Nemzetgyűlési napló, 1922. XLI. kötet • 1926. március 24. - 1926. április 26.

Ülésnapok - 1922-530

126 A nemzetgyűlés 530. ülése 1926, nem a vállalatok jól felfogott érdeke igenis az, hogy legyenek úgynevezett latens értékeik. Arra akarok rámutatni elsősorban, higyjék el, hogy ha a vállalatok nem lettek volna előrelátók és nem lellek volna ilyen tartalékaik, ezek után a nehéz idők után a vállalatok legnagyobb része már megszüntette volna üzemét. (Zsirkay János: Ez nem más, mint felhivás adókijátszásra ! — Kartkos Andor: Ugyan! Ugyan! — Zaj. — Zsirkay János: Csak titkoljátok el jövedelmeitek !) Elnök : Csendet kerek képviselő urak. Bud János pénziigryrainister : T. képviselőtársam, ne vegye rossz néven, ha közgazdasági tudást t. képviselőtársamtól soha nem fogok tanulni. (Dréhr Imre előadó : Ideje volna, hogy ó tanuljon !) Ha azt mondja igen t. képviselőtársam, hogy ez lulajdonképen felhívás adóeltitkolásra, nagyon téved, mert az adótechnikának végeredményben nagyon megvan a módja, hogy belelásson a vállalatok Helyzetébe és meg tudja állapítani, hogy mi azoknak adózás szempontjából teherbíró képessége. Ilyen tartalékok mindig voltak, mióta vállalatok vannak, és amig ezen a rendszeren fog felépülni a gazdasági élet, lesznek is, kell hogy legyenek. Iligyje el igen t. képviselőtársam — én most visszamegyek a békeidőbe és fel merem állítani ezt a tételt — soha nem volt olyan gazdasági helyzet, amely egyenletesen és állandóan bontakozott volna ki. A válságok tana a legkevésbé felderített része az egész közgazdaságnak. Mindenki csak azt tudja, hogy állandó fluktuálás volt mindig a gazdasági életben. Amikor éveken át felfelé ment a görbe vonal és minden vállalat teljes üzemben volt, mindig jöttek évek, amikor — rendszerint világgazdasági — válság keletkezett és amikor a legnehezebb helyzettel küzdöttek a vállalatok. Ezeknek a tartalékoknak az a hivatása, hogy ilyen időben biztosíthassa a vállalat a maga életképességét. Az a vállalat, amely nem tudja fentartani üzemét, ha kissé nehezebb helyzet áll be, és mindjárt becsukja üzemét, mert forgótőke hiánya áll be, egyszer s mindenkorra elvesztette életképessegét. Előrelátó vállalati politika az, amely számol ezzel a körülménnyel, amely így rendezkedik be, de nem rendezkedik be azon az alánon, hogy ne tegyen eleget akár az állam felé való kötelezettségeinek, akár az alkalmazottakkal szemben való kötelezettségnek. (Lendyai István : Mégis kilátsszak ! —- Riss Menyhért : Minden hónapban tenger példát hoznak fel ! — Zaj.) Még csak egyre akarok ráutalni. Itt rendszerint ugy szerepel ez a kérdés, mintha ez a törvényjavaslat tényleg egyes vállalatokból kiindulva próbálná a kérdést megoldani. Erre az igen t. előadó ur már helyesen válaszolt. Ez is teljesen téves álláspont. Az nem lehetséges, hiszen e törvényjavaslatnak nem lehet ez a célja. Ellenkezőleg, ennek a törvényjavaslatnak célja csak az lehet. hogy egyetemes érdekből kiindulva olyan szabályozást adjon a kérdésnek, amely számol az összes tényleges gazdasági körülményekkel. Itt térek rá csak egypár szóval az úgynevezett jövedelmezőség kérdésére. Épen a pénzintézetekkel szemben tolyton fennáll ez a megjegyzés. Nem akarok most azzal a kérdéssel foglalkozni talán később egypár szóval rátérek — hogy hogy es miként alakul ki a rezsiköltség, hogy helyes-e a költségmegoszlás vagy nem. Egyetlen dolog kétségtelen a mai időkben. Ma sokkal nagyobb rezsiköltséggel kell — sajnos — vezetni a vállalatokat, mint annak idején, mert hiszen a vállalatok megvannak, azokat tovább kell vezetni, (Malasits Géza : Hat-hét igazgatót kell tartani, azokat nem szabad B.-iistára tenni!) viszont a másik oldalon, ha a jövedelmezőséget veszem, épen a pénzintézeteknél, ha azokat az adatokat, amelyekkel az előadó ur felhozott, szemügyre fogják venni igen t. képviselö'. évi április hó 16-án, pénteken. társaim, láthatják — ha elővesszük az egyes pénzintézeteket és vizsgáljuk, hogy miből éltek azok, kétségtelen, hogy az idegen tőkéből éltek, jórészt a betétekből és igen t. képviselőtársaim is meg fogják állapítani azt, hogy a legtöbb pénzintézet békeidőben abban a helyzetben volt, hogy betéteinek csak 1%-os kamatoztatásával is tulajdonképen fedezte összes rezsiköltségeit, mig ma ez hiányzik. Ma a legnehezebb módon kénytelenek sokszor rezsiköltségüket fedezni, tehát az az úgynevezett túlzott jövedelmezőség, amelyet egvik és másik oldalon fel szoktak hozni, nem létezik, és én ezzel szemben azt mondom : bárcsak léteznék. (Zaj a szélsőhaloldalon. — Propper Sándor: Szinte megreped a szivem! — Malasits Géza: Szegény kapitalisták! Ne tes ék folytatni, mert már könnyek gyűltek a szemembe ! — Kiss Menyhért : Tönkrementek !) Őszintén megvallva, nem értem, épen annak az oldalnak az álláspontját. Ha napirendi vitáról van szó, akkor a felszólalások tömegével állunk szemben arról, hogy a kormány nincs figyelemmel a gazdasági életre, nem próbálja megoldani a gazdasági élet nehéz kérdéseit, (ügy van! a szélsőbalul dalon.j amikor pedig egy olyan kérdéssel állunk szemben, amelyről a legtargyilagosabban kell, hogy mindenki meghozza a maga Ítéletét, és a mai gazdasági helyzetet szemügyre véve, ennek alapján szavazza meg, vagy ne szavazza meg a törvényjavaslatot, akkor olyan vállalatellenes hangulatot látok, hogy ha ezt osztanám és magamévá tenném, akkor — merném állítani — igen rövidesen be tudnám bizonyítani, milyen helytelen gazdaságpolitikai irányba akarják terelni a kérdéseket igen t. képviselőtársaim. Áttérve a törvényjavaslat problémájára, elsősorban arra akarok rámutatni, hogy az elvi kerdésekben volt rendkívül nagy ellentét, hogy tulajdonképen mi vétessék bázisul a kérdés elintézésénél Merem áliitani, rendkívül messzemenő megfontolások tárgya volt az, hogy az egyes vállalatok vagyoni helyzetéből induljunk ki. Tényleg igaza van igen t előadó képviselőtársamnak abban, hogy olyan javaslatot, amely a gazdasági élettel számol és elvileg jobban tudta voina megoldani a kérdést, eddig nem sikerült találni, mert hiszen azok a javaslatok, amelyek csak követeléseket mutatnak, de a másik oldalon nem mutatják meg a megoldás lehetőségét; a legjobb akarattal sem számithatnak azok közé, amelyek alapján a kérdést megoldhatnók. Itt több probléma merült fel, elsősorban az a kérdés, hogy ne bizassék-e a bíróságra áz egész kérdés rendezése. Nem akarok itt a bíróság funkciójával hosszasan foglalkozni, egy azonban kétségtelen, hogy a bíróságnak nem lehet feladata — és noha nem is oldhatja meg a kérdést abból a szempontból — hogy gazdaságpolitikai irányokat próbáljon megállapítani és gazdasági törekvéseket megvalósítani. (Propper Sándor : A polgári bíróság hogyne volna erre jogosult !) A bíróság előtt adott esetek jelentkeznek és ennek alapján elbírálhatja legmesszebbmenőén az egyes ügyeket, de nem az ő feladata és sohasem volt, nem is lesz feladata, hogy általános politikai szempontból bírálja cl az egész kérdést. Merem állítani, hogy ha a bíróságokat meghallgatjuk, épen a bíróságoknál jelentkeznék a legjobban az a követelés, hogy igenis, tessék határozott jogszabályokat adni, hogy a bíróság ne legyen mindig kitéve a leglehetetlenebb és legnehezebb helyzetnek olyan kérdések elbírálásánál, ametyekbe nem tud belemenni, mert nem állanak rendelkezésére oly adatok, amelyek alapján az egész kérdést egyetemes szempontból Ítélhetnék meg. Másrészt pedig semmi körülmények között sem lehet egyöntetű és egységes megoldást biztosítani.