Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-535

288 A nemzetgyűlés 535. ülése 1926. Hányszor tagadta meg' például Görögország az engedelmességet? Hol elkergette, hol visszahívta a királyt, és annak ellenére, hogy záporként hullott rá a jegyzék és demonstráltak a hajóhadak, mégis az történt, amit ő akart Itt van azután Törökország. A beteg ember szembeszállt a győztesek akaratával. Nem vette tudomásul a reá kiszabott büntetést és kardjával széthasította a sévres-i szerződést. Igaz, hogy Budapest nem Angora és Törökország geográfiai fekvése más, mint a mienk, de a lényeg az, hogy Törökország a kellő pillanatban kellő bátorságot mutatott s nem ijedt meg a fenyegetéstől. De minek hivatkozzam turáni testvérünk példájára, amikor a magunk közelmúlt történelme is verhetetlen és cáfolhatatlan adatot és bizonyságot szolgáltat a bátorság impozáns hatásáról. A nyugatmagyarországi felkelők lelkében fellobbant a magyarság vérig sértett önérzete, halálra elszánt keserűsége, s minden diplomácia és minden politika «ellenére kihúzták hüvelyéből kardjukat a Nyugat felé még épen maradt ezeréves határok védelmére és csodát műveltek. Megértették a világgal, hogy Magyarország nem a senki földje, nem Csáky szalmája, nein Európa hamupipőkéje!, hogy van magyar kérdés, és hogy ez nem elszigetelt, csak szomszédainkkal való perpatvar kérdése, hanem egész Európa nyugalmának és biztonságának kérdése, (Ugy van! jobbfelől és a középen.) Ilyen eredményt értünk el akkor, amikor egy kis bátorságot mutattunk. Tudora ugyan, hogy a jövő felé vezető ut nehéz, szakadékai életveszélyesek, fordulói beláthatatlanok s ezért óvatosságra van szükség, de azt is tudom, hogy ha a helyett, hogy szünetlenül kongatnók a vészharangot és jeleznők a veszedelmet melyet az igazságtalanul megállapított országim tárok jelentenek, Genfben és más nemzetzi fórumok előtt, csak arról iparkodunk erkölcsi bizonyítványt szerezni, hogy az uj Európa békepillérei vagyunk, ha külpolitikánk nerészebb aktivitást nem mutat fel, célhoz liasem jutunk. (Ugy van! a balközépen.) Azért a kormánytól aktiv és bátrabb külpolitikát követelek. Áni, amikor ezt teszem, kötelességszerűen azt is elismerem, hogy adott esetekben a hivatalos kormánypolitika lehet megalkuvó, sőt néha a nagy célok halgatag előkészitése érdekében viselheti és viselnie is kell a künktátoroskodás ódiumát, a kormány adott esetekben a kényszerhelyzet nyomása alatt alkudozhat, instanciázhat az integritás gondol atáert, kilincselhet érte, meg is alázhatja magát, de soha semmiféle körülmények között nem szabad ezt megtennie a magyar nemzeti társadalomnak. (Ugy van! Ugy van!) Ennek ott kell állani a mindenkori kormány háta mögött, (Ugy van! jobbfelől.) mint a magyarság eleven lelkiismeretének, hogy ellenfeleink tisztán lássák. mekkora hit. erő és soha el nem alvó akarat él itt a társadalomban az egységes, az integer Nagy-Magyarország céljáért s milyen nyomással kell minden kormánynak megküzdenie, milyen belső nehézségeket kell győznie, amikor — habár csak pillanatnyilag is — a nagy célok rovására kell politikát csinálnia, És itt látok én aggasztó tüneteket, (östör József: Nincs egység!) A magyar társadalomnak nem kis része nem hajlandó tudomásul venni azt, hogy hét év aí& siralomházban élünk, vagy ha igen, oly módon viselkedik nyomorult helyzetével szemben, mintha egy természeti törvény irgalmatlan és kivédhetetlen logikája érvényesülne ellenünk; s ha nem évi április hó 22-én, csütörtökön. is mondott le a feltámadás reménységéről, nyomorult helyzetében azzal vigasztalódik, hogy majd valami vak véletlen véget vet a rabszolgaságnak, s hogy az idő nekünk dolgozik. Pedig nem nekünk dolgozik, hanem inkább ellenünk. (Ugy van! a balközépen.) A múltban is érték nemzetünket súlyos katasztrófák, de a nemzet lelki integritása, a nemzet lelki egysége mindig érintetlen maradt, ez csorbát soha áem szenvedett. (Östör József: Csak ugy tudtunk felemelkedni!) Sőt mennél több darabra tört az ország, a nemzet kardja, annál egységesebb lett a társadalom, s mennél mélyebb sirba temették a nemzetet, annál nagyobb elszántsággal küzdött feltámadásáért. (Ugy van!) S ma nem akarok Szabó Dezső kitételével az »infámis generáeió«~ra hivatkozni, de annyit mondhatok, hogy »fuimus!« Méltóztassék csak egy tekintetet vetni irodalmunkra. (Östör József: A sajtóra!) Ha a múlt század magyar irodalmában lapozunk, mindenütt megtaláljuk a nemzeti lét súlyos problémáit, de sajnos, Trianon utáni irodalmunkban hiába keressük az élniakarásnak, a feltámadásnak útját mutató szövétneket. (Östör József: Csak kis részben!) Ebben az irodalomban alig találjuk meg azt a feltámadásban való erős hitet, amellyel a »Szózat« költője a szabadságharc előtt fanatizálta nemzetét. Az utóbbi évek költői, mig saját lelkük rezdüléseit szinte beteges gonddal figyelik, hidegen és mereven utasítják el maguktól a nemzeti létnek körülöttük viharzó nagy megrázkódtatásait. (östör József: Csak nyelvben magyarok! — Égy hang a balközépen: Még nyelvben sem!) Mennyire megszégyenít bennünket a román irredenta, amelyről Jancsó Benedek hatalmas müvében olyan eleven képet fest. A román faj ledérsége, enerváltsága, belső morális szétmállása mellett is érintetlenül és megközelíthetetlen magasságban állott a nemzeti egység gondolatának világító tornya s három égtáj felé szórta a dákó-román ábrándok fényét: Beszarábia, Dobrudzsa és leginkább Erdély felé. Irodalma jelentéktelen volt, de ami volt, az a nemzeti egység gondolatát szolgálta. Tőkéjének alig volt feleslege, de ami volt, az szintén a nemzeti egység haladását szolgálta. Újságírása üzletes és romlott volt, de defétista sajtót nem tűrtek Bukarestben sem az utcán, sem a politikai életben. Ez az irredenta lehet és legyen is irredenta mozgalmainknak kis kátéja. Ezért én befejező szavaimat innen az ország első szószékéről a magyar társadalomhoz intézem : Annakidején a csehek, az oláhok a szerbek a polgáriasult világ barátságos részvéte mellett szervezték a Szokol-egyleteket, a Kultur-Ligákat és a Narodna-Obranákat. Most azonban Európa nem tűri meg a magyar, az európai stilü irredentát, amely pedig nem ismer tőrt, bombát és pokolgépet, csak épen az igazságért küzd s ráparancsolt a magyar kormányra, hogy az összes irredenta-egyesületeket és alakulatokat feloszlassa. A kormány kénytelen volt engedelmeskedni. Kendben van ! Ám a magyar nemzeti társadalom lelkével nem rendelkezik sem a kormány, sem Európa. (Ugy van! Ugy van!) Ez oda kiálthatja és Tíell is, hogy odakiáltsa, belevésse Európa köztudatába: Nem lehet addig rend és béke Európában, amíg az igazságtalanságot jóvá nem teszik! (ügy van! Ugy van!) A nagy Napoleon éjszakáját egy bolha rontotta el. Mi, bár kevesen vagyunk és lefegyverzettek vagyunk, de mégis elegen vagyunk és elég erősek ahhoz, hogy Európa nyugalmát megzavarjuk. Az