Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-530

A nemzetgyűlés 530. ülése 1926. évi április hó 16-án, pénteken. 131 az igen t. pénzügyminister ur szerkesztett. Ebben hosszú cikk foglaltatik arról, hogy mik lehetnek a mérlegfelértékelésnek gazdasági hatásai. Csak két, igen rövid megállapítását olvasom fel ennek a tanulmánynak. Ez a cikk bírálat alá veszi a 7000. számú pénzügyministeri rendelet 3. § át és ezt mondja (olvassa) : »Ezen merőben elhibázott rendelkezés ama fő ok, amely maga után vonja a felértékelési mérleg meghamisítását.« Ugyanennek a paragrafusnak kritikájaképen azt mondja tovább, hogy (olvassa): »A vállalatok nem mutathatnak ki nagyobb tiszta vagyont, mint az alaptőkére szándékolt összeg kétszeresét, evvel pedig a felértékelés illuzoriussá válik és csak a vagyon parciális részét fogja jelezni.« Ezt a tanulmányt Gazda Károly irta, a minister ur bizonyára ismeri, és a cikk a Közgazdasági Szemleben jelent meg. (Bud János péiizügyminister : Nem jól értelmezi a rendeletet !) Én elhiszem az igen t. minister urnák, hiszen hozzá vagyok szokva és meg is nyugodtam már abban, hogyha a minister ur véleményével szemben hangoztat valaki véleményt, akkor azt mondja, hogy az illető nem érti a kérdést. Márpedig hogy Gazda Károly érti ezt a kérdést, arra mérget merek venni. (Bud János pénzügyminister: Csak azt mondtam, hogy a cikkíró nem jól értelmezi a rendeletet !) Gazda Károly mindenesetre megállapítja ebben a cikkében, hogy a mérleg-felértékelési rendelet a mérlegek meghamisítását vonhatja maga után. Megállapítja azt is, hogy a mérleg-felértékelési rendelet következtében a vállalatok vagyonuknak csak parciális részét mutathatják ki, majd továbbá ezt mondja [olvassa] : »Mondanom sem kell, hogy a mérlegnek ily módon történő felállítása nem nagyon ideális, és sokkal szebb, praktikusabb és a jövő nyereségkimutatás politikája szempontjából célirányosabb lett volna, ha a vagyontöbblet nem az értékcsökkenési tartalékszámlán, hanem tőketartalék gyanánt lett volna kimutatható.« De van a mérlegfelértékelési rendeletről véleménye jogászembernek is, kúriai bírónak, aki egyik tanulmányában ezt irta [olvassa] : törvényeinkből azt tanultuk, a birói határozatokból azt olvastuk, hogy a méiiegvalódiság érdekéhen jár el a vállalat, ha aktiv vagyonát minél alacsonyabban értékeli.« Később azután igy folytatja *{olvassa) : »Ez igen helyes mérlegkészitési móü lehet, csak azt a célt, hog3

r belőle a nyugdíjassal szemben való teherbíró képesség megállapítható legyen, nem szolgálja.« Majd a mérlegfelértékelési rendelet birálataképen a következőket mondja (olvassa]: »A felértékelt megnyitó mérleg se fogja a teljes vag}

T

ont feltüntetni, hanem csak eg}^ valószínű felértékelésből előálló vagyont. Kitűnik ez a mérlegfelértékelési rendeletből, amely csak a tartozásokra irja elő kötelezően, hogy ezeket a leltár készítésekor teljes és valóságos értékben kell feltüntetni, de az aktívumokra nézve ilyen parancsoló szabályt nem állit fel, hanem ennek csak lehetőségét engedi meg. Magyarul a valódi érték a végső határérték, amelyben az aküvákat a kezdő leltárba felvenni lehet/ de szabad azokat kisebb értékben is felvenni a nélkül, hogy lefelé bárminő határ volna megszabva, amelyen alul nem szabad értékelni. Az arányszám megállapítására irányuló saját vagyon, alaptőke es tartalékok felértékelése pedig az aktívák és passzívák viszonya alapján fog előállani « Ezekután konklúzióra jut és kérdezi is (olvassa) : »Elképzelhető-e tehát, hogy akad vállalat, amely aktíváit teljes mértékben fogja felvenni? Annál kevésbé, mert a javaslat direkt útmutatást ad a mérsékelten felértékelt megnyitó mérleg készítésére, hiszen megszabja a szankcióját annak, hogy aki sokat mutat ki, több nyugdijat fizet, aki kevesebbet mutat ki, kevesebbet fog fizetni«, (Ugy van ! a baloldalon.) Erre talán azt fogják mondani, hogy mindez nem baj, mert hiszen megállapították azt az arányszám-minimumot, amely minden körülmények között a nyugdíj felértékelés mértékéül szolgál. Méltóztattak itt hallani — nem akarok túlságosan erős kifejezést használni, — azt a sok dicséretet, amelyet a 30%-os arányszám-minimumról az előadó ur is, meg a minister ur is hangoztatott, a legenyhébben azt mondván, hogy ez nagy vívmány, a 30%-os arany szám minimum az alkalmazottak védelmére a legmesszebbmenő módon elmegy, mit akarunk tehát tovább ! Sőt a minister ur volt keg}

r

es most is, Isten tudja, hogy már hán3'adszor, kijelenteni, a maga türelmetlen modorán természetesen, hogy mindenki kritizál itt, mindenki támadja a vagyon-átmentési arányszám bázisát, de olyan még senki sem akadt, aki ennél jobbat javasolt volna, legalább is egy olyan jobbat, amely a minister ur számára is elfogadható. Én akceptálom, hogy e tekintetben a minister urnák bizonyos mértékben igaza lehet. A magánalkalmazottak érdekképviseletei valóban nem ajánlottak uj bázist ; a minister ur viszont kénytelen elismerni, hogy

r ajánlottak egy olyan korrektivumot, amely az ő számukra való kiindulásnak a vagyonátmentési arányszám rendszerét elfogadhatóvá tette volna. A 30% os minimumot ne méltóztassék vivmán}^nak feltüntetni, pláne ne méltóztassék olyan engedménynek feltüntetni, amely egy megegyezésnek, netalán a minister ur, a bankok és az alkalmazottak között történt kompromisszumnak eredménye, (Bud János pénzügyminister: Nem is mondtam Ï) mert itt, mélyen t. minister ur, megegyezésről szó sem lehet, ez a 30%-os minimumot a tisztviselők, az érdekelt nyugdíjasok és a majd később igénylök csak azért ajánlhatták, mert ezy.el szemben két feltételük volt. Először az, hogy tíz éven belül fokozatosan emelkedjék a nyugdíj 100%-ra (Szilágyi Lajos: Junktimban volt a kettő egymással !) volt továbbá egy másik feltétel is, az, hogy minden körülmények között biztosítandó egy összegszerű minimum, az úgynevezett létminimum, amelyről olyan irtózattal beszéltek az ankéteken ugy a Gyosz., mint Tébe. megbízottai. Az alkalmazottak tehát akkor, amikor a 30%-os minimum mellé ezt a két feltételt ajánlották, ezzel természetesen számbavették a mai gazdasági helyzetet. A minister ur csak elismeréssel állapithatja meg, hogy számbave'ték ezzel az alkalmazottak a vállalatok teljesítőképességét is. Ebben a javaslatban benne van az ideiglenes lemondás megszerzett jogaikról, illetőleg benne van az a tiszteletreméltó önmérséklet, hogy megszerzett jogaiknak csak fokozatosan való érvényesítését kívánták. Nagyon sajnálatos, hogy az alkalmazottaknak ez az önmérséklete, a javaslatukban megnyilatkozott lemondás nem találkozott elismerésre és ugy a minister ur, mint az érdekelt munkáltatók részérői elutasításban részesült. De talán ellene fogják vetni a törvényjavaslat védelmezői az alkalmazottak nem teljesített kívánságainak, hogy valami hasonló rendelkezést, t. i. a revízióra és a progresszióra vonatkozó hasonló rendelkezést a törvényjavaslat is tartalmaz. Ez az u. n. Teleszkyféle gondolat, hogy t. i. öt esztendő u'án bekövet kezik, vagy bekövetkezhetik majd az arányszám revíziója. Hát, valóban benne van annak a lehetősége, hogy öt év után talán emelkedik a felértékelés mértéke, az arányszám. De méltóztassanak válaszolni arra a kérdésre, hogy mit csináljanak a nyugdíjasok addig, amíg ennek a revíziónak az ideje elérkezik, mit csináljanak öt esztendőn keresztül a garasos nyugdíjakkal? Hiszen addig a nyomorban el kell pusztulniok, mert amit a javaslat szerint kapnának, az csak az éhenpusztulásra. az éhenhalásra elég.