Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-532

À nemzetgyűlés 532. ütése 1926. évi április hó 19-én, hétfőn. lïâ szűk figyelembe, — amely számitásom

r szerint és csak a nyilvántartottakra vonatkozólag 819 milliárd koronát jelent — méltóztassanak elképzelni, hogy mi ez az elveszett munkabér. Ez nem könyvelhető el egyszerűen ugy, hogy ezt a munkások nem keresték meg, tehát a munkások ennyivel szegényebbek lettek. Valójában az egész ország lett ennyivel szegényebb, és itt is azt kell mondanom, hogy ehhez a számhoz még hozzá kell venni a nyilván nem tartottak számát, illetőleg az ebből eredő keresetveszteséget, és igy egészen nyug'odtan lehet megállapítani, hogy egyetlen egy esztendő munkabérvesztesége a jelenlegi munkaállomány mellett körülbelül két-három billió koronára tehető. Ez oly ijesztő nagy szám, amely felett egyszerűen átsiklani nem lehet. Ez az összeg hiányzik a forgalomból, hiányzik általában a közgazdasági életből. Ez.^ a hiányzó számadat a közgazdasági élet vérkeringését bénit ja meg és ebben a számban lehet megtalálni azokat az okokat, amelyek alapján vállalatok, üzletek egymásután mennek tönkre, jutnak csődbe, kénytelenek kénszsregyességet kötni. Ez a nagy összeg hiányzik a forgalomból, ilyen nagyszámú munkásság keresete maradt el, amelyből vásárolni tudtak volna cipőt, ruhát, mindennemű közszükségleti cikket, amely az élet fentartásához szükséges. A kormány nem iparkodik segíteni ezen az állapoton, ijóllehet most minden kérdést oda, magyaráznak, hogy a beruházás is a munkanélküliség enyhítését szolgálja. A beruházás kérdésével külön akarok foglalkozni; itt csak annyit akarok megemlíteni, hogy ezzel a beruházási programmal és a programmnak oly módon való elintézésével, amint a kormány tervbe vette és ahogyan a kormány a programma át megvalósít j cl, £i munkanélküliségiét soha, de soha nemcsak megszüntetni, de még csak jelentékenyen lefokozni sem lehet. A kormánynak más téren is segítségére kell sietnie azoknak, akik saját hibájukon kivül nem tudnak munkaalkalomhoz jutni. Nem áll az a feltevés, hogy dologkerülő emberekről volna szó, mert én a legnagyobb lelki nyugalommal el tudnám ^ vezetni a kételkedőket akármely munkanélküli táborba s ott akár inkognitóban bármilyen módon méltóztassanak érdeklődni, hogy milyen munkavágy telíti az embereket, mennyire szeretnének, akarnának dolgozni, mennyire hajszolják a munkát, lótnak-fútnak nap-nap után egyik gyártól a másik gyárig, egyik üzlettől a másik üzletig, azonban mindenütt elutasító a válasz, mert vállalkozási lehetőség nincs, a gazdasági vérkeringés megbénult és nincs a kormánynak oly gondoskodása,^ amely a megbénult gazdasági élet vérkeringését komolyan megindítaná. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A kormánynak szociális ténykedéseket is kellene kifejtenie a munkanélküliség enyhítésére. Erről a kérdésről majd szociálpolitikai bírálatomnál fogok szólani; itt csak annyit kívánok megemlíteni, hogy a népjóléti minister ur — jó, hogy jelen van — nagyon régen beígérte már s ugy tudom, a Házhoz be is terjesztette a munkanélküliség esetére való biztosításról szóló törvényjavaslatot, a kormány azonban nem talál módot, lehetőséget, időt, alkalmat arra, hogy ez a szociális törvényjavaslat tényleg tárgyalás alá kerüljön és hogy a munkanélküliek legalább egy parányi jelét lássák annak a komoly gondoskodásnak, amely a kormányt áthatja. Ha pedig az áll, amit már hallottunk hangoztatni, hogy ha ez a szociális törvényj avasNAPLÓ. XM, lat törvényerőre is emelkedik, abból nem lehet azonnal támogatni a munkanélkülieket munkanélküliség esetére, akkor felvetődik a kérdés: miért nincs a kormány gondolatában a munkanélküliek azonnali gyors segélyezése avagy miért nincs a kormánynak oly elgondolása, hogy ha a nemzetgyűlés ezt a szociális törvényjavaslatot törvényerőre emeli, nem kell a tőkegyűjtés idejét bevárni, hanem a kormánynak kellene a költségvetés keretébe beillesztehi tudni oly összegeket, amely előlegként szolgálna és az átmeneti időre átsegítené a munkanélküliek anyagi támogatását. Mindezt nem látjuk, nem tapasztaljuk, épen ezért meg kell állapitanunk, hogy a kormányt nem hatja át a munkanélküliségből fakadó nagy nyomorúság tudata, de nem érzi át azt a közgazdasági katasztrófát sem, amely ebből a hosszantartó, nagyarányú munkanélküliségből származik. Végig kell tekinteni gyárakon és üzemeken, mert nemcsak a munkások elbocsátása, nemcsak a magán és kereskedelmi alkalmazottak elbocsátása — és sorba vehetem: banktisztviselők, állami tisztviselők elbocsátása — mutatkozik meg minden téren, hanem a dolgozó munkások helyzete is veszélyeztetve van, mert állandóan foganatosítanak üzemekben, gyárakban, üzletekben, vállalkozásokban munkaidő-redukciókat^ munkásokat, alkalmazottakat szabadságolnak, ami az üzemekben, a vállalatoknál alkalmazottak megélhetését is a legnagyobb bizonytalanság felé hajtja. Nem olyan egyszerű kérdés ez, t. Nemzetgyűlés, hogy ezen olyan könnyen át lehessen tekinteni. (Esztergályos János: És hogy az urak ide se figyeljenek! — Propper Sándor: Már megmondták, hogy nem érdekli őket! — Almássy László: Egészen másról beszélünk! — Zaj.) (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) Elnök: Csendet kérek! (Almássy László: Épen a költségvetésnek egy másik részéről beszélünk! — Esztergályos János: De legalább figyeljenek az urak, ha már itt vannak. Ugy is ritkán vannak itt!) Elnök: Esztergályos képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. (B. Podmaniczky Endre: Nem vagyunk a szakszervezetben! — Zaj a jobboldalon.) Csendet kérek a jobboldalon is. Kabók Lajos: Pedig ez a kérdés (Gubicza Ferenc közbeszól. — Esztergályos .lános: Azur kicsoda? — Derültség.) közgazdasági katasztrófánknak egyik legsarkalatosabb pontja és aki közgazdasági életünket, a gazdasági élet vérkeringését komolyan helyre akarja állítani, annak elsősorban ezzel a kérdéssel kellene a legerőteljesebben foglalkoznia. Nehogy kétely merüljön fel a felsorakoztatott számok tekintetében, bátor vagyok egy másik adatot is citálni, egy olyan egyesüllet adatait, melynek adatait valószínűleg sem önök, sem a kormány nem vonja kétségbe. Közismert munkáltató testület a Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesülete. Ez az egyesület rendszeresen nyilvántartja a kötelékébe tartozó alkalmazott munkások létszámát és itt kifejezetten csak munkásokról van szó; ebben a számban kereskedelmi és magánalkalmazottak, banktisztviselők, vagy ehhez hasonlók egyáltalán nincsenek, hangsúlyozottan jelentem ki, csakis munkásokról van szó. Ennek az^ egyesületnek munkáslétszám-statisztikájából meg lehet állapítani, hogy az utolsó két esztendő alatt milyen erőteljes mér26