Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-535

lA nemzetgyűlés 535. ülése 1926. évi április hó 22-én, csütörtökön. 287 nélküliségnek oka kétségkívül a kontinens gazdasági viszonyainak leromlása és ezzel kapcsolatosan az európai piac elvesztése. Az európai viszonyok javulása nélkül Anglia gazdasági élete sem lendülhet fel, és mivel remélhető, hogy a politikai feszültség enyhülése a gazdasági vérkeringést is megindítja, a szigetország, mint közvetve érdekelt fél, örül Locarmonak. Még inkább érdeke a biztonsági paktum Franciaországnak. Lloyd George ír ja (olvassa): »Alig lehet francia emberrel hosszabb ideig beszélgetni, hogy az ember észre ne vegye, menynyire üldözi a franciák lelkiismeretét az a gondolat, hogy mi lesz, ha a mostani évek német gyermekei férfiakká

1 nőnek. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ezek a gyerekek — hallani mindenfelé — a bosszúállás szellemében nőnek fel; egyszer majd a harc újraéled és jaj, ha Franciaországnak nem lesz elég ereje, hogy védje magát azok ellen, akik most játszanak a német városok és falvak utcáin, amikor a német iskoláik békés zümmögése félelmetes csatazaja válik«. Ez igy van, ezt tudja mindenki, aki Franciaországban járt és ezt tudja minden francia. Képzelhető tehát, milyen megkönnyebbülést és milyen örömet jelentett Franciaországnak, hogy a legyőzött, de mindig rettegett Né

T metország a revans fogalmát kiküszöbölni hajlandó nemzeti önérzetének és ifjúsága nevelésének fascináló tényezői közül. A biztonsági paktum Németországnak annyira eminens érdeke, hogy a német kormánynak nem is kerül különös megerőltetésébe leszerelni a reváns-pártot és arra kényszeríteni, hogy feladja büszke álmait és lemondjon Elzász-Lotharingiáról, Németország két erőt merit a nyugati paktumból. Az egyik az, hogy Keleten nem lesz kénytelen megtűrni érdekeinek állandó sérelmét, felléphet Lengyelország és Csehország ellen, amely országok mindig nyugodtan kellemetlenkedhettek neki az angol-francia protektorátus árnyékában, sőt minden valószínűség szerint kárpótolhatja magát Elzász-Lotharingiáért, mert hiszen teljesen kizártnak látszik eshetőség, hogy Anglia Varsó és Prága érdekében exponálja magát és feláldozza azokat a politikai és gazdasági érdekeit és előnyöket, melyeket a Németországgal való megegyezésből nyer. A másik előny pedig az, hogy gazdaságilag megerősödve, konszolidálódva és a geográfiai helyzet közelségét felhasználva a nyugati paktum oltalma alatt függetlenítheti magát a szovjet-kormánytól és kihasználhatja azt, holott eddig az használta ki őt az angol-francia hadállásokkal szemben. A locarnói paktum nyélbeütése óta a győztes hatalmak a keleti Locarno gondolatát propagálják, természetesen szintén érdekből. A nagyhatalmak azért, mert bár tagadják hivatalosan, de lelkük mélyén valamiképen érzik, hogy az európai béke szempontjából nem elegendő, ha a Rajna partja megszűnik két nagy nemzet vetélkedésének tárgya lenni, mig a Duna völgyében a robbanó aknáknak egész tömege van elhelyezve; a kisentente pedig, melyet csak a Magyarországtól való félelemnek negatívuma tart össze, azért, mert szorongó érzés ül rajta, félti a zsákmányt és fél a leszámolástól. Nem titok előtte, hogy annak a három és félmillió magyarnak a lelkében, akik cseh, szerb és oláh járom alatt nyögnek, töretlenül és 'kipusztithatatlanul él a megváltás és feltámadás hite, s hogy az á hét és félmilliónyi magyarság, amely itt minden oldalról ellenségtől 'körülvéve tengődik, ha — amint erre később rá fogok térni — nem is teljes egészében, de mindé meséire nagy részében az elfojtott düh keserűségével és az élniakarás 'Kétségbeesett erőfeszítésével rázza és ostromolja a trianoni börtön vasrácsait s ezért természetes, hogy kapóra jönne neki egy Magyarországgal kötenidiő locarnói egyezmény, egy magyar Locarnó, a szuronyok által kikényszeriteitt, de kellő erkölcsi alappal nem bíró trianoni szerződésnek morális ratifikációja. Különösen gyönyörűsége telnék benne Benesnek, ki a legjobban tudja, hogy a kisentente léte Franciaországtól függ, s hogy ez a protektor Locarnoban, ha formailag nem is, de lényegében tényleg cserbenhagyta 'kis vazallusait, s aki teljesen tisztában van azzal a veszedelemmel is, melyet a saját országa lakosságának többségét alkotó s a nemzeti élet teljességére törekvő kisebbségeknek fenyegető magatartása jelent. Ám vegyék tudomásul Benes ur, a nagyés kisentente s mindazok, akik a nyugati Locarno szellemét keletre szeretnék átplántálni, hogy uj morális ratifikációval nem vagyunk és nem leszünk hajlandók biztosítani a trianoni határvonalakat, hogy nem adjuk fel nemzeti reményeinket, nem akarunk örökkönörökké a trianoni koporsóban rothadni, hogy nekünk nem Locarno, hanem a trianoni békeműnek gyökeres revíziója kell (Ugy van! a balközéven.) s amig ez be nem következik, Keileteu'rópá'ban béke nem lesz, s mivel Keleteurópa nyugalma nélkül még sohasem volt nyugalma Nyugatnak sem, Nyugateurópában sem lesz béke. (Ugy van! a jobboldalon és a középen.) Annakidején a ministerelnök ur kijelentette, Jhogiy Locarno után külpolitikánknak uj utakon kell elindulnia s uj feladatokat kell telj esi tenie. Nos, eiz nem lehet más, mint ama igazságnak külpolitikai szolgálata, hogy a Nyugat békéje nem lehet meg Kelet békéje nélkül, hogy a nyugati kérdések szerves összefüggésben vannak a keleti kérdésekkel, hogy Kelet békéjének alapfeltétele a trianoni béíke revíziója. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Ezt kell követelni! Addig pedig, mig célunkat el nem érjük és a trianoni jogalapon maradunk, szívósan és következetesen reklamálnunk kell azt a csekély jogot, melyet nekünk Trianon biztosit, nevezetesen állandóan napirenden kell tartanunk a kisebbségi kérdést s nem szabad tétlenül, összefont karokkal tűrnünk, mint gázolnak az utódállamok a kisebbségi szerződésekbe. Külpolitikánk eme feladatával a részletes vita folyamán kívánok foglalkozni s ezért áttérek egT más kérdésnek, mindenesetre tárgyammal összefügg*ő kérdésnek tárgyalására. T. Nemzetgyűlés! Elhiszem, hogy könynyebb bírálni, mint felelős állásban, viselve^ a nagy történelmi felelősséget, a nemzet jövőjéért cselekedni. Mégis ugy gondolom, hogy minden belső szanálás és az állam pénzügyi helyétében beállott egyensúly ellenére a magyar jövőt illetőleg zsákutcában vagyunk, ha külpolitikánk tengelye ugy van beállítva, mintha csak azt a célt szolgálná, hogy csonka Magyarország életképes legyen és népe boldogulni tudjon, s külügyi kormányzatunk a rezignáció, az alkalmazkodás álláspontjára helyezkedik, illetve csak a rideg realitás utján halad. Mert hiszen vannak ám más nemzetek is a világon, — kis nemzetek — melyeknek kormányai nem riadnak vissza egy kis külpolitikától, sőt külpolitikai bonyodalmaktól sem.