Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-534

À nemzetgyűlés 534. ülése 1926. évi április hó 21-én, szerdán. 247 hol a pénz stabilizáltatik, ezzel még semmiképen sincs biztositva, hogy az meg is fog állani, (ügy van! half elől és a közéven.) Lengyelországban láttuk, hogy egyes nagyobb tekintélyeknek semmi egyebet nem kellett tenniök, csak várniok és az állam felé fordultak, mint a nap felé. Egy Grabszky megvárta a maga idejét és Grabszky az ő tekintélyével, egész munkájával, egész financiális zsenijével és munkájával várakozóan állott ott a nemzettel szemben. Grabszky rendkivül sokat remélt is s hosszú hónapokon keresztül küzködött és beledobta a lengyel szanálásba az állam privát vagyonát. Európa összes nagy és kis államaiban járt és koldult s mindenkitől vett segítséget; néhány hónapig küzködött, de kénytelen volt később lemondani, mert összemorzsolódott, nem tudta a feladatot megoldani. Ha Lengyelország jelenét nézem, azt kell látnom, hogy Lengyelország az utóbbi hónapban már nem fizette tisztviselőit, már csak előlegeket adott a tisztviselői fizetésekre, hogy valamiképen pénzt szerezzen, hogy Lengyelország ebből a rettenetes helyzetből, amelyben jelenleg van, valahogyan kiszabadulhasson, — és ez nem megy, nem akar neki sikerülni. Ha pedig nézem annak az államnak jövőjét és nézem azt, miképen volna lehetséges, hogy az az állam kiemelkedjék abból a sorsból, amelyben jelenleg van, azt látom, hogy Lengyelország kénytelen költségvetésének több mint Vs-át a hadügyre fordítani (ügy van! a középen.) és most, amidőn Chamberlain jön a javaslatával, hogy valamiképen enyhítse az államok sorsát a lefegyverkezés javaslatával, Oroszország ebben nem hajlandó résztvenni. Oroszországnak több mint 500.000 embere van állandóan fegyver alatt; ez tetemesen több, mint az osztrák-magyar monarchia békelétszáma volt annakidején és jelenleg Oroszország, Lengyelország nagyobb szomorúságára, a lengyel határra rendelte el a hadgyakorlatokat. Lengyelország kénytelen ebben a sorsban igy megmaradni s a legnehezebb és a legsúlyosabb körülmények között van. Ha én a nagy német birodalmat tekintem, a német birodalom az inflációval odáig ment, mint senki más. A német birodalomban az infláció annyi pusztítást vitt véghez, hogy a gazdasszonyok, amidőn a vásártérre, a vásárcsarnokba kimentek, nem tudták, mennyi pénzt vigyenek magukkal, mert mindennek ára óráról-órára változott, s később azán nem is voltak képesek elegendő pénzt vinni. Magam is egy villamosjegyért fizettem 500 milliárd márkát. Németországban ennyire mentek a dolgok és Németország mindezt végigvitte a legutolsó konzekvenciáig, odáig, hogy a pénz teljesen értéktelenné vált és pénzért többé már semmit sem lehetett kapni. Németország abban az időben megállt az inflációs utón, megállott a saját erejéből, de a német birodalomban még ma is megvannak azok a jelenségek, — s ezeket mindenütt lehet látni — amelyeket én itt általánosságban iparkodtam vázolni. A pénzügyministerek Németországban is elszámították magukat. A múlt költségvetésben ugyanis 5.509,000.000 márka volt az előirányzat,•'< mig a tényleges bevétel 8.361,000.000 márka, a tényleges plusz tehát 1.852,000.000 márka. Méltóztatnak látni, hogy a német fináncministerek is túlsókat vonnak el népeiktől. Ha tovább megyek, — mert ez csak a birodalmi költségvetés — az egyes német államok költségvetéséből azt lehet látni, hogy Németországban magában az egyes kormányok 12 milliárd márkát vonnak el esztendőnként- a népektől költségvetés címén. Ugyanebben az időben rendkivül fontos az, hogy Németország tőke szempontjából hogyan állott a nemzetközi piacon az egész világon. Egy esztendővel ezelőtt külön, nem német expert-emberek, nem német vizsgálók jártak künn és állapították meg Németország vagyonát, amely a külföldön van elhelyezve. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja ei ) Egy esztendővel ezelőtt körülbelül hétnyolcmilliárdra tették ezek a hivatalos expertemberek, ezek a hivatalos kutatók azt a tőkemennyiséget, amelyet ők a német birodalomnak, a népnek a külföldön elhelyezett tőkéjeként találtak. Maga ez a hét-nyolcmilliárdos összeg nem látszik rendkivül nagy összegnek. Ha ezt összehasonlítjuk azzal az állapottal, amelyben a német birodalom a háború alatt, a háború kezdetén, a háború előtt volt, látjuk, hogy ez az összeg épenséggel nem olyan magas, hogy azt gondolhatnék, hogy a német* nép képes a közgazdasági életben most is azt a szerepet játszani, amelyet a háború előtt játszott. Most pedig azt látjuk, hogy azóta Németországban folyton rosszabbodik minden. Németországban a bankok több, mint 200.000 tisztviselőt bocsátottak el, Németország ipari részvényeinek rengeteg mennyisége kivándorolt külföldi emberek kezébe. Az a hét-nyolcmilliárd márka, amelyet egy esztendővel ezelőtt külföldön elhelyezve találtak, többé nincsen meg. Németország folyton mindenfelé és minden módon tőkét keres és Németországnak ez a helyzete rendkivül veszélyes. A Beichsrath két héttel ezelőtt külön tanácskozott erről az ügyről s az egész Reichsrat h két napon keresztül folyton arról beszélt, miképen lehetne a német közgazdaság szekerét ebből a rendkivül súlyos helyzetből kiragadni. Mindaz, amit a kancellár, az egyes pártok főemberei) tényezői, gondolkodói, matematikusai, szociológusai és közgazdászai produkáltak, összesen is mind csekélység. Be kell vallani, hogy rendkivül keveset mondanak és rendkívüli bizonytalanságot mutatnak. Németország most valamiképen leszállította a^ forgalmi adót és ha azt vesszük, hogy Németországban a forgalmi és jövedelmi adó négy és félmilliárdot tesz ki, tehát a költségvetés horribilis összegét és ha nézem a többi németországi bevételeket s látom, hogy egymilliárdnál nagyobb a vámbevétel, azt kell mondanom, hogy a vámbevétel és a forgalmi adó óriási tételei semmiképen sem mutatnak normális és egészséges közgazdasági életet Németországban. Németországban az utóbbi esztendőben 400.000ről kétmillióra szállt fel a munkanélküliek száma. Folyton azt kell látnunk, hogy lefelé megy az ország a közgazdasági lejtőn s emellett mégis azt vallom, hogy ez a tavasz kezdete. Most érkezett el az az idő, amikor a régi bűnöket, a régi nagy bajok konzekvenciáit kezdjük érezni és a konzekvenciákból most kezdődik az első kiemelkedés. Azt látjuk, hogy a nemzetek szegényednek, de ebből az elszegényedésből kell következnie az igények csökkentésének. Itt azután az emelkedés kezdődik, de mindenkinek le kell szállítania igényeit. (Ügy van! ügy van! Taps a jobboldalén és a középen.) Mindenkinek tudnia kell, hogy „milyen rendkivül súlyos és borzalmas időket élünk. (Zaj. / — Málasits Géza: ügy van! Ne csak a szegény emberek koplaljanak!)