Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-534

248 A nemzetgyűlés 534. ülése 1926. évi április hó 21-én, szerdán. Ha a szomszédos Ausztriát nézem, amelynek helyzete talán még- inkább hasoniit a mi helyzetünkhöz és . Németország- helyzetéhez is, ez még súlyosabbá teszi előttem a konsziderációt. Siker, mint méltóztatnak tudni, Ausztriában is tapasztalható, de a financiális siker rendkívül kevés. A bankok élete Ausztriában nagyon súlyos. (Zaj.) A betétek, mint méltóztatnak tudni, azóta, hogy az infláció megszűnt, szaporodtak. Szaporodnak a betétek minden egyes ilyen államban, Németországban, Ausztriában is, de ez csak esigalépésben megy előre. Ehhez is hosszú idő kellett és ezen hosszú idő alatt is roppant kevés az eredmény, amelyet ezen a téren tapasztalni lehet. A jelenlegi osztrák betétek összege alig tíz százaléka r a békebeli betétállománynak s ha pedig Német-Ausztriát közelebbről nézem, azt látom, hogy hat és félmillió lakosa mellett úgyszólván állandóan 200.0G0 körül van a munkanélküliek száma. Az idén február 26-án 233.000 volt a hivatalos kimutatások szerint a munkanélküliek száma. Ha Ausztria struktúráját egyéb tekintetben nézem, azt látom, hogy Ausztriának jelenleg 196.000 aktiv, 122.000 nyugdíjas tisztviselője és 60.000 rokkantja van. Ha ezeket összeadom — s itt valószinüleg csak a családfentartók szerepelnek — és ha csak hárommal szorzóm meg ezt a számot, akkor kijön, hogy Ausztriában minden negyedik ember az államból él, minden negyedik ember az államtól kapja fizetését. Ehhez még hozzájárul — mert ebben a számban még nincs benne — a munkanélküliek száma, valamint az autonómiák, a vasutak és az egyes bankok tisztviselői, mert ezek sincsenek ebbe beszámitva. Így a tisztviselőkre és a nyugdíjasokra az évi kiadás 265 millió scl illing. Óriási percentje ez az egész költségvetésnek! Ha a tisztviselői problémát nézem Ausztriában, ott á tisztviselői probléma már nemcsák gazdasági probléma, hanem elsőrangú politikai probléma is. Ha nézem az egész, állam struktúráját — nagyon jól tudom, r hogy egy minister végtére is nem tehet arról, milyen struktúrája vain egy államnak, azoknak azonban, akik az államokat és társadalmakat vezetik, folyton ügyelni ök, vigyázniok kell és irányítaniuk kell a nemzetet, hogy milyen irányban haladjon — azt kell mondanom, hogy Ausztria alig képes megélni, ha pedig Ausztria jövőjét nézem, akkor azt hallom, hogy azt mondják: amire véige lesz a külföldi támogatásnak és annak a viszonynak, amelyben ők jelenleg a külföldi államokkal szemben vannak, addigra ők invesztálnak és az invesztíciók hozadékaiból fognak valamiképen ékii. Ezt mondják, nem látszik azonban egészen valószínűnek, hogy ez lehetséges lesz. Marad meg egy reménységük. Azt mondják, hogy a garantáló államok, amelyek Genfben aidídig velük voltak, ezután sem fogják őket elhagyni. Ez azonban semmi egyéb, mint mankó egy koldus számára» Ausztria olyan állam, amely alig képes exisztálni. Ilyen körülmények között nézem a magyarországi viszonyokat. Tegnap Propper képviselőtársam emiitette volt a mi kiáltványunkat és emiitette volt, vájjon lehet-e ezt teljesen komolyan venni. Megnyugtatom Propper t. képviselőtársunkat, hogy mi ezt valóban a lehető legnagyobb komolysággal vesszük és megnyíugltatom, hogy mi mindent meg fogunk tenni, amit emberileg lehet és minden eszközt meg fogunk ragadni, hogy ezt a programmot feltétlenül é'rvényesitsük. (Pikler Emil: Sok erőt kívánunk ehhez a küzdelemhez!) Nagyon természetes azonban — és ezt nagyon jól méltóztatnak tudni — hogy kell, hogy a jelenlegi viszonyokkal és állapotokkal folyton számot vessünk és folyton nézzük azt, milyen körülmények között van az ország és a nemzet. Ha azt mondják, hogy ez vagy az a réteg: nehezen él, akkor nekünk tekintetbe kell vennünk azt, vájjon lehetséges-e és milyen módon lehetséges kiragadni a szekeret, kiragadni egy-egy osztályt és jobbá tenni annak életlehetőségeit. Méltóztatnak látni, hogy egész Európában a legsúlyosabb és legnehezebb idők járnak. Ez azonban nem ok arra, hogy abból, amit igazságosnak tartunk a szociális haladás és fejlődés, a szociális igazság, az adók és a terhek igazságossá tétele szempontjából, bármiről is lemondjunk. Nem fogunk lemondani erről semmi körülmények között sem! (ügy van! a középen.) Azt méltóztatnak gondolni, hogy talán feszélyez bennünket a mi r helyzetünk, amelyben vagyunk, és összeköttetésünk a kormánnyal? íMem, ez nem feszélyez bennünket! Nekünk legelső kötelességünk, hogy folyton és világosan lássuk, mit lehet elérni a jelen körülmények és állapotok között. És ha választanunk kellene meggyőződésünk ésaz engedékenység között, akkor ezt meggyőződésünk rovására semmiesetre sem fogjuk tenni. T. Uraim! Az ipar és kereskedelem és mezőgazdaságunk a lehető legsúlyosabb körülmények között van. Tegnap ismételve méltóztattak a nagy agráriusokra hivatkozni. A német bankemberek, a német pénzügyi világ^ tanácskozásokat tartott a német produkció és a német közgazdaság kérdéseiben és a német pénzügyi emberek azt mondották: Németországnak a boldogulás felé egyik legfontosabb és legnevezetesebb útja az, hogy az agrárkérdéseket semmiképen sem hanyagolja el, hanem az agrárprodukciót állandóan fokozza. Méltóztatnak tudni, milyen óriási különbség van a német agrárprodukció és a magyar agrárprodukció között? Ha a németek jelenlegi sokkal nagyobb agrárprodukciójuk mellett még mindig lehetségesnek tartják, — mert agrárbevitelük és élelmiszerbevitelük roppant nagy — hogy saját produkciójukat még nagy mértékben emeljék, akkor nekünk a magyar viszonyok szempontjából okvetlenül azon kell lennünk, hogy a magyar agrárprodukciót feltétlenül emeljük. Feltétlenül meg kell ezt tennünk, mert Magyarországnak még rendkivül óriási lehetőségei vannak e téren. Ami pedig az ipar dolgait illeti, természetesen elsősorban azokon a terrénumokon kell az ipart fejlesztenünk, ahol látjuk, hogy még mindig óriási az import. Ez a fejlődés a legtermészetesebb, ennek a fejlődésnek indokai vannak és emellett a fejlődés mellett feltétlenül meg kell maradnunk. Az állam ne szedjen be óriási pénzeket, hanem csak annyit, amennyire feltétlenül szüksége van a stabilizálás szempontjából, (ügy van! ügy van! a szélsőbaloldalon. — Drozdy Győző: És ne pocsékolják el!) Az állam ne akarjon iniciáló lenni és ne akarjon közgazdaságot csinálni, s elsősorban ne akarjon protezsálni, mert ha protezsál, mindig rosszul jár vele a társadalom és a produkció. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Például a Futurát! — Eckhardt Tibor: Az Általános Fogyasztási Szövetkezetek sem. — Zaj.) Elnök: Gsendet kérek! Ernszt Sándor: Az állam nem lehet egyéb, mint kiegyenlítő; csak^ kiegyenlítő szerepében állhat közöttünk. Az állam kötelessége, hogy mindig a gyengébbet támogassa, és az állam köteles folyton nevelni és irányítani! Az ál-