Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-532

188 A nemzetgyűlés 532. ülése 192 '6. évi április hó 19-én, hétfőn. nére is végzik ezek a szerencsétlenek munkájukat úgyszólván zokszó és ellenvetés nélkül; pedig nekem az a meggyőződésem, hogy ez a nemzetgyűlés már az aggkori és rokkantbiztositás érdekében is tehetett volna valamit, legalább tanújelét kellett volna adnia, hogy van érzéke ehhez a kérdéshez és mihelyst a legelső alkalom mutatkozik, akar is ebben a kérdésben komoly és a dolgozók érdekébe vágó cselekedetet felmutatni. (Györki Imre: A kisgazdák sem csinálták meg a mezőgazdasági munkások kötelező biztosítását, pedig a legelső kötelesség lett volna ! — Kun a P. András: Majd rákerül a sor! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Kabók Lajos : Rendkívül aggályos a kormány ilyen magatartása és épen ezért szót kell emelnem ama szociálpolitika ellen, amelyet tulaj donképen nem fejt ki ez a kormány. De tovább folytatom. Nem is olyan nagyon régen, a múlt év végefelé, ugy tudom október havában, tárgyalta a nemzetgyűlés a bányatárspénztárak központosítására és megreformálására vonatkozó törvényjavaslatot, amely törvényerőre is emelkedett. Szinte gyönyörűség volt nézni, hogyan tülekedtek a képviselő urak, hogy ki szólhasson hoszá ehhez a kérdéshez, ki mikép adhassa tanújelét annak, hogy csepeg belőle a szociálpolitikai érzék. A nemzetgyűlés egy nap alatt végzett a törvényjavaslattal, a javaslat egy nap alatt törvényerőre emelkedett s a népjóléti minister ur felhatalmazást kapott arra, hogy a bányatárspénztárakat központositsa, s a bányatárspénztárak reformjára vonatkozó javaslatot készítse el. Igaz, hogy a népjóléti minister ur akkor megmondotta, hogy ezt pár hét alatt nem lehet elkésziteni, azonban jól emlékszem, azt mondotta, hogy két-három hónap szükséges a megbeszélések lefolytatására és a két három hónap elteltével legalább a bányatárspénztárak központositására vonatkozó rendelkezést ki fogja adni. A két-három hónap már jórégen elmúlott, a minister urnák megvan a törvényes felhatalmazása, s annak ellenére, hogy az idő elmúlott, egy ilyen fontos szociálpolitikai kérdésben mégsem tette meg a kötelességét. Ne csodálkozzanak tehát önök azon, hogy mi kifogásoljuk a kormány ténykedéseit, ha ilyen szomorú tapasztalatokra kell jutnunk, melyek alapján világosan és megdönthetetlenül lehet bebizonyítani azt a mostoha szociálpolitikai kezelést, amelyben a magyar kormány a magyar munkásokat részesiti. Annak idején egymásután állottak fel a képviselő urak és szinte egyik a másikat túllicitálva akarta megvilágítani azt a szomorú sorsot, nehéz helyzetet, melyben a bányaipari munkások vannak. Egységespárti képviselő urak állottak itt fel, akik azt mondták, hogy aki nem volt lent bányában olyankor, amikor ott munka folyik, az nem is tudja, hogy mi a bányász munkája, annak fogalma sincs arról, hogy milyen körülmények között kell a bányamunkásnak napi munkáját ledolgoznia. És amikor ennek tudatában voltunk és amikor erről az egész nemzetgyűlés tudomást szerzett, nem akad egyetlen kormánypárti képviselő sem, aki felállana és kérdőre vonná a népjóléti minister urat : ugyan miért nem tette meg a kötelességét, miért nem élt a törvényes felhatalmazással és legalább a bányatárspénztárak központosítását miért nem hajtotta végre ? Hosszú halmazatát sorakoztattuk fel azoknak a bajoknak és panaszoknak, amelyek épen abból származnak, hogy a bányatárspénztárak egymástól különállanak. Különböző a nyugdíjak megállapítása s különösen a mai súlyos időkben a bányamunkás könnyen elveszíti alkalmaztaami nyugdíjigényjogosultságának elvesztében állott mellé a kormány segitőleg ilyen hatalmas, súlyos összeggel, ugyanakkor pedig nincs semmire pénz, a munkanélküliek nyomoroghatnak, kínlódhatnak és a halálban kereshetik a menekülést ; amikor ilyesmire nincs pénz, akkor nem lehet súlyos milliárdokat odadobni azon a címen, hogy a hitelélet helyreállítása érdekében feltétlenül szükséges volt a kormánynak ilyen közgazdasági tevékenységet kifejteni, mert óriási katasztrófával járt volna, ha az angol hitelezők nem jutottak volna hozzá a pénzükhöz. (Esztergályos János: Közben Bacher 150 munkását kidobta az utcára !) Én nem vallom ezt, azt hiszem, hogy az angol hitelezők jót a ma kukba nevetnek és örülnek azon, hogy ilyen spekuláció után is teljes összegében hozzájutnak kölcsönadott pénzükhöz. Ne higyjék az urak azt, hogy az angol hitelezők bíznak abban, hogy a kormány a jövőben még egyszer meg fogja fizetni, ha ők kölcsönt adnak, ük sokkal óvatosabbak lesznek a kölcsönadásokkal és most örülnek olyan ténynek, hogy ilyen krach után is sikerült pénzüket megmenteni. Még megérteném ezt a dolgot, ha ez a közgazgasági ténykedés beváltotta volna azokat a reményeket, amelyeket hozzáfűztek, ha ezáltal megmentették volna 150 munkás munkalehetőségét. De tessék elmenni a Viktória gőzmalomba, ott mindenki meggyőződést szerezhet arról, hogy a 150 munkás közül hányan dolgoznak ott. Egy ilyen helyszíni szemle mindenkit kétségbevonhatatlanul meg fog győzni arról, hogy ez a segítés messze elkerülte azt a célt, amelyet a kormány hozzáfűzött. így mennek el a beruházásra szánt összegek. Legújabban pedig azt halljuk, hogy ismételten nagy közgazdasági tevékenységet akar kifejteni a kormány, ugyancsak a beruházásokra szánt összegekből, mert Lillafüreden fürdőt akarnak építeni és ugy hírlik, hogy ezzel kapcsolatban ott játékbankot is akarnak létesíteni a beruházási, összegekből. Ezekután meg lehet állapítani, hogy itt mindenre van pénz, csak arra nincs, amire feltétlenül kellene hogy legyen. Meg lehet állapítani azt is, hogy elpocsékolják az állami beruházásokat szolgáló milliárdokat, közben az iparosok, gyárosok, vállalatok leshetik a rendeléseket, a munkások pedig kezükbe vehetik a koldusbotot. Ez az a közgazdasági ténykedés, amelyet a magyar kormány olyan fennen hangoztatva kifejt. Rá kell mutatnom arra is, hogy a valóságban mit találunk a kormány szociálpolitikai tevékenységéből. Előttem szólott Hegymegi-Kiss Pál t. képviselőtársam említést tett a munkásbetegsegélyzőpénztárak autonómiájának helyreállításáról, (Györki Imre : Ideje lenne!) miért is én erről a kérdésről részletesebben beszélni nem akarok, csak annyit említek meg, hogy tényleg elérkezett már annak az ideje, hogy ez a kérdés végre rendezést nyerjen és a munkások alkotása visszaadassék a munkásoknak, állittassék helyre az autonómia és ne bitorolják jogtalanul ezt a szociálpolitikai alkotást olyanok, akiknek ehhez az alkotáshoz nagyon kevés közük van. (Györki Imre : Itt is csak rombolt a kurzus, ahelyett, hogy épített volna !) Kérdeznem kell a kormány szociálpolitikájával kapcsolatban, hogy mit tett a kormány ezen a téren, tett-e valamit az aggkori és rokkantbiztosítás érdekében! Sajnos, ma Magyarországon az, aki dolgozik, aki bérért kénytelen bármilyen munkát végezni, abban a szomorú helyzetben van, hogy amíg munkaalkalom adódik számára és amig erővel birja, addig dolgozhatik, de ha kiesik a munkaszerszám a kezéből, ha az esztendők folyamán olyan állapotba jut, hogy nem tud dolgozni, akkor egyenesen kétségbeejtő helyzetbe kerül és az a csoda, hogy e szomorú helyzet elle-