Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-535

A nemzetgyűlés 535. ülése 1926, irredenta-egyesületeket feloszlathattátok, de a Nemzeti Hiszekegyet nem téphetitek ki, az irredenta tövist nem irthatjátok ki szivünkből, azaz igen, de esak ugy, ha a szivet, becsületes magyar szivünket is kitépitek keblünkből! (Taps a jobboldalon és a középen.) A megcsonkított Hungária: Hungária irredenta! Nem lehet más s ha más lenne, ti vetnétek meg minket legjobban, akik megcsonkítottátok ezt az országot! (Hosszantartó éljenzés és taps a jobboldalén és a középen. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Baticz Gyula! (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak, méltóztassanak helyeiket elfoglalni! Baticz Gyula: T. Nemzetgyűlés! Nagy baj az, hogy a Griger Miklós igen t. képviselőtársunk által a nemzetközi vonatkozásokra vonatkozólag mos elmondott beszéd konzekvenciáit Magyarországon helytelenül vonják le. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Ismételten kérem, méltóztassanak helyeiket elfoglalni ! Baticz Gyula: Amiként Griger képviselőtársam megállapította, hogy az igazságtalanságoknak nemzetközi vonatkozásokban meg kell szünniök, ugyanazt vagyok kénytelen megállapitani hazai vonatkozásban is. Mindaddig, amig az ország lakosságával magával ki nem békülünk, lehetetlenség azon kivánalomnak létrejötte, amelyet Griger kéoviselőtársam kifejezésre juttatott. (Pikler Emil: Először az ing, azután a kabát! — Szabó József: Nincs feltétele ennek!) Hosszú évtizedeken keresztül hangoztatja a magyar dolgozó társadalmi osztály az uralkodó társadalmi osztállyal szemben ... (Hajós Kálmán: Más nem dolgozik? Mi nem dolgozunk? — Kabók Lajos: Sokan nem dolgoznak, de jól élnek! — Hegymegi-Kiss Pál: Tessék, képviselő ur, összehívni Nagy Ernő bírálóbizottságát ! — Hajós Kálmán: Maguk az urak, maga Nagy Ernő kérte az elhalasztást!) Elnök (csenget)- Csendet kérek! Baticz Gyula: Évtizedek óta hangoztattuk és méc ma is hangoztatjuk, hogy az országban a nolitikai jogokat meg kell osztani és meg kell osztani a gazdasági javakat hoey necsak egy kiváltságos társadalmi osztály élvezze az ezekkel járó élvezeteket. Sajnos, ezen 'kívánság mindig süket fülekre talált. Csák természetesnek kell tehát találni, hosry — miként Griger t. képviselőtársunk azt nemzetközi vonatkozásban megállapitotta — az igazság igazság marad még az esetben is, ha azt bizonyos időközönként vagy bizonyos időre az erőszak eszközével elnyomnák, annak kibontakozását lehetetlenné teszik. Ugyanez áll a hazai belső viszonyokra. Kénytelen vagyok tehát megállamtanL hogy amiff Magyarorszásron a dólffozó társadalmi réteget nem részesitik egyenlő nolitikai jóitokban, olyanokban, mint amilyenekben részesítik a felsőbb társadalmi rétegeket, ez a társadalmi réteg az ország gazdasági javait elvégzett munkája után nem élvezheti olyan mértékben, mint amilyen mértékben élvezik azok, akik nem dolgoznak, addig: társadalmi békéről — valljuk meg őszintén — beszedni nem lehet. Ahogv a kamtalista társadialomban a tőkés oisíztályhoz tartozó rétegek tudatában vannak az ő hatalmuknak, tudatában vannak az ő emberi lényüknek és megismerték a társadalmi életben a szépet, a jót ép ugy tessék már egyszer vé°re-valahára tudomásulvenni, hogy a munkástársadalom is felismerte a mágia NAPLÓ. XII. évi április hó 22-én

} csütörtökön. 289 osztályhely zetét és frázisokikai nem engedi többé magát bolomditani és eltéríteni attól a harctól, amelyet részére a helyzete megjelöl. Küzdeni, harcolni fog politikai jogaiért, a gazdasági előnyök biztosításáért. (Upy van! a szélsőbaloldalon.) És ez a harc sokkal szebb, sokkal nemesebb és sokkal igazságosabb, mint a másik társadalmi osztályé, mert végeredményben nemcsak én, hanem polgári társadalmi tudósok is megállapították, — amit remélem, hogy seniki sem vom kétségbe — hogy az onslzág létalapja mégis csak a munkára van felépitve. Itt a nemzetgyűlésen is már számtalanszor — úgyannyira, hogy szinte máj unottá vált a túlsó oldalnak — előadtuk, hagy miféle bajok gyötrik és marcangoljáík_ a magyar dolgozó társadalmat, ezeken a bajokon azonban az illetékes kormányzat komolyan, sohasem igyekezett segíteni. Erre vonatkozólag beszedjem során ismételten adatokkal fogok szolgálni, bizonyíték ául annak, hogy milyen helyzetben él Magyarországon a munkásosztály, a kisiparos, a kereskedő- és a lateiner-osztály, épen azért egyelőre nem foglalkozom ezzel a problémával. Egy héttel ezelőtt — hogy ugy mondjam • — közös megegyezéssel, megszavazta a nemzetgyűlés az építkezés előmozdításáról szóló törvényjavaslatot. Kénytelen vagyok itt is megállapítani, hogy szinte revolverszerüen volt a mellünknek szögezve az a tény, hogy ha ezt a törvényjavaslatot vita nélkül, — hogy ugy mondjam — hozzászólás nélkül meg nem szavazzuk, akkor azt egyszerűen le fogják venni a napirendről s majd csak valamikor egy, vagy másfél hónap múlva, a költségvetés megszavazása után veszik esetleg újra elő s az ebből származó munkanélküliségnek ódiumát a, mi rovásunkra fogják irni. Ennek következtében tehát kénytelenek voltunk belemenni abba, hogy a törvényjavaslatot anélkül, hogy arra vonatkozólag érdemleges vitát folytathattunk volna, megszavazzuk. (Propper Sándor: Politikai zsarolás, mint rendesen!) Kénytelen vagyok tehát most a költségvetés vitájának keretén belül foglalkozni az épitkezés kérdésévei. _ Elöljáróban kénytelen vagyok megállapítani, hogy dacára a kérdés többszöri, szinte évekre visszamenő hangoztatásának, a kormányzat részéről egy szisztematikus és évekre kiterjedő építőipari politikát nem láttunk, illetve a kormány ilyet nem csinált. Már 1922ben, amikor a nemzetgyűlésbe első izben bekerültünk, a kormánynak szinte programmot adtunkba tekintetben, hogy mit kell tennie az épitkezés terén. Hiszen abban az időben nemcsak a mi oldalunkról, hanem a másik oldalról is megállapítást nyert, hogy Magyarország gazdasági életének vérkeringése az építőipar fellendülésétől függ nagy mértékben. Már abban az időben, amikor pénzinfláció volt, követeltük, hogy a kormány, ha máskép nein, a bankóprés igénybevételével is minden rendelkezésre álló gazdasági erőt fordítson az építőiparra, hogy egyrészt a lakástalanságot megszüntessük, másrészt a halódó épitőipart felvirágoztassuk és ezen keresztül uj^ gazdasági vérkeringést vigyünk Magyarország közgazdasági életébe. Az ajánlat nem talált elfogadásra. Következtek a toldozó-foltozó munkák ezen a téren, amelyeknek, természetesen, eredménye nem mutatkozhatott, mint ahogy nem is mutatkozott. Az építőipar ma is pang, a munkanélküliség ma is óriási arányokat ölt, a lakástalanság és a lakáshiány szóval és Írásban kifejezésre nem juttatható. Az igazi lakástalanságot és lakáshiányt ugyanis csak akkor 43