Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-532

A nemzetgyűlés 532. illése 1926. évi április hó 19-én, hétfőn. 171 figyelemmel kiséri véges-végig a kormány ténykedését és működését, az állam kiadásait és bevételeit, hanem azt is a leghatározottabban lehet állítani, hogy nélküle semmi fontosabb pénzügyi műveletet végrehajtani nem lehet és a Népszövetség előtt a kormány az ország pénzéből csak ugy kérhet felszabadításokat, ha a főbiztos ur azokat szintén ajánlja, mert ha a főmegbizott ur ellenvéleménnyel van, ha az ország gazdasági állapotát vagy általában belpolitikáját nem találja alkalmasnak, ugy élhet vétójogával és a kormány az ország saját kölcsönéből sem juthat hozzá bizonyos összegek felszabadításához. Ez csak az egyik rész, de ezenkívül ott vannak azok a garanciák is, amelyeket a külföldi kölcsönnel kapcsolatosan vállalni kellett. -Az ország monopóliumszerű bevételeit le kellett kötni a külföldi kölcsön kamatterheinek és tőketörlesztésének biztosítására, visszafizetésére. Azonkívül messzebbmenő súlyos kamatozású terheket kellett az ország lakosságának vállalnia. Pedig már a szanálási első félév első felében kiderült, hogy a külföldi kölcsönre olyan értelemben, ahogyan azt a kormány tervezte, tulaj donképen nem is volt szükség, mert maga a kormány gaudiummal jelentette idehaza és a Népszövetség előtt is büszkélkedett azzal, hogy a szanálás első évében az előirányzott 100 millió aranykoronás deficit helyett 63 millió aranykorona felesleget sikerült elérni, összesen tehát mintegy 163 millió aranykoronával lépték túl az elgondolt tervezetet. Ha ez az ország lakosságának terheit nem szaporította volna, csak dicsérni lehetne a kormánynak ezt a ténykedését, azonban oly módon elérni bizonyos megtakarítást, illetőleg oly módon elérni a költségvetésben feleslegeket, hogy az ország lakosságának terheit a legvégső fokig fokozzák, erre büszkélkedni egyáltalában nem lehet, mert tény az, hogy annak a közgazdasági katasztrófának, amely az ország népének a vállaira szakadt, legnagyobbrésze tulajdonképen a szanálásból következett be. Vizsgáljuk csak meg, miből adódik az a bizonyos felesleg, amelyet a szanálási idő első esztendejében a kormány felmutatni tudott. Erre elegendő megvizsgálni a kivetett különböző közadókat. Ezeknek megvizsgálásánál meg lehet állapítani, hogy a békeidők adózásának messze feletteálló adóterhek alatt nyög az ország népe. (Zaj a jobboldalon.) Meg vagyok győződve arról, hogy a túlsó oldalon egyáltalában nem kíváncsiak az olyan beszédre, amely erről az oldalról hangzik el, azonban akár kíváncsiak a képviselők erre, akár nem, mi elmondjuk kritikánkat arról a kormányténykedésről, amely ennek az országnak népére csak nyomorúságot hoz. Békében a közadó fejenkint 45 aranykorona volt. Ezidőszerint a közadó fejenkint 60 aranykoronát tesz ki, ha azonban hozzászámítjuk a községi adót is, akkor már a békebeli fejenkinti 45 koronás adóval szemben 72 koronás fejenkinti adó sújtja az ország adózó társadalmát. Tessék elképzelni, hogyan lehet ezt elviselni különösen akikor, amikor az adózó polgárok jövedelmi forrása leapadt, amikor az adózópolgárok bevételei megcsökkentek, ellenben a terhek már az adóknál is ilyen erőteljes mértékben megnövekedtek. A legsúlyosabb a közadók kivetésénél az, hogy ezeknek csak egyötödrésze egyenesadó, a többi négyötöd közvetett adó. Ez rávilágít arra az igazságtalan adózási rendszerre, amelyhez hasonló talán sehol, egész Európában nincs. A fogyasztási adó, a forgalmi, keresetiés jövedelmi adó elviselhetetlen magasságú. Az adózásnál a kellő létminimum mellőzése oly sérelme az ország adózó népének, amelyet a kormánynak már régen meg kellett volna látnia, hiszen számtalanszor terjesztettünk ide ebben az irányban különböző javaslatokat. Már több izben próbáltuk kapacitálni a kormányt arra, hogy az adózásnak ezt az igazságtalan rendszerét végre változtassa meg oly módon, hogy az adóterhek nagyobb részét azok viseljék, akik anyagi viszonyaik folytán azok viselésére képesek. A kormány azonban mozdulatlan maradt és egyáltalában nem volt hajlandó semmiféle olyan adókönnyítésre, amely oly módon változtatna a közadók kirovásán, hogy a terhek nagyobb részét azok viseljék, akik azt anyagilag is elbírják és csupán a kisebb rész háruljon azokra, akik anyagi viszonyaiknál fogva nem képesek a terhek nagyobb részét vállalni. Meg kell jegyeznem, hogy különösen a kereseti és jövedelmi adónál több izben hangzott el észrevétel és konkrét javaslatot is terjesztettünk a kereseti adók reformálása ügyében a nemzetgyűlés elé, amely javaslatban azt kértük, hogy a pónzügyminister ur változtassa meg a kereseti adó kulcsát, továbbá, hogy a kereseti adónál olyan létminimumot állapítson meg, amely tényleg létminimum és ne csupán olyan fikció legyen, aminő ma van, mert hogyha a kereseti adó^ terén 170.000 korona kereset adómentes, ez még egyáltalában nem nevezhető létminimumnak, hiszen az ilyen 170.000 koronás létminimummal minden dolgozó, aki a keresetéből tartja fenn magát, a kereseti adó alá kerül és ki meri ma azt állítani, hogy egyheti megélhetésre 170.000 korona elegendő. A létminimumnak tulaj donképen azt a célt kellene szolgálnia, hogy az adózás alól mentesített keresetből a legelemibb megélhetést lehessen biztosítani, miután pedig ezt a jelenlegi létminimumból megközelítőleg sem lehet biztosítani, egészen jogosan használhatom azt a kifejezést, hogy a kereseti adónál a pénzügyminister ur által megállapított létminimum csak fikció, abban semmi komolyság nincs. Ha pedig a jövedelemadó létminimumát vesszük, azzal is hasonlóképen vagyunk, mert a pénzügyminister ur és mindazok akik az adókérdésekkel foglalkoztak, ezt arányba hozták a kereseti adó Létminimumával és amennyire elégtelen a kereseti adónál megállapított létminimum, épen annyira elégtelen a jövedelemadónál megállapitott létminimum is. Minden alkalmat meg kell ragadnunk, hogy ezeket a kérdéseket szóvá tegyük. Mindaddig szóvá kell tenni, ameddig komoly változtatások nem történnek, mert én nem hagyom megtévesztetni magamat attól a kijelentéstől, amelyet az előadó ur volt szíves itt tenni, miután azt mondotta f előadói beszédében, hogy a kormány már rátért az adómérséklések útjára és az adómérsékléseket a későbbi időben tovább fogja fokozni. (Temesváry Imre előadó: Ez letagadhatatlan! — Propper Sándor: Csak az adózók nem tudnak róla!) Megemlítette, hogy a forgalmi adónál már a mérséklés útjára lépett a kormány. Nem elegendő számszerűen valamit dokumentálni, nem elegendő azt mondani, hogy a forgalmi adó 3% helyett most már csak 2%, hanem ezzel szemben a tényleges állapotot kell megvizsgálni. És mi a tényleges állapot a forgalmi adózásnál 1 Az, hogy tele vannak panasszal mindazok, különösen a kereskedők, akik a forgalmi adót leróni kénytelenek, hogy anyagilag a helyzet rájuk nézve nem váltó-