Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-535

282 A nemzetgyűlés 535. ülése 1926. lünk nines meg és igy nem csoda, hogy külügyministeriuniunk országunk rettenetes helyzetében nem tudott magának munkát és feladatot találni, nem tud a nemzetben komoly külpolitikai érdeklődést felkelteni. így valamiképen érthető az a szomorú és megdöbbentő jelenség is, hogy, amint azt az utolsó külügyi budgetvitában láttuk, e szomorú időkben, amikor történelmi határainkbél kivertek minket, egy békeszerződésnek csúfolt gaztettel a magyarság ütőereit átmetszették és nemzetünk elvérzőben van a magyar parlament, amely valamikor a delegáció külpolitikai tanácskozásain remekelt és Európa figyelmét vonta magára, néhány óra alatt végzett á külügyi költségvetéssel, még pedig olyan sietve, laposan és felületesen, hogy még a hazai közvélemény figyelmét sem volt képes magiára vonni, annál kevésbé a külföldét . T. Nemzetgyűlés! Ezek előrebocsátása után legyen szabad áttérnem külpolitikánk feladataira. Elismerem, — s ki nem ismerné elf — hogy hatalmi politikát nem csinálhatunk. Ellenfeleink, a nagyentente talpig és állig fel van fegyverkezve és a kisentente is óriási katonai túlerőre támaszkodik, mi pedig le vagyunk fegyverezve és puszta kézzel az egész világ ellen nem hadakozhatunk. Ebből azonban nem következik az, hogy a trianoni szerződést igazságosnak és véglegesnek elismerjük, ellenkezőleg: kitartóan és következetesen fenn kell tartanunk a revizió programmját, mint az európai problémák megoldásának és a tartós béke biztosításának feltételét; napirenden kell tartanunk a magyar kérdést, fel kell emelnünk hangunkat és nem szabad tűrnünk, hogy a trianoni határokon túl bárki is azt hihesse, hogy valaha is bele tudnánk törődni a mai helyzetbe. Ha és amikor ezt tesszük, nem ütközünk a fennálló nemzetközi jogba, hanem csak arra törekszünk, hogy az egész művelt emberiség tudója és részese legyen azoknak a szenvedéseknek, amelyeket Trianon rótt a magyar nemzetre, hogy Európát elkövetett szörnyű hibájára, milliók szenvedéseire, a jövőben fenyegető veszedelmekre figyelmeztessük, hogy igy a trianoni szerződés reviziójának gondolatát Európa közvéleményében ébren tartsuk és ha lehetséges, az illetékes fórumok előtt napirendre tűzessük. (Pikler Emil: Elsősorban idebenn kell a magyar népet felszabadítani!) A magyar állam ezer éve áll fenn s mivel a nemzet, amely alkotta, számbelileg kicsiny és helyzete nehéz volt, a kultúra és a civilizáció terén nem produkálhattunk annyit, mint más nemzet, de azért büszkén állithatjuk, hogy Európát és a keresztény civilizációt amazok helyett is védelmeztük és a világ békéjét ritkábban zavartuk meg, mint bármely más állam. Magyar hóditási szándék utoljára a XV. században fenyegette Európát, amikor Mátyás király fegyveres kézzel szerezte meg Bécs városát Habsburg! Frigyestől. Ez idő óta a magyar nemzet csak alkotmányos szabadságának, a kereszténységnek és saját létének védelmére rántott kardot, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és középen.) sohasem imperialista ambíciók által vezettetve. Mária Terézia érdekében is csak azért szálltunk sikra, mert asszony volt, mert királynénk volt, aki bizalommal fordult hozzánk, amikor nagyravágyó és szerződésszegő ellenségei vesztét keresték. A lezajlott világháborúban sem vezetett bennünket terjeszkedési vágy, ellenkezőleg: több, mint 30 ország verekedett a világháboévi április hó 22-én, csütörtökön. ruban, az egyik akarta a háborút, a másikat beleheccelték., a harmadik mint Lloyd George mondja, belebotorkált a nagy csatába és a 30 ország közül egj^etlenegy volt, amelynek kormánya tiltakozott a háború ellen. (Östör József: Hivatalosan! — Ellenmondások a szélsőbaloldalon.) És mégis, amikor békét kötöttek, ezt az országot büntették meg a legirtózatosabban (Ugy van a jobboldalon és a közéven.) ugy, hogy mésr a szövetségesének is juttattak belőle koncot. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) Ez, az ország Magyarország. Erről az országról irja Nitti »Béke« című művében, hogy egyetlen néppel sem bántak el gonoszabbul, mint a magyarral. (Ugy van! Ugy van!) egyetlenegy országot sem kinoztak meg, marcangoltak szét és raboltak ki jobban, mint Magyarországot. (Ugy van! Ugy van!) Erre az országra erőszakoltak a győztesek olyan szerződést, amelynek 364. §-a skorpiókból és viperákból van fonva a magyar lélek gyötrelmére és kínzására. Ebből az országból, amely bokréta volt Isten kalapján, siralomházat csináltak. Elvettek földjéből 191.000 négyzetkilomé tért s meghagytak 91.000-et; elszakítottak lakosai közül 11 milliót és meghagytak nyolcadfél milliót. Őstermelésének lába alól kimozdítottak 13 millió hold szántóföldet és meghagytak 12-1 milliót, elrabolták erdeit, bányáit, havasi legelőit s meghagyták a feldolgozó ipartelepeket nyersanyag nélkül és 43%-ról 53 %-ra növekedett ipari munkássággal. (Pikler Emil: Mindezt előre kellett volna látni 1914 augusztusában! — Szabó Sándor: Most mondotta, hogy tiltakoztunk a háború ellen! — Erdélyi Aladár: Egyetlen ember volt, aki tiltakozott az is magyar volt!) Ebben a kegyetlen hóhérmunkában Franciaország vezet, az az ország, amelyről azt mondják, hogy az emberi jogok palládiuma s az a francia államférfiú, akiről a frankhamisítással kapcsolatban itt és a sajtóban csaknem a rokonszenv hangján nyilatkoztak, Ő volt az, aki a mi nagy nemzeti tragédiánkkal szemben a legridegebb és a legcinikusabb álláspontot képviselte. (Ugy van! Ugy van!) Ö volt az, aki azt hirdette, hogy ha Magyarország és a környező államok barátsága között kell választania, már régen választott. Az ő ajkáról hangzott el az a kegyetlen ítélet, hogy Magyarország nagyon kicsi lett, de az elnyomónak húsába kellett vágni. Nem vette figyelembe Magyarország ezeréves államiságát, nem vett tudomást Európa kultúrája érdekében hozott áldozatairól, (Pikler Emil: Mussolini ugyanazt tette!) nem vett tudomást rettentő és hűséges kardjáról, amelyet _ a kereszténység és a nyugati civilizáció fejlődési szabadsága érdekében forgatott; megfeledkezett Voltaire ama megállapításáról, hogy Európa hálátlansága miatt a magyar a föld kerekségének legszerencsétlenebb nemzete, Midiéiről, aki honfitársainak azt a kérdést vetette fel: mikor fogják leróni hálájukat ama nemzet iránt, amely elvérzett a nyugati civilizáció védelmében, Lamartine-ről, aki 1848-ban egy magyar küldöttség utján azt az üzenetet küldte nekünk, hogy Franciaországban f annyi barátra számithatunk, ahány francia él, s a legnagyobb francia földrajzi íróról, Elysé Beclus-ről, aki lelkesedve felkiáltott: íme, a legtökéletesebb földrajzi és gazdasági egység! Megfeledkezett arról is, hogy 1870-ben a magyar parlament a legyőzött Franciaország mellé állott. Mindenről megfeledkezett és élére állott ama társaságnak, amely Magyarországot öt részre darabolta, mint valamely velencei tükröt egy kalapácsütéssel összetörte,