Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-532

A nemzetgyűlés 532. ülése 1926. évi április hó 19-én, hétfőn. 169 mányzati feladattá tették; a munkásbiztositást ellenben, amely mindig- autonóm feladat volt, a kurzus idején bekapcsolták az állam feladatai közé, ma is az állam járma alatt van, az autonómia egyáltalában nem érvényesül, hanem megtörténik az, hogy a magas járulékokat, amelyeket ^ a munkaadók fizetnek, beszívja magába a céltalanul széles arányokban megszervezett központi szervezet. A munkásbiztositás szociális, egészségügyi intézmény és hivatása magaslatán, ha vezetésében politikai szempontok nem érvényesülnek, el is éri célját, amely cél az egészség megóvása és helyreállítása. Erre az eszközök a munkaadók és a munkások járulékai. Elismerem, hogy a háború előtt sem volt a munkásbiztositásnál minden rendben; elismerem azt is, hogy a háború előtt is érvényesülhettek ott hátrányos politikai befolyások, de az intézmény fejlődőben volt, mert a két fentartó érdekeltsége megértette egymást. A háború alatt azonban nehézségek támadtak és nagy visszaesés mutatkozott. Ez a visszaesés azonban érthető volt akkor, mert hiszen ennek oka az akkori gazdasági helyzet volt. E miatt a visszaesés miatt nem is aggódtak az akkori érdekeltségiek, mert a háború tudata és az autonómiában való bizalom lecsillapította aggódásukat. A háború után bekövetkezett rettenetes helyzet a munkásbiztositás intézményét tényleg válságba juttatta. Ekkor két irányban kellett volna megfelelően intézkedni: egyfelől a kellő állami felügyeletet kellett volna biztosítani, másfelől pedig engedni kellett volna azt, hogy az autonómiában rejlő erők felfejlődjenek. E helyett azonban mi történt? Néhány pénztári tisztviselőnek a kommün alatti elitélendő szereplése miatt a kurzus nekiment a munkásbiztositás intézményének, — a forradalomból és az ellenforradalomból a kurzusba mentünk át — a pénztár autonóm jogait megszüntették érdekeltségek bizalmi emberei helyébe kurzus-bizalmi embereket állitottak be, pénztárankint egy-egy rosszul megválasztott ministeri biztost, amely szűk látókörű ministeri biztosok azután mindent tönkre tettek. Megszűnt az érdekeltségek szerepe, és az intézmény kellő átlátás nélkül működvén, az érdekeltségeknél rendkívüli keserűséget okozott ez a helyzet. Ezekért azután a kormányt okolták. Mi történt például Debrecenben, ahol én ismerem a helyzetet? Az autonómiát szélnek eresztvén, egy nap egy Máv-felügyelő jelent meg, mint ministeri biztos. Első dolga volt az igazoltatás. Teljesen ok nélkül^ a következő blankettákat küldte szét — érdemes, hogy megörökítésül r felolvassam r — (olvassa): »A nagyméltóságú magyar királyi népjóléti és munkaügyi minister ur 12756/1920. VII. számú leiratában reám ruházott jogkörömnél fogva értesítem orvos urat, hogy állásától felmentem.« így elcsapta az orvosok jelentős részét, nekiment az egész orvosi karnak minden eljárás nélkül. Hogy konkrétumokat hozzak fel, elcsapta Gáspár Géza főorvost, Grósz orvost, aki 12 éve működött, Forbáth. orvost, aki két és féléve működött, Brunner orvost 15 évi, Fehér orvost hat évi működés után, Fischer orvost szintén hat évi és Berenczi orvost 8—10 évi működés után. Indok erre nem volt. A helyi orvosszövetség ezt rögtön kifogásolta is és egy átiratot intézett a ministeri biztoshoz, amelyben megállapította, hogy ezeket az elbocsátásokat indokoltaknak és méltányosaknak egyáltalán nem tartja és ezért kéri a ministeri biztost, hogy ezeket tegye jóvá. Ezeket az orvosokat, akiket emiitettem, a népjóléti minister is igazolta, ezeknek tehát teljes mértékben megadatott az elégtétel, csak az történt velük, hogy a ministeri biztos ur kitette őket állásukból és többet ehhez az álláshoz vissza nem juthattak, sőt a szolgálati szabályzat ellenére üresedés esetére sem fogadták őket vissza, hivatkozással a 7770/1920. évi ministerelnöki rendelet értelmezése tárgyában kiadott 6317. M. E. száma rendeletre. Szóval a ministeri rendelet értelmében a szolgálati szabályzatban szerzett jogokat egyszerűen nem respektálva jártak el a debreceni munkásbiztositónál. De igy jártak el másutt is. Az én nézetem az, hogy a népjóléti minister urnák ezt a kérdést rendeznie kell, mert ez az eljárás ellenmond a jognak, a törvénynek és az igazságnak, és mert a munkásbiztositás érdeke is mást követel. Tessék ezen a helyzeten segiteni, tessék helyreállítani a munkásbiztositás autonómiáját, mert lehetetlen, hogy — mint például egy helyen — a lakáshivatal tisztviselői márólholnapra arra ébredjenek, hogy most már nem lakáshivatali, hanem munkásbiztositási pénztári tisztviselők. A munkásbiztositási orvosi és tisztviselői teendők ellátásához megfelelő szakavatott egyének kellenek, s tessék az érdekeltségeknek is kellő befolyást biztosítani. Mert az sem lehetséges, hogy magas járulékokat szedjenek és ezeknek egy részét, mint felesleget, a központi pénztárba szállisták át, hogy ma, amikor az ipar válságban van és pang, amikor annyi sok más kötelességünk van, akkor az iparos, a vállalkozó és a munkástársadalom mint egy molochba szállítsa fel Budapestre a pénzeket. Ha ilyen feleslegek vannak, az nem egészséges dolog*, mert ennek két oka lehet: vagy nem felel meg a munkásbiztositás intézménye a mai időben feladatának — beszedi tehát a járulékot, de kellő ellenszolgáltatást nem nyújt — vagy pedig feleslegesen vonja el a tőkeszegény és vergődő iparos- és kereskedőtársadalomtól a súlyos milliárdokat. Ezekre kívánnám ezidőszerint a népjóléti minister ur figyelmét különösen is felhivni azzal, hogy a népjóléti tárcánál ezzel a munkásbizto

T sitási autonómiával mi szélesebb körben kivánunk foglalkozni, mert tényleg itt van már a tizenkettedik órája annak, hogy ezt az autonómiát visszaállítsuk. Most pedig méltóztassanak) megengedni, hogy beszédemet befejezzem. Még egyszer rámutatok arra, hogy azzal az örvendetes képpel szemben, amelyet az előadó úrtól kaptunk, az országban, sajnos, igen, de igen sok a panasz, igen sok a keserűség. A költségvetési vitában lesz módunk arra, hogy utánam beszélő képviselőtársaim ezeknek a panaszoknak és keserűségeknek többi részét is feltárják. Nekünk meggyőződésünk az, hogy ezen a helyzeten segíteni kell; mi jobb jövőt akarunk ennek az országnak, olyan jobb jövőt, ahol az erkölcs, az emberszeretet, az alkotmányosság érvényesül, ahol a nemzeti társadalom, különböző rétegei a gyűlölséget félretéve megértéssel dolgozhatnak. Egy uj korszak szükséges, de ehhez az uj korszakhoz uj emberek is szükségesek. A javaslatot nem fogadom el. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik! Láng János jegyző: Kabók Lajos! Kabók Lajos: T. Nemzetgyülés ! A kormány ismételten záros határidőre, folyó évi június hó elsejére kéri a költségvetés megszavazását, mert azzal indokolja a sürgősséget, (Zaj. — Elnök csenget.) hogy a Népszövetségnél a beruházások céljaira ujabb 50 millió aranykoronát