Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-532

174 A nemzetgyűlés 532. ülése 1926. évi április hó 19-én, hétfőn. tékben apasztották az üzemekben alkalmazott munkások létszámát. A Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesülete kötelékébe tartozó üzemekben az egész országban 1923. évi decemberében a munkások összlétszáma 48 ezer néhány száz volt. Ez a szám az 1924. év végére alaposan lecsökkent, az 1925. év végére pedig már oly erőteljesen csökkent le, hogy az elbocsátott munkások száma kerekszámban nem kevesebb, mint 15.000, ugy hogy a gyárakban alkalmazott munkáslétszámnak 34-5%-át bocsátották el az elmúlt két esztendő alatt, a szanálás ideje alatt, akkor, amidőn dicshimnuszokat hallottunk zengeni ama eredményes munkálatokról, amelyeket a szanálás jelszava alatt a magyar kormány kifejtett. Elijesztő szám ez, pedig ez csak egyetlen munkáltató testület számadatait foglalja magába. Ha ehhez hozzávesszük a többieket és ha megvizsgáljuk, hogy maga az állam mikép járult hozzá az alkalmazott munkások létszámának csökkentéséhez, akkor nem kell más adatot figyelembe venni, mint a diósgyőri vasgyár munkáslétszámának apasztását, mert a szanálás ideje alatt ebben a gyárban kereken 1500 munkást bocsátottak el, tehát most 1500 munkással alkalmaznak kevesebbet, mint a szanálás megkezdése előtt alkalmaztak. Nem is csoda, ha a magánvállalatok oly egyszerűen lerázzák magukról a terheket, nem is csoda, ha a magánvállalatok semmiféle áldozatot nem akarnak hozni az üzemek fentartása érdekében, mert jó példát látnak a kormány részéről. (Ugy van! Ugy van! a szélsőhaloldalon. — Propper Sándor: Biztatást!) A kormány adja az útmutatást arra, mikép kell kidobni az utcára, kenyértelenné tenni a munkásokat és elviselhetetlen állapotba ker- . getni őket. Ha a kormány ugy látja a szanálás j művét megoldhatónak, hogy a munkaalkal- j inak számát csökkenti, akkor ez jó példa a magánkapitalizmusnak, mert ez ugy gondolkozik, hogy amit szabad a kormánynak, legalább annyit szabad a magánkapitalizmusnak is, sőt nagyon sok esetben tapasztaltuk, hogy a kormány jó példájából kiindulva sok esetben messze túlhaladta a kormány ténykedéseit és igy a magánkapitalizmus a kormánnyal egyetemben oly erőteljesen pusztított, rombolt és idézett elő munkanélküliséget, hogy ennek példáját még soha nem láttuk. (Propper Sándor: Országmentés kihalási alapon!) Nem lehet szó nélkül hagyni a munkanélküliség kérdésénél az ipari munkásokon, a magán- és kereskedelmi alkalmazottakon kivül a mezőgazdasági munkások kétségbeejtő munkanélküli állapotút sem. A trianoni békeszerződés szűkebbre szabta az ország határait, az ország területében egyharmadára csökkent, Ha az ipar szempontjából vizsgáljuk a kérdéseket, meg kell állapitanunk, hogy példátú a vasipar ebben a szükreszabott, egyharmadára lecsökkent országban mintegy 80%-ban ittmaradt, hasonlóan a faipar is és vannak iparágak, amelyek még nagyobb mértékben maradtak itt. Ha tehát ezeket az iparokat veszem szemügyre és ezeknél vizsgálom a munkanélküliség okait, akkor tárgyilagosan el kell ismerni azt is, hogy az ország határainak lecsonkulása szintén hozzájárult a munkanélküliséghez, mert egyes iparágak nem tudnak kellő munkához jutni, az ország belső fogyasztóképessége egyes iparágaknak nem tud annyi munkát juttatni, amennyit ezek produkálni tudnának, illetőleg amilyen nagy a kapacitásuk. A mezőgazdaságnál ellenben egészen máskép vagyunk. Épen a trianoni békeszerződés alapján, épen a Népszövetségtől kapott kölcsönhöz fűzött feltételek során állapították^ meg, hogy Magyarország agrárállam és a Népszövetség nem tanácsolta Magyarországnak olyan iparok űzését, melyeknek természetes termelési előfeltételei nincsenek meg. (Esztergályos János: Például a frankgyártást egész határozottan eltiltotta! — Derültség.) Aki a szanálási törvényt figyelemmel végigolvasta, annak meg kellet találnia ezeket a jótanácsokat és megállapitom, hogy ezekkel a jótanáesokkal élt is a kormány, mert az iparpártolás terén nem látunk olyan ténykedéseket, melyeket szükséges lett volna, hogy a kormány végrehajtson, sőt épen azt látjuk, hogy a Népszövetség tanácsán felbuzdulva, illetőleg azt követve, Magyarország eléggé fejlett — hangsúlyozottan mondom, hogy eléggé fejlett — iparát is a lehető legnagyobb mértékben elhanyagolta. A Népszövetség eme tanácsában benne foglaltatik az is, hogy olyan foglalkozásokat űzzön ez az ország, melyeknek természetes termelési előfeltételei megvannak. Itt céloztak Magyarország agrár természetére, céloztak arra, hogy ebben az országban van föld elég, tessék mezőgazdasági művelést űzni, mert a mezőgazdasági termelésnek megvannak a természetes termelési előfeltételei. Tagadhatatlan, hogy Magyarország olyan termőföld, amilyen kevés van Európában, vagy talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a földkerekségén is. Az acélos magyar búza hires az egész világon és még a tengeren túl is nagy előszeretettel vásárolják, mert olyan termésű búzát, mint itt Magyarországon, kevés helyen lehet kapni. Egyéb mezőgazdasági terményeknél is meg lehet állapitani, hogy a magyar föld termékeny, a magyar föld jó talaj, a magyar mezőgazdasági termelésnek meg vannak tehát a természetes termelési előfeltételei. Mégis mit tapasztalunk! Azt, hogy a mezőgazdasági munkások foglalkoztatása a legsiralmasabb helyzetbe, a legkétségbeejtőbb állapotba jutott. Ha ipari téren elismerem azt, hogy az ország csonkulása is hozzájárult bizonyos mértékben az ipari munkanélküliséghez, ugyanakkor egyáltalán nem tudom elismerni a mezőgazdasági munkanélküliséget, amelyet helyesen felmérni és számokban kifejezni senki sem tud. Most vagyunk abban az időben, amikor a mezőgazdasági szabadtéri munkálatoknak a legerőteljesebben kellene folyniok és mégis azt látjuk, hogy a mezőgazdasági munkások rendkívül nagy számban vannak foglalkozás nélkül: esdve óhajtják és mégsem tudják megszerezni a munkát. Ezzel szemben oly jelenségjet is látunk, amely veszedelmessé kezdi kinőni magát. A munkanélküliséggel szoros összefüggésben áll a kivándorlás kérdése. Nekem nap-nap után ott kell eljárnom, ahol a mezőgazdasági munkások és törpe-, apróhirtokosok kivándoirlását segítik elő. A Baross-téren van az az iroda, ahol nap-nap után tömegével látom a kétségbeesett -mezőgazdasági munkásokat, törpebirto kosokat, akik bucsut akarnak inteni ennek a szép hazának, mert meggyőződtek arról, hogiy itt élniök nem lehet, itt legfeljebb csak éhenpusztulhatnak. Összeszedik kis cókmókjukat, több család összeadja, ami értékesithetője van, esetleg elkótyavetyélik nehezen, kinosan, verejtékkel megszerzett földecskéjüket vagy kunyhójukat, hogy előteremtsék a 'kivándorláshoz szükséges összeget és kint az uj hazában, Amerikában, Kanadában remélnek töb-