Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.
Ülésnapok - 1922-535
r A nemzetgyűlés 535. ülése 1926. munkát, de esak természetes dolog-, hogy állandó munkát nem adott, lakást nem szaporított, igy tehát azt lehet mondani, hogy esak csepp volt a tenger nyomorúságban az, amit adott. A bankokrácia begombolódzik. Ha vizislgálat tárgyává tesszük a bankok, pénzintézetiek mérlegeit. — erre a kérdésre később majd szintén leszek bátor kitérni — azok azt bizonyítják, hogy ezek az intézetek tetemes haszonnal dolgoztak még ebben a súlyos gazdasági krízisben is, és!, miként szakemberek, benfentes emberek mondjak, tele vannak tömve pénzzel, a gazdiasági élet számaira azonban még sem hajlandók olcsó kamatozás mellett és bosszú lejár rat mellett tőkét rendelkezésre bocsátani. Ha ez igy van, mint ahogy igy van, akkor szerintem a kormányzatnak, mint amely felelős^ egy ország gazdasági és politikai helyzetéért, kötelessége, még ha bankokráciáról, még ha finánctőkésekről is van szó, a legszigorúbban eljárni és kényszerrendszabályokat alkalmazni, vagy esetleg kedvezményeket tőlük megvonni, elvenni. Ez azonban nem történik mleg. Hogy miért nemi, azt már az előttem szólott képviselőtársaim Szakszerűen kimutatták. Azért, mert a kormány lelkileg, szerkezetileg: sokkal közelebb áll a tőkésekihez, mint a munkáktársadalomhoz, ennek következtében tehát tőle helyesebb gazdasági politikát nem is várhatunk. T. Nemzetgyűlés! Én már több esetben szóvá tettenl a luxuslakás-adó végrehajtásának kérdését is. Már 1922-ben vagy 1923-ban megalkotta a törvényhozás a luxuslakás-adó törvényt, de még senkitől sem hallottam, hogy panaszkodott volna, hogy súlyos luxuslakásadót vetettek ki valakire, vagy végrehajtást eszközöltek volna. Egyáltalán nem lehet hallani arról, hogy ezt a luxuslakás-adó törvényt végrehajtották volna. Ennek következtében tehát kénytelen vagyok megállapitani, hogy ezt azért, mert olyan adónem, amely a gazdagabb embereket érinti, egyszerűen nem hajtották végre. Hogy ez az adónem nem az állam kasszájába folyik be. hanem a községek és városok tulajdona, ez mellékes, de ha már van olyan törvény, amely nem azt a szerencsétlen munkásosztályt, nem azt a szerencsétlen, halódó kisipart és kiskereskedelmet sújtja, hanem azokat a társadalmi rétegeket, amelyek tőkével, vagyonnal, luxusosan berendezett lakással és pedig sokszobás lakással rendelkeznek, egy ilyen adótörvényt elfelejtenék végrehajtani, pedig a községek, a városok szintén azért panaszkodinak, hogy 1 nincs megfelelő bevételük, nem tudnak beruházásokat eszközölni, ennek dacára ilyen törvényt nem hajtanak végre. Ellenben attól a szegény téglagyári munkástól, attól a szegény napszámosembertől, attól az inastól, vagy akármelyik munkásembertől kérlelhetetlenül és kíméletlenül levonják a kereseti adót, ott nincs kímélet, ott nincs elfeledés. Viszont olyan emberekkel szemben, akik tudnák a terhet viselni, akik meg tudják azt fizetni, a kormányzat és különösen a Bethlen-kormányzat elnéző, sőt magát a tételes törvényt sem igyekszik végrehajtani. Már interpellációban is szóvá tettem ezt, A pénzügyminister ur egyszerűen azzal ütötte el a kérdést, hogy ez nem állami bevétel, hanem községi és városi bevétel, arra azonban nem adott választ, hogy ezt a törvényt miért nem hajtják végre. Ilyen körülmények között csak természetes dolog, hogy nem lehet várni tőlük, nem lehet várni a dolgozó, a fizikai és szellemi munkásoktól azt, hogy azzal a ko#évi április hó 22-én, csütörtökön. 291 mányzattal szemben, amely ilyen kétféle mértékkel mér, bizalommal viseltessünk. T. Nemzetgyűlés! Van egy újsütetű törvényünk az épitkezésekre vonatkozólag. Ez azt mondja, hogy 16 évi törlesztés, 8%-os kamat mellett bocsátanak a magánépitkezők rendelkezésére állami hitelt. Ezzel is ugy vagyunk, mint az előző toldozó-f oldozó törvényekkel. Meg-győződésem szerint és szakemberek állítása szerint ez a törvény szintén nem sokkal fogja előbbre vinni az épitkezést, mégpedig azért nem, mert ha egy egyszobás-konyhás, mellékhelyiséges lakás felépítése ezidő szerint 40—50 milió koronába kerül, lehetetlenség az, hogy egy ilyen építtető, aki a felvett kölcsön mellett még a saját maga kis összegyűjtött, összekuporgatott garasait is belefekteti annak a kislakásnak fölépítésébe, vállalja a kölcsön-n^ 1 szemben vállalni kötelezett feladatot, azt tudniillik, hogy a felvett kölcsönt 16 éven belül vissza fogja fizetni. Mert hiszen akkor méí? csak lakása van; de szükség van még kerítésre, szükség van még egyéb berendezkedésre is, azután közben élni is kell, olyan fizetést nem kap, — legyen akár állami alkalmazott, akár magánálkalmazott, akár munkás — hogy a fizetéséből félre tudjon tenni, énnek következtében tehát nem jut abba a helyzetbe, hogy 16 éven belüli időre vállalhassa a felvett esetleges kölcsön visszafizetését; df hozzájön még az az úgynevezett kamat, amelyet a törvény 8%-ban állapit meg, amely azonban nem 8, hanem 11—12%, mert a kifejezett kamathoz még hozzászámítják és hozzáadják a kezelési költségtet, a, betáblázási és egyéb költségeket, úgyhogy végeredményében a 8%-ból 11—12, sőt sok esetben 13% lesz. Én tehát ezzel sem látom az építkezés kérdését megoldottnak, ebből sem lesz lakásszaporulat, csak valami nagyon lényegtelen és igy ez sem fog hozzájárulni a munkanélküliség megszüntetéséhez. Akármelyik vidéki városba megyünk, mindenhol azt a panaszt halljuk, hogy az építőipari érdekeltség 50—60%-a munka nélkül van és hogy a nyomorúság hihetetlen nagy. Itt kénytelen vagyok megállapitani, hogy nemcsak az építőipari munkásság, hanem az építőipari munkáltatók érdekeltsége körében is olyan nagy a munkanélküliség, hogy azt, szóval kifejezni nem lehet. Ezt különösen akkor látjuk, amikor kezünkbe kerülnek a munkáltatók részéről elkészített költségvetések. Mindegyik vállalkozó építeni akar, szerszámját foglalkoztatni akarja és hogy a munkát megkapja, a^ legolcsóbban szabja meg a maga költségeit és a költségvetést a legminimálisabb összegre hozza ki. Amikor kezünkbe kerül egy munkára beadott költségvetésnek tömkelege, egy nagyobb, mondjuk, hárommilliárdos építkezésnél nem ritka eset, hogy fél milliárd, sőt egész milliárd korona eltérések is vannak a benyújtott költségvetések között. (Petrováez Gyula: Hárommilliárd is!) Én csak hárommilliárdos vállalkozásról beszéltem s ennél nem ritka eset, hogy egymilliárd eltérés van a különböző költségvetések között. Erre azt is lehet mondani, hogy ez azért van, mert az egyik nag-yon nagy hasznot számit fel, a másik pedig nem tudott számolni, vagy tévedett a költségvetés kiszámításánál, tehát rosszul számított, és ezért mutatkozik ez az eltérés. Kétségtelen tény, hogy ilyen jelenség is van, de az is bizonyos, hogy ez az óriási eltérés a benyújtott költségvetések között csak azzal magyarázható, hogy az emberek igényeiket leszállították és minden körülmények között ^ munkát akarnak vállalni. Itt következik azután ennek 43*
