Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-532

186 A nemzetgyűlés 532. ülése 1926. évi április hó 19-én, hétfőn. Ha tehát ilyesmit a kormány megtehet, mit várjunk a magánipari vállalkozóktól ! Ha a magyar kormány a nagyipari munkanélküliség mellett azt meri megtenni, hogy a munkaidőt egy héten háromszor napi 8 óráról 16 órára emeli fel, a régi 48 órai munkaidő helyett 72 órás munkaidőt vezet be, akkor egyáltalában nem csodálkozom Biró Pál képviselő ur nehéz vasipari telepén, ahol szintén a napi 12 órás, a heti 72 órás munkaidő van bevezetve, mert minden tény azt mutatja, hogy ha valami rossz történik ebben az országban, minden rosszra a kormány mutatja a példát, a kormány vezeti rá a magánvállalkozókat arra, hogyan lehet és hogyan kell a munkásokat munkaidőben, munkabérben kizsákmányolni (Pikler Emil : A frankhamisitóktól csak három-négyórai munkát kívántak a Térképészeti Intézetben ! Mindig csak délelőtt dolgoztak !) Itt bizonyos szociálpolitikát is kellene követni és a munkások munkaidejének megvédése a kormány szociálpolitikájába kellene hogy tartozzék. Mert ha valakinek fogalma van arról, hogy mi az : Martinkemencében dolgozni, mit jelent a nehéz vasipari telepen alkalmazásban lenni, csak az tudja kellőképen megítélni azt, hogy a napi 8 órás munkaidőnek 16 órára való felnövelése mit jelent arra a munkásra nézve. Ez a legembertelenebb kizsákmányolás, amit csak el tudok képzelni. Hiszen félmeztelenül, olyan hőségben, olyan testet-lelketölő munka mellett dolgoznak az emberek, hogy ott 8 órát is dolgozni végtelenül sok. Mennyivel több, mennyivel elviselhetetlenebb ez 16 órás munkaidő mellett 1 Az igás állatot is jobban megkímélik, az igavonó barmot sem tartják ily hosszú időn keresztül járomban, mert tudják nagyon jól, hogy ha túlságosan sokáig tartják járomban, akkor idő előtt kimerül. Ugy látszik, Magyarországon az igavonó állatokat többre becsülik, mert tudják, hogy pénzben mennyi annak az értéke, hiszen van elég munkanélküli, s ha pár kidül a sorból, a munkanélküli tartatékállományból be lehet a hiányzó helyeket tölteni. Ez a" magyar szociálpolitika, ez a magyar kormány szociálpolitikája, így védi a magyar kormány a munkásokat a munkaidőben, illetőleg igy zsákmányolja ki őket és teszi kétségbeejtővé helyzetüket. Folytathatjuk tovább az ipari válság okait. Itt van a faipari válság. A faiparra is vonatkozik bizonyos mértékig a népszövetségi megállapítás, a népszövetségi tanács. Ez is azok közé az iparok közé tartozik, amelyeknek mint a vasiparnak, nincsenek meg a természetes termelési előfeltételei a Népszövetség és a trianoni béke szerint. A faiparnak természetes termelési előfeltétele az erdőség. Itt termelik ki azt a faanyagot, amely a faipar üzéséhez szükséges. Köztudomású, hogy a trianoni békeszerződés és a trianoni békehatár értelmében elveszítettük északi, északkeleti és délkeleti erdőségeinket, a Kárpátok erdővidékeit, ugyancsak elszakították tőlünk Horvát-SzIavonországot és a horvát erdőségek elvesztésével Magyarország jelenlegi erdőterületei rendkívül szűk térre szorultak, úgyannyira, hogy a faipar természetes termelési előfeltételei kevésbé adódtak. Ugy látszik, a kormány ennél az iparágnál is nagy előszeretettel hajlik meg a Népszövetség tanácsa előtt és ennek az iparnak védelme érdekében abszolúte nem tesz semmit. Ennek következtében a faipar munkásai is olyan kétségbeejtő helyzetben vannak, hogy kétségbeejtőbb helyzetbe már aligha juthatnák, legfeljebb arról lehet szó, hogy hétről-hétre több és több lehet még a kétségbeejtő helyzetbe jutó emberek száma, mert hiszen a kormány gazdaságpolitikája ezt maga után vonja. Akár a textilipar, akár a malomipar, vagy bármely ipar helyzetét tárom is itt fel, s beszélek azok válságáról, csak hasonlókat lehet megállapítani, mint az előbb és összefoglalva a dolgokat, minden ipar válságára egyaránt azt lehet megállapítani, hogy az összes iparok válsága a mezőgazdazági válsággal együtt olyan nagyarányú, amilyen nagyarányú válságra példa még nem volt. Épen ezért a kormánynak minden irányban a legmesszebb m enőleg kellene kötelességét megtenni a válság elhárítása, a válság enyhítése érdekében. Itt akarok áttérni a kormány beruházási Programm jára, amellyel iparkodik a kormány mindenkor igazolni azt, hogy a gazdasági vérkeringés meginditása érdekében milyen erőfeszítéseket tett és milyen összegeket szán tulajdonképen hasznos beruházási célokra. Olvastam a Népszövetségi főbiztos ur 16-ik jelentését és ebben maga a főbiztos ur állapítja meg

% hogy az elmúlt, 1925/26. költségvetési év második felére beruházási célokra 69,475.000 aranykorona volt előirányozva. Egyben megállapítja azt is, hogy az 1925/26. költségvetési év első felére 72,000.000 aranykorona van előirányozva. Ez alapjában véve nem lebecsülendő összeg, mert papirkoronára átszámitva több mint 2000 milliárd, amelyet ha. tényleg hasznos beruházásokra fordítanának, akkor ennek hatásait már észrevennők, akkor ezeknek a hatásoknak már mutatkozniuk kellene. Nekem azonban fel kell tennem a kérdést, hogy mire használták fel ezt a rengeteg összeget. Kérnem kell a kormányt arra, mutassa be számszerűleg, adatról-adatra, hogy milyen beruházási célokat valósított meg ebből a 2000 milliárd papír koronából, mert nem elég ideállni a nemzetgyűlés elé, mint az elmúlt hét szombati napján a pénzügyminister ur tette, aki fenhangon kijelentette, hogy a magyar kormány hasznos beruházásokra már 180 millió aranykoronát fordított. Ez beszédnek jó iehet, ha azonban a beszédben foglaltak megvalósítását vizsgáljuk, akkor egészen más megállapításokat lehet tenni. Ezek közt elsősorban rá kell térnem arra, hogy a kormány beruházási programjában már a múlt évben rendelkezésre állott 69 millió aranykorona. Ebből 4 millió aranykoronát a csepeli kereskedelmi vámmentes kikötőre, 6 milliót kislakásokra, 20 milliót az államvasutaknál vagonok, mozdonyok készítésére, egyszóval a vagonpark bővítésére, 5 milliót a távbeszélőhálózat kifejlesztésére, 2 milliót az állami vasgyárak szanálására, 6'6 milliót pedig a Budapest—wieni földalatti telefonkábel-hálózat lefektetéséi e irányozták elő a megemlített 69 millió arán? koronából és meg lehet állapi tani, hogy a többi összeget árvízvédelmi társulatoknak adták és mezőgazdasági célokra forditották. A pénzügyminister ur nem egy ízben vitatta azt, hogy tulajdonképen mi a hasznos beruházás. Itt most beszélnem kell arról, valójában mi is az a hasznos beruházás, mert nekünk, akik az ipar helyzetét vesszük elsősorban figyelembe, egészen más a felfogásunk a hasznos beruházásokról, mint ami a felfogása a pénzügyminister urnák. Mert az 1926/27. költségvetési év első felére rendelkezésre álló 72 millió aranykorona beruházási összegnél már azt látjuk, hogy ez jobbára beruházási célokat szolgál és az ipari érdekeltségek kívánalmait teljesen figyelmen kívül hagyja. így például ebből a 72 millió aranykoronából, amely a folyó költségvetési év első felére beruházási célokra rendelkezésre áll, 10 millió koronát — mindig aranykoronáról van szó — rövid lejáratú mezőgazdasági kölcsönökre kivan fordítani a kormány; tudjuk, hogy 20 millió koronát a Pénzintézeti Központ alaptőkéjének felemelésére, és több mint 15 millió koronát a