek, a munkásnak, — az iparinak és a kereskedelminek is — azoknak is, akik a szellemek pantheonjában és a katedrán tündökölnek, mindenkinek ez a föld ad kenyeret és én azt gondolom, hogy ezt a földet meg kell szabaditani azoktól a; nyűgöktől, amelyek gátolják szabad erőkifejtésében. (Helyeslés.) Ennek legfontosabb tényezője az, hogy a földreform pénzügyi oldala megoldassék. Talán tervezetekkel is tudnánk előjönni, de mindenesetre azt gondolom, ha a vagyonváltság címén óriási és terhes adóképen leadott vagyonváltság-földekben rejlő erőket, azonkivül az igénybevett földek által jelentett vagyonmennyiséget, nemkülönben az ezzel kapcsolatos és megkötöttségben lévő ingatlanokat bevonnánk ennek a gazdasági kérdésnek a megoldásába, adva van olyan alkalmas vagyon, mellyel az ilyen nehéz kérdés rendezését megkezdhetjük és megoldhatjuk. Nem szabad szem elől téveszteni, hogy ez nemcsak a gazdasági konszolidációt, hanem a lelkek konszolidációját is fogja szolgálni, mert megbékülnek az egymással szembenálló emberek, — (Ugy van! Ugy van!) rövid időn belül telekkönyvi tulajdonosokká válnak azok a kis exiszteneiák, akik most bizonytalanságban érzik magukat, mert megszokták azt a gondolatot, hogy »örök nélkül« — ami alatt a szerződés alapján telekkönyvileg átírt tulajdonokat érti — nincs nekik oly stabil és biztos tulajdonjoguk, amelyre exisztenciájukat nyugodtan felépíthetik. Ezt én elsőrendű fontos kérdésnek tekintem és a magam részéről bejelentem, hogy ebben a tekintetben egyik kérdést a másik után fogom napirendre hozni, mindaddig, amig ez a kérdés kölcsönös megnyugvásra elintézést nem nyer. (Helyeslés.) Érdeke ez a kisembernek, a megváltást szenvedő földbirtokosnak is, de mindenekelőtt érdeke a nemzeti állam gazdasági konszolidációjának. (Általános helyeslés.) T. Nemzetgyűlés! A tegnapi nap folyamán talán három szociáldemokrata képviselőtársam szónoklatát hallgattam. A magam részéről jóleső érzéssel állapítottam meg, hogy ez a három képviselő' ur egyetlen egy goromba szót nem ejtett ki a vitában. (Esztergályos János: Ilyenek vagyunk mi! — Derültség. — E}gy hang a jobboldalon: Majd bebizonyíthatja!) Talán a nevek nem fontosak, de méltóztassanak megállapítani, hogy ez az oldal, amelyről a túloldal igen kevésszer tételez fel jóhiszeműséget, milyen odaadó türelemmel, mondhatnám meghatódottsággal hallgatta a szocialista szónokokat, amikor az embervédelemről, a r gyermekvédelemről, a közegészségügyi problémákról és a munkáskérdésről beszélteik, szóval azokról a témákról, amelyek a nemzet szociális életét illetik, mikor a munkanélküliségről, a kenyérkérdésről beszéltek, hogy milyen helyesléssel fogadtuk megállapításaikat és úgyszólván összeforrtak a gondolataink a tekintetben, hogy keressük a közös megoldást. Megvallom, hogy jó lelkiérzés volt ezt hallgatni. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Viszont a magam részéről nem mehetek el szó nélkül az előtt a megállapítás előtt, amelyre Griger Miklós igen t. képviselőtársam az ő gyönyörű beszédében rámutatott, hogy t. i. a legtöbb bajnak kútforrása Trianon, hogy mindannyian annak a nyomorultjai vagyunk. Ennek a következménye a sok keserűség és idegesség, hogy a lelkek már nem birják a feszültséget, a trianoni béke oka a rettenetes gazdasági széttagoltságnak és ziláltságnak, az emberek egymás ellen menő lihegő versenyének. Ebből a rettenetes, igazságtalan békéből szakadták] ránk a súlyos adóterhek, szakadt ránk szerencsétlen közéletünk, a nehéz megélhetés, a kölesön kérdése, szóval minden, ami az életet illeti. Ebből származik az egymás mellé való összesűrített nyomorúság, amely jellemzi ezt a kicsi maradék országot. Valljuk meg és vallják meg önök is, hogy lehetnek ennek távolbamenő okai s a jövőben