Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-533

A nemzetgyűlés 533. ülése 1926. évi április hó 20-án, kedden. 227 életéből és a kormány, amint tudjuk, a szerződéstervezetet Berlinben létre is hozta, de nem volt elég ereje és nem volt elég bátorsága ahhoz, hogy ezt a szerződést a magyar nemzetgyűléssel ratiükáltassa. (Baticz Gyula : A titkos társaságok megakadályozták !) Azt hiszem, hogy nem egészen a titkos társaságok, hanem inkább azt gondolom, hogy a nyilt nagy agráriusok akadályozták meg, mert féltek az orosz búza versenyétől. Mindenesetre a titkos társaságok is vétót emeltek érzelmi szempontból az orosz-magyar szerződés ellen, de egészen bizonyos, hogy az agrárérdekeltség volt az, amely ezt a kérdést elgáncsolta, mert félt az orosz búzamedencének versenyétől. Pedig, ha Magyarországnak van reménye a feltámadásra, az csak ugy lehetséges, ha megszerzi magának a magyar iparral szemben inferioris keleti piacot. Ukrajna, amelyet tőlünk csak egy keskeny földsáv választ el, kitűnő piaca lehetne a magyar ipari termékeknek, itt felvirulhatna az ipar és a kereskedelem. Valószinü, hogy ennek ellentétele, eílenoldala az volna, hogy viszont el kellene fogadnunk bizonyos vámkedvezményekkel Oroszországból mezőgazdasági terményeket, ami valószínűleg lejjebb nyomná a magyar mezőgazdasági termények árát. De legyen szabad hivatkoznom Sven Hedinre, aki se nem bolsevista, se nem szocialista, hanem elismert tudós, s aki »Pekingtől Moszkváig« című munkájában már 1923-ban keserű szemrehányást tesz Svédországnak, amiért elkésett az orosz-svéd szerződés megkötésével. Ugyebár, méltóztatnak koncedálni, hogy Sven Hedin nem bolsevista és az ő szive nem lángol különös nagy lánggal az orosz bolsevizmusért vagy nem akarja azt átplántálni Svédországba, csak mint tudós belátta azt, hogy a nagy Keletnek Európából való kikapcsolása Európára nézve veszedelem, s ezért ebben a könyvében igen határozottan szemrehányást tett a svéd kormánynak, mert elmulasztotta gyorsabban megkötni a szerződést, mert hiszen azóta már meg is kötötték. Én a magyar külpolitika terméketlenségét, Magyarországnak külpolitikai szempontból való izoláltságát főképen annak tudom be, hogy a kormány nem ér rá ilyen messze kiágazó kérdésekkel foglalkozni; a kormány túlságosan # el van foglalva a saját kicsi önvédelmi poziciójának védelmével. A kormány hadjáratot folytat idehaza, idebenn az országban a dolgozó magyar nép ellen ; a kormány és ez a kurzus hadilábon áll Magyarország népével és mint háborút viselő fél nem ér rá arra, hogy messzebbre gondoljon s hogy ezt a belső felülről intézett háborút nem érdeklő dolgokkal és kérdésekkel foglalkozzék. (Baticz Gyula: Azért bakot lőni ráér!) Nem talál kapcsolatokat, nem mer fellépni olyan erélylyel, amillyennel felléphetne a külföld felé, ha idebenn rendet tudna teremteni és rendet tudna tartani. A kormány a maga szűk látókörében mindent hajlandó feláldozni. Feláldozza az ország jelenét, feláldozza az ország jövendőjét, elpocsékolja azt a drága, nagy időt, amelyet a külpolitikában és világtörténelemben most élünk át, eltékozolja csak azért, hogy a maga kicsi önző uralmát itt fentarthassa. Ennek feláldoz mindent. Ennek legjobb bizonyitéka az, hogy ma, hetedik esztendőben az ellenforradalom után, még mindig arról kell beszélni minden adandó alkalommal, hogy likvidálni kellene végre az emigrációt és politikai amnesztiát kellene adni azoknak a politikai üldözötteknek, akik 1919-ben, az ellenforradalom első nagy megfontolatlan fellángolásának idején kerültek a különböző hatóságok kezébe és a börtönbe. Azóta olyan sok minden történt, ami szükségessé és érthetővé tejmé a kérdés automatikus megindítását. NAPLÓ. XLI. Beszédem előbbi folyamán már beszéltem az ellenforradalmi biráskodás tökéletes csődjéről. (Ugy van! Ugg van! a szélsőbaloldalon.) Ha semmi más, ha maga az idő, ha maga a helyzet, ha maga a szükségesség nem parancsolná, akkor csak ezek a Surgoth-féle esetek egymagukban elégségesek volnának ahhoz, hogy a kormány automatikusan, minden sürgetés és ösztönzés nélkül nyúljon hozzá ehhez a fájó sebhez és kérdéshez, hogy ezt elintézze. (Esztergályos János : A Benyovszky-eset is ezt parancsolja !) Hét eves az ellenforradalom. Hét év nagy idő, hét év óta a világ minden államában likvidálták a forradalmakat és az ellenforradalmakat. Hivatkozhatnám egész csomó országra, ahol ezt az aktát már lezárták. Legújabban, ma olvashatják a képviselő urak Pangalos görög diktátor kijelentését, akinek uralma ellen a múlt héten törtek lázadó seregekkel és aki egy héttel később már szükségesnek tartja kijelenteni, hogy a kiengesztelődés politikáját fogja folytatni, hogy mindenkit szabadon fog bocsátani, mert uj és termékeny életet akar biztositani Görögországban. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalou ) Véres lázadók fegyverrel a kézben, ágyuk felvonulása az uralkodó kormányrendszer ellen, s egy hét múlva a diktátor jelenti ki, hogy a lázadó katonákat szabadon bocsátja s a vezető politikusoknak amnesztiát ad. Nálunk hét év telt el, keresztény és nemzeti jelszó alatt folyik az uralom, de még nem jutottak el odáig, hogy azokat az apró szerencsétlen embereket — mert a nagyokat már az oroszok kikérték és elvitték — az apró beugratott embereket kiemeljék a börtön rothasztó levegőjéből és visszaadják az életnek. És az emigrációi Meddig kell ezt a kérdést sürgetni 1 Kihez kell fordulni azért, hogy visszatérhessenek a hazájukból elüldözött emberek, akiknek semmi bűnük nincs, akik csak féltek a Duna fenekétől, mert túlságosan gyakori volt akkor az ilyen usztatás ! Kihez kell fordulni, melyik az a kormány, az a rendszer, világnézet, amely hét esztendő után ezen a téren valamit tud produkálni 1 (Esztergályos János : Melyik az a férfiú?) Kinek lesz bátorsága kimondani, hogy pontot kell tenni az ellenforradalom után, ki fogja megnyitni a sorompókat azok előtt a tízezrek előtt, akiket kiüldöztek, akik kénytelenek voltak menekülni, hét esztendő után ? Ez olyan fájó sebe a magyar társadalomnak, amelynek gyógyulása előtt termékeny élet itt nem lesz, különösen ha összehasonlítjuk a forradalmakat követő ellenforradalmi idők kilengéseivel. Ugyebár, méltóztatnak tudni, hogy a csongrádi bombamerénylet gyilkosai, a dohány-utcai bombamerénylet gyilkosa* szabadon járnak : szabadon járnak Somogyi és Bacsó gyilkosai, szabadon járnak az ellenforradalom gyilkosai, szabadon jár az a férfiú, akiről birói Ítélet állapította meg, hogy ötvenháromszoros gyilkosságnak felbujtója. De nem az fáj nekem, hogy ezek szabadon járnak. Az én érzelmeimmel a megtorlás követelése sohasem fért össze. Nekem az fáj, hogy ezeket a szegény, üldözött embereket börtönben tartják és elzárják családjuktól, hazájuktól, földönfutókká teszik őket akkor, amikor példák vannak előttünk, amikor látják, hogy más országokban sokkal nagyobb eseményeket sokkal rövidebb idő alatt tudtak elintézni. Szeretném végre megtudni kertelés és frázisok nélkül — mert a ministerelnök ur részéről ezekben a kérdésekben eddig csak frázisokat kaptunk — hogy mikorára remélhető az az idő, amikor azt fogják mondani, hogy végre vége van ennek a dolognak. Hiszen a konstruált bűntények nagy része el is évült. Volt már szó arról — azt hiszem Kabók képviselőtársam is beszélt róla és én is megemlitet34