Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-535

290 A nemzetgyűlés 535. ülése 1926. láthatjuk, ha elmegyünk személyesen a város perifériáira, ha elmegyünk az ország különböző városaiba és falvaiba s a városokban és a falvakban a főutcáról a mellékutcákba is elmegyünk és bekukkantunk a magyar dolgozó emberek lakásaiba, — ha ugyan lakásoknak lehet azokat^ nevezni — mert csak akkor ötlik szemünkbe és csak akkor látjuk azt az irtózatos lakásnyomoruságot, amely ebben az országban van. És amint emiitettem, a kormányzat részéről ebben az irányban sem láttunk és kaptunk — mint ahogyan más egyéb gazdasági kérdésekben sem — hathatós cselekedetet. Ha jól emlékszem, még 1924-ben a kormány, nagyobb ostromnak hatása alatt, törvényjavaslatot dolgozott ki. amelynek az volt a tendenciája, hogy a tőkeerős vállalatokat a saját munkásaik és tisztviselőik számára lakásépítésre fogja kényszeríteni. Amikor a törvényjavaslat napvilágot látott, megindultak az ostromok az érdekeltek részéről a kormány ellen és az ostrom sikerrel végződött. A kormány tervét visszaverték, illetve megegyezést hoztak létre a kormánnyal. A megegyezés ugy szólt, hogy vállalják a tőkeerős vállalatok bizonyos menynyiségü lakiaknak felépítését de ennék ellenében a kormány ejtse el a törvényjavaslatot, mert ők önmaguktól is hajlandók bizonyos mennyiségű lakást felépíteni. így többek között a megegyezés alapján a Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete vállalta 470 lakásnak épitését. Ebből fel is épitett 452 őt, tehát azt lehet mondani, hogy majdnem 100%-ig teljesitette vállalt kötelezettségét. A Gyáripar, a Gyosz. 1000 lakás épitését vállalta, de ezzel szemben csak 476 lakást épitett, tehát még 50%-át sem hajtotta végre vállalt kötelezettségének. Az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés 300 lakás épitését vállalta és 150-et épitett, a Magyar Bankok és Pénzintézetek vállalták 250 lakás épitését és épitettek 64-et, (Saly Endre: Becsapták a ministert! — Györki Imre: A minister tudta, hogy ez lesz a vége!) vállalt a Baross-szövetség, vállaltak más intézetek is, azonban egyáltalában nem épitettek. Látjuk tehát, hogy ott, ahol a tőkének a védelméről van szó, a kormányzat azonnal elfelejtkezik a velük szemben teljesitendő kormányzati kötelességről, a kényszereszköz alkalmazásáról, ha pedig ugyanakkor a másik oldalon nem teljesitik a vállalt kötelességet, bizony esetleg ujabb törvényekkel vagy törvényben kontemplált ujabb szankciókkal kényszeritik őket a kötelesség teljesítésére. Ez csak az egyik láncszeme annak a sorozatnak, amelyet a kormányzati , politikában látunk és amely azt bizonyítja, hogy a kormányzat a tőkével szemben elnéző, a munkással, a kisemberrel szemben pedig kérlelhetetlenül szigorú, amit majd később még egyéb adatokkal is leszek bátor bizonyítani. Későhb jött az úgynevezett tatarozási hitel, azután jött más, a magánépitkezést előmozdító állami támogatás. Már számtalanszor hangot adtunk aainak a kivánság-nak, hogy az államnak a bankokráciát akár állami segitséggel is arra kell kényszerítenie, hogy az építkezés megindítását amortizációs kölcsönök nyújtásával segíts® elő. A gyakorlatban meggyőződtünk mi magunk is arról, hogy ezidőszerint kizárólagosan állami épitkezéssel nem lehet a lakáskérdést megoldlani. Láttuk a Bethlen-udvar estét. De ezenkívül még nagyon sok példa áll előttünk, amelyek azt bizonyítják, hogyha az állam maga fog bele valamilyen xüagángaadálkodásba, ott részben a panamák sorozata, részben pedig az adminisztrációnak évi április hó 22-én, csütörtökön. labirintusa elveszi, a céltői elvonja a befektetett vagy előirányzott tőkének tekintélyes részét ugy, hogy sokkal többe kerül az államnak egy ilyen háznak felépítése, legalább is a kétszeresébe, mint á magánváUalkozásnak. (Szomjas Gusztáv: Ez is csak gyanusitás!) Nem gyanusitás, mert itt a nemzetgyűlésen hangzott el igen súlyos vád e tekintetben, (Szomjas Gusztáv: Itt nagyon sok vád hangzik el, ami gyanusitás! — Györki Imre: Különösen az önök részéről! — Szomjas Gusztáv: Mi nem gyanúsítunk, mi csak védekezünk mindig!) amelyet én ugyan blizonyitani nem tudok, mert az illetékesek az adatok tekintetében nem álltak rendelkezésemre, annyi azonban bizonyos, hogy a szakemberek megállapít ásá szerint olyan méretű házat legalább is kettőt lehetett volna felépíteni abból az összegből, amibe a Bethlen-udvar került. (Saiy Endre: Ez sem panama?) Már most bárminek nevezik ezt, de jogom van feltételezni, hogy vagy a szakképzetlenség, vágy az aldkninisztrációna'k labirintusa, vagy pediü? a panama játszott közre, hogy egy épület felépítése annyiba került, amennyiből a maganépittető két, esetleg két és fél ugyanolyan házat tudna felépíteni. Látva ezt, mi is annak a hangnak adtunk kifejezést, hogy amennyiben az állami építkezés nem vált be, más formát kell keresni és ennek a másik formának az amortizációs hitelek megteremtését gondoltuk. Ebben az irányban azonban még mindig nem történt semmi, legalább is sem a pénzügyminister úrtól, sem pedig magától a kormány elnök úrtól még csak kijelentést sem kaptunk arra vonatkozóan, hogy kilátásba helyezné az amortizációs hosszúlejáratú hitelek megszervezését. Már pedig enélkül és mindaddig, amig ez meg nem lesz, ne számítsunk Magyarországon számbavehető építkezésre, ne számítsunk addig a munkanélküliséig számbavehető leesapolására, és ne számítsunk addig a gazdasági élet feljavulására, a munkanélküliség megszüntetésére. Amint tudjuk, a magántőke tartózkodik az építőipartól, de nemcsak ettől, hanem más egyéb iparágtól is. Ennek következtében tehát az államnak a feladata az olyan hitelviszonyoknak megteremtése,, amelyek lehetővé teszik a vállalatoknak a rentabilitást és lehetővé teszik az országban az építkezést. Emiitettem már, hogy van egy törvényünk, amely a tatarozási hitelre vonatkozik. Sok esetben a tatarozási hitelnek az volt a feltétele, hogy ki kellett mutatni, hogy maga a háztulajdonos mennyit fektet bele a tatarozásba, azután ki kellett mutatni mintegy 200%-os biztosítékot a felvett hitellel szemben. Bekérték a költségvetést. Magam is hive vagyok annak, hogy a kapitalista lelkiismerettel szemben az államnak érdeke és kötelessége, hogy minden óvó rendszabályt felállítson, amely esetleg a visszaélést megakadályozza. Meg kell állapítanom azonban itt azt, hogy a 200%-os garanciával szemben az óvatosság nem volt megfelelő, mert a háztulajdonosok összejátszottak a vállalkozókkal, a költségvetést, bekérve^ megbeszélés alapjain, a tátarozájsi [költségvetést, mondjuk, egy háznál 200 millióban állapították meg és ennek a megszavazását kérték az illetékes intézettől, ellenben a tatarozásba legfeljebb ennek csak az 50%-át fektették bele, illetőleg csak 50-°/oot használtak fel, míg a másik 50%-ot más célra használták fel. Kétségtelen tény, hogy ez a tatarozás átmenetileg egy pár hétre, egy pár hónapra biztosit ott néháiny száz munkásnak