Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-532

172 A nemzetgyűlés 532. ülése 19, zott, mert igaz, hogy a kivetés százalékos kulcsa 3-ról 2-re csökkent, de végeredményében a forgalmi összege, terhe megmaradt a régi formájában, (Propper Sándor: Sőt emelkedett!) mert helyébe hozták az átalány-kivetést és ezKel olyan terheket róttak ki, amelyekkel a régi 8%-os kulcsból eredő bevételeket biztosították. (Temesvár

y Imre előadó: A 160 millió bevétel lecsökkent 104 millióra! — Sütő József: A fogyasztás csökkent! Ezt elfelejtette az előadó ur!) Akkor sem lehet a forgalmi adó lecsökkenést figyelembe venni, ha a bevételegből kinebb számot látunk, mert olyan katasztrofális közgazdasági állapotban, amilyenben ez az ország van, természetszerűleg következik be a fogyasztóképtelenség révén, hogy a forgalmi adó lecsökken, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) mert mindenki kénytelen igényét a legminimálisabbra leszoritani, mindenki kénytelen mindent, amit csak lehet, mellőzni, és ez a mellőzés meg is történik, százezrek meg százezrek vásárlóképtelenek. A közelmúlt napokban olvastam egy közgazdasági hirt arról, hogy az elmúlt esztendőben Magyarországon 4 millió pár cipőt adtak el. Köztudomású, hogy kerek számban mintegy 8 millió az ország lakossága, igy — a csecsszopó pólyásgyerekeket és az aggastyánokat is belevéve — minden személyre egy félpár cipő fogyasztása jutott egy esztendő alatt, holott ha a békebeli fogyasztást vesszük figyelembe, mindazoknak, akik az idevonatkozó számadatokat ismerik, tudniok kell, hogy az messze-messze felette állott a mostaninak. Csak ezt az egyetlen tételt ragadom ki és már ezzel az egyetlen tétellel is meg tudom cáfolni az előadó ur állitását, mert a forgalmi adóból eredő bevétel lecsökkenése nem jelenti mindjárt a forgalmi adó terhének könnyebbedését, mert ha például a cipőfogyasztás ennyire lecsökken, ennek^ révén f a forgalmiadó-bevétel is lecsökken, — épen ezért abbeli állításomat, hogy ezzel a kijelentéssel, amelyet az előadó ur tett, nem hagyom magam megtévesztetni, továbbra is fentartom. T. Nemzetgyűlés! Tovább lehet ezeket az adókérdéseket fejtegetni és igy rá kell jönni arra a helytelen rendszerre, amely ebben az országban az adózás révén van. Itt ismételten fel kell szólítani a kormányt a leghatározottabban arra, hogy politikáján változtasson, mert tűrhetetlen ez az^ állapot, az ország adófizető polgárai nem birják a terheket és hogy ennek káros következményei miben nyilvánulnak meg, arról nagy általánosságban mindenkinek tudomása van. Itt van pl. egy adat, amely szintén kapcsolatos azzal, hogy a gazdasági válság következtében foglalkoztatási hiány, fogyasztóképtelenség, keresetképtelenség állott be és ezt legjobban igazolják a következő számadatok: 1922-ben a kényszeregyezségek száma 272 volt, 1923-ban 110, 1924-ben, amikor elkezdték az országot szanálni, már 524-re emelkedett, 1925-ben pedig, amikor a kormány dicshimnuszokat zengett a saját szanálási művének sikeréről, a kényszeregyezségek, fizetésképtelenségek és csődök száma 4914-re emelkedett fel. (Rothenstein Mór: Tehát haladunk!) Ez elijesztő. Lehet-e akkor itt arról beszélni, hogy helyes közgazdasági politika folyik ebben az országban, amikor ilyen számadatok mutathatók ki és amikor ezek csak a bírósági esetekből kikerülő számok (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) és ismeretlen^ az a szám, amely a bírósági eseteken kivül még van. Elijesztő, kétségbeejtő, hogy a százalékos emelkedés a csődöknél 489%-os, a kényszeregyességeknél és a fizetésképtelenségeknél 955%-os; 1925-ben nem kevesebb, mint '. évi április hó 19-én, hétfon. 2457 vállalat lett fizetésképtelen, 2068 került kényszeregyesség alá és 389 jutott csődbe. Ehhez kell nagy közgazdasági tudás ezért vett a ministerelnök ur magának bátorságot, hogy minket vádolt meg gazdasági tudatlansággal! Ilyen eredmények után mer a ministerelnök ur minket iskolába küldeni, hogy tanuljunk közgazdasági tudást! Hát, én kijelenthetem, hogy ezek a számok a legfényesebben igazolják azt a közgazdasági tudatlanságot, amely a kormány politikája folytán ebben az országban észlelhető. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Elnök: Az ülést egy órára felfüggesztem! (Szünet után) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Kabók Lajos képviselő urat illeti folytatólag a szó. Kabók Lajos: T. Nemzetgyűlés! A szünet előtt feltárt adatokkal igazoltam azt a gazdasági katasztrófát, amely ebben az országban dul és ezzel kapcsolatban meg lehet állapítani azt is, hogy az adózó polgárságnak végtelen módon való kiuzsorázásából ered legnagyobbrészt mindaz, amit számszerűen igazolni voltam kénytelen. Közgazdasági állapotainkat azonban vizsgálhatjuk továbbá is. E vizsgálat közben rá kell térnem a munkanélküliség kérdésére is. Igaz, hogy az elmúlt hét folyamán a munkanélküliség kérdéséről már beszéltem, de egyrészt ez a kérdés rendkívül fontos, másrészt pedig nem adatott meg a mód a nemzetgyűlés többségi pártjának jóvoltából, hogy azt megfelelő formában feltárhassam és épen ezért ismételten kell beszélnem erről a kérdésről. Beszélnem kell róla már azért is, mert az ország egyik legnagyobb közgazdasági katasztrófája a munkanélküliség. A munkanélküliség nem csupán azt jelenti, hogy X ember munka nélkül van és ezek nyomorognak, hanem azt is jelenti, hogy ahány ember munkához jutni nem tud, annyi ember fogyasztóképtelenné, adófizetésre képtelenné válik és ez mind az ország közgazdasági állapotainak erőteljes megromlásához vezet. Megemlítettem már, hogy a szakszervezetek 1925 decemberében 26.711 munkanélkülit tartottak nyilván. Ez a szám ez év január hónapjában 28.378-ra növekedett. Ez a szám azonban csak a szociáldemokrata szakszervezetek számadatait foglalja magában. Van még egy kimutatás, a keresztényszocialista szakszervezeteké. Ezek a szakszervezetek 1273 munkanélkülit tartanak nyilván, úgyhogy e két számot öszszeadva, a nyilvántartott munkanélküliek száma összesen mintegy 30.000. Ez azonban korántsem fejezi ki hűen a munkanélküliség ijesztő nagy mértékét. Sajnos, nem állanak oly adtatok rendelkezésire, melyek az egész ország munkanélküli állományát számszerűleg feltüntetnék. Maga a kormány sem törekedett e téren ilyen statisztikai adatokat összeállítani, úgyhogy valamenynyien, akik ezzel a kérdéssel foglalkozunk, kénytelenek vagyunk oly számokat megemlíteni, amelyek nem egészen határozottan fejezik ki a munkanélküliség mértékét. De még ilymódon is meg lehet állapítani, hogy a tényleges munkanélküliek száma körülbelül háromszor-négyszer annyi, mint a szakszervezetek által nyilvántartott munkanélküliek száma. Elképzelhető, hogy mit jelent ez gazdasági szempontból az országra. Ha csak egyetlen egy esztendő elveszített kereseti adatait vesz-