Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-533

A nemzetgyűlés- 533. ülése 1926. évi április hó 20-án, kedden. 229 Ezt mondotta a szociáldemokrata párt akkor, amikor a szanálási javaslatok tárgyalása megkezdődött. Már most méltóztassék megfigyelni, mit mondott a ministerelnök ur nem a mi ellenállásunkra, amely nem a szanálás gondolata és műve ellen indult, hanem a szanálás oly gondolata ellen, amelyet végrehajtottak. A mi ellenállásunkra a ministerelnök ur többek között azt mondotta (olvassa); »A munkásosztály képviselői több szemrehányást tettek felszólalásaikban arranézve, hogy a rekonstrukciós terv tulajdonképen az alsóbb néposztályok súlyos megterhelésével fog járni, mig a vagyonos osztály a terhek kisebb részét fogja viselni. Legyen szabad kijelenteni, hogy ha valakinek érdeke, hogy ez a terv sikerüljön, hogy stabilizáció keresztül vi tessék, a munkásosztály az.« (Helyeslés a jobboldalon.) »Hivatkozhatom e tekintetben a német munkásosztály vezéreinek nyilatkozataira. A teherviselés tekintetében is inkább javul a helyzet, mint roszszabbul.« Adatokat sorol fel arra, hogy 1913-ban az egyenes adók ugy viszonylottak a fogyasztási adókhoz, mint 2 : 3.1924-ben ez az arány eltolódott, az egyenes és fogyasztási adók aránya megváltozott 2 :4-re. Az ötödik félév végén az egyenes és fogyasztási adók aránya 1:2'4 lesz, ugy hogy nemcsak a mai állapothoz, de a békebeli állapothoz viszonyítva is fokozott előmenetel mutatkozik epén a munkásosztály javára. T. Nemzetgyűlés! Két esztendő eltelt, az ötödik fél esztendőben vagyunk, előttünk Amannak az eredmények, le tehetjük a közgazdasági vizsgát. Vizsgázhatunk az ország közvéleménye előtt, hogy kinek a közgazdasági előrelátása volt több, a ministerelnök uré-e vagy pedig a szocialistáké, a ministerelnök uré-e, aki rátette az ország szemére a rózsaszínű szemüveget, vagy pedig a mienk, akik előre megállapitottuk, hogy a szanálásnak ez a módja hova fog vezetni. Egész nyugodtan rábizzuk az elfogulatlan közvéleményre, hogy ebben a kérdésben Ítélkezzék. Nyugodtan állunk a közvélemény mint vizsgázó tanár katedrája elé, nyugodtan várjuk a döntést, nyugodtan várjuk azt a megállapítást, hogy a szanálás művének elindulásakor ki volt helyesebb gazdasági és nemzetgazdasági állásponton, mi-e, vagy pedig a ministerelnök ur, aki ígérte szó szerint a munkabérek emelkedését, az árak visszafejlődését, a munkaalkalmak szaporodását, szóval a gazdasági enyhülést és javulást, amivel szemben mi bátrak voltunk a mi közgazdasági szemüvegünkön keresztül a mi szerény közgazdasági tudásunkhoz képest helyes képet alkotni. A legnagyobb sajnálattal kell kijelentenünk és megállapítanunk, hogy ebben a versenyben — sajnos — mi győztünk. Boldog örömmel állanék ma itt és konstatálnám, hogy a ministerelnök urnák igaza volt, hogy a munkabérek emelkedtek, hogy a munkaalkalmak szaporodtak, hogy a gazdasági helyzet megjavult és elismerném, hogy akkor, amikor ezek a megállapítások részünkről napvilágot láttak, nem feleltek meg a való életnek. Ma azonban megfordítva: ugyanazt kell tennem a kormány közgazdasági politikájára vonatkozólag, meg kell állapitanom, hogy ha közgazdasági tudáson múlik, akkor az ő közgazdasági tudása nem volt elégséges ahhoz, hogy a szanálás művét megkonstruálja. Ha azonban egyéb meliéktekinteteken múlik, akkor hiányoztak azok a feltételek, amelyek mellett jó szanálást lehetett volna csinálni. Csak általánosságban fogok beszélni iás következményeiről. A szanálás hozta létre a katasztrofális pénzszűkét. Hatalmas hiteikrizis szakadt a nyakunkba, melynek következménye nagy ipari és kereskedelmi válság lett. Ez hozta magával a munkanélküliséget, amely úgyszólván állandósult. Az ipar és a kereskedelem még ma is, a szanálás ötödik félesztendejében, ontja a munkanélkülieket, ahelyett, hogy felszivná őket, s ma is mindenhol visszafejlesztik az üzemeket. Csődök, kényszeregyezségek renditik meg a gazdasági életet, exiszteneiák tömeges összeomlása teszi egész bizonytalanná a létet. Ezzel szemben áll a pénzügyminister ur kijelentése szerint Belgrád bevétele : a költségvetés egyensúly R, cl fiskus rendbejött, az államkassza tele van. De nem számol a pénzügyminister ur és a ministerelnök ur azzal a legelemibb közgazdasági szükséglettel, hogy egy ország gazdasági életének újraépítéséhez legelsősorban a fogyasztást kell lehetővé tenni, a fogyasztóképességet kell fokozni. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Az expozé azt mondja, hogy a pénzügyi politika három nagy oszlopot állított fel : az egyik volt az infláció megszüntetése — nota bene : emlékszünk arra, amikor az inflációra esküdtek es ez volt a dogma ; a másik a pénz stabilizációja, amely nincs meg — a pénz mindenhonnan hiányzik, legfeljebb az államkassza van vele tele, s végül a harmadik a költségvetés egyensúlya. Ismétlem, a fiskus rendben van, van egy nevető pénzügy ministerünk és egy jajveszékelő országunk. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) A történelem tanúsága szerint a nevető pénzügyministerekkel szemben a jajveszékelő ország mindig nagy veszedelem volt. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek ! Propper Sándor : Az expozék régen, éltető, biztató, reménytkeltő pénzügyi programmok voltak, az expozék nyomán az ország gazdasági élete fellendült, felujjongott, mindenki várt és kapott uj lehetőségeket, mindenki uj munkához jutott, uj periódusok indultak meg. Az expozé ma a haiálositélet hirdetése, mert csak azt tudjuk meg belőle, hogy a pénzügyi egyensúly helyreállott, ami szintén nagyon fontos, azonban nem döntő és egymagában állva, teljesen értéktelen. Ha figyelembe vesszük, hogy milyen árat fizetett az ország ezért a pénzügyi egyensúlyért, ha ennek a pénzügyi egyensúlynak equivalensét felállítjuk, akkor azt kell mondanunk, hogy ez a pénzügyi és közgazdasági dogma, sajnos az országra nézve átok. A pénzügyminister ur is volt szíves bennünket közgazdasági leckében részesíteni, amit mi köszönettel veszünk tudomásul, mert valóban a helyzet az, hogy mi a mi közgazdasági tudásunkat a szocialista közgazdászokon kivül csak Adam Smith-től, Riccardo-tói, Henry George-tói, Schmoller-től, Loria-tól tanultuk és e kis jelentéktelen senkik a mi nagy pénzügyministerünk és a mi nagy koncepciójú ministerelnökünk mellett eltörpülnek, Mi is az a közgazdaságtudomány 1 (Bud János pénzügyminister : Nagyon szép tudomány !) Tudom, minister ur, hogy ön Henry George-ot nem fogja különösen, mint közgazdasági tekintélyt, elismerni. (Bud János oénzügyminister : Kit ?) Henry George-ot. (Bud János pénzügyminister : Megnyugtatom, hogy azt elismerem !) Henry George felel arra, hogy mi az a közgazdaság, amikor azt mondja (olvassa) : »A közgazdaságtan a legegyszerűbb tudomány, csupán^ a társadalmi élethez viszonyított értelmi elismerése ama törvényeknek, melyeket erkölcsi vonatkozásaikban az emberek ösztönszerűleg elismernek és melyek annak egyszerű tanításaiban vannak megtestesítve, kiről a köznép örömest hallott. De valamint a kereszténységet, a közgazdaságtant is kiforgatták oly intézmények, melyek az emberek egyenlőségét és testvériségét tagadva szolgálatúiba fogadták a tekintélyt, elhallgattatták az 34*