Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.
Ülésnapok - 1922-514
86 A nemzetgyűlés 514. ülése 1926, hogy aztán az aktákat megkaphassam. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Semmi köze hozzá! Mi köze ehhez a képviselőnek?) Bocsánatot kérek, csak akkor lett volna módomban és csak akkor lett volna meg a lehetősége annak, hogy ebben az ügyben megkonstruáljam a magam véleményét és a további lépéseket megtegyem. (Zaj. — Egy hang a szélsőbaloldalon: Ez két külön ügy!) Mihelyt kihámoztam volna belőle a fegyelmihez szükséges iratokat, a többi iratokat az ügyészséghez visszaküldöttem volna. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek! Scitovszky Béla: Szükségét láttam ennek azért, mert egy tisztviselővel szemben olyan eljárás tételeztetett fel, amely mindenesetre súlyosan a tisztviselőnek kötelességébe vág és ugylátszik, a tisztviselő tényleg súlyos mulasztást is követett el. És mivel egy képviselő ur személye is kapcsolatos volt ezzel az üggyel és én ugy láttam, hogy ez a két érdek ellentétes, nekem, mint a tisztviselői kar fegyelmi hatóságának, kötelességem tisztázni a fegyelmi ügyet elsősorban és amennyiben a tisztviselő reputációja ugy kivánja, nekem, mint e hivatal főnökének egy képviselővel szemben is kötelességem azt a tisztviselőt megvédeni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ezt a kötelességemet akkor is teljesiteni fogom, ha ez a képviselő ur felfogásával nem egyezik. Én a gyengébbet tartozom megvédeni. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon. — Zajos felkiáltások a szélsőbaloldalon: Semmi köze ehhez a dologhoz! — Nagy zaj. — Györki Imre közbeszól.) Elnök: Györki Imre képviselő urat rendreutasítom. (Folytonos nagy zaj a bal- és a szélsőbaloldalon. — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hazugság az egész! Visszavonni! — Nagy zaj. — Farkas István közbeszól.) Farkas István képviselő urat rendreutasítom. (Folytonos nagy zaj.) Csendet kérek. Figyelmeztetem Rupert képviselő urat, hogy már egyszer rendreutasítottam. (Felkiáltások: Miért utasir totta rendre Györkit?) Györki képviselő urat azért utasítottam rendre, mert folytonos lármás közbeszólásaival az elnököt beszédében megakadályozta. (Nagy zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hazugság! Hazudik! — Folytonos nagy zaj a Ház minden oldalán.) Csendet kérek! Hoyos képviselő urat kérem, ne méltóztassék zavarni a szónokot. Tessék jobban figyelni: megtörtént. Scitovszky Béla: Amennyiben felszólalási időm lejárna, kérném a t. Nemzetgyűlést, méltóztassék beszédidőmet tiz perccel meghosszabbítani. (Helyeslés.) Elnök: Kérdem a t. Házat, m éltózta tik : e hozzájárulni, hogy a képviselő ur beszédideje tiz perccel megliosszabbitassék? (Igen!) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Scitovszky Béla: T. Nemzetgyűlés! A képviselő úrra ebből a halasztásból — hiszen csak egy vagy két napról volt szó — semmi hátrány nem származhatott, mert vagy ma, vagy holnap az iratot ugy is átküldtem volna a mentelmi bizottsághoz. (Nagy Vinee: Közben felfüggesztették volna a mentelmi jogát!) A képviselő ur mentelmi ügyét ugy sem tárgyalta volna a nemzetgyűlés. (Rassay Károly: Nem tudhatja!) A napirendretüzéstől függ! (Rassay Károly: Nem ön tűzi napirendre, hanem a Ház!) Nem tartottam valószínűnek, hogy ez szóba kerülhet és igy a képviselő úrra abszolúte semmiféle hátrány nem származott volna. Ami Rassay képviselő ur eljárását illeti, évi február hó 26-án, pénteken. méltóztassanak megengedni, mióta az országgyűlés és a nemzetgyűlés fennáll, arra precedens nem volt, hogy egy képviselő ur illetéktelenül (Horváth Zoltán: Ez nem fontos!) az elnöki hivatalban egy tisztviselő Íróasztaláról egy aktát elvitt volna. (Horváth Zoltán: Okosan tette! — Rainprecht Antal: Nagyon helyesen tette! — Rakovszky István: IS agyon jól tette! — Kiss Menyhért: Az erkölcsi igazság mellette van! El akarták dugni. — Nagy zaj.) Elnök: Csendet kérek! Kérem Horváth Zoltán képviselő urat, méltóztassék csendben maradni! Kiss Menyhért képviselő urat is kérem, méltóztassék csendben maradni! (Urbanics Kálmán: Minden szennyes bűnt takargatnak, ha onnan jön! Ez bűn takarás! — Rassay Károly: Micsodái — Urbanies Kálmán: Ha ilyen csalási dologba igy beavatkoznak! Ilyen formában! — Nagy zaj.) Csendet kérek, képviselő urak. (Farkas István közbeszól.) Farkas képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni! (Szomjas Gusztáv: Erkölcstelenség miatt ilyen zajt csinálni!) Scitovszky Béla: Ez annak a tisztviselőnek hozzájárulása nélkül történt, akinek különben sincs joga ehhez engedélyt adni, csak az elnöknek, mert ez az akta kizárólag és egyedül az elnök utján juthatott volna a mentelmi bizottság elnökének kezéhez. (Rakovszky István: De h cl clZ elnök nem tette meg kötelességét!) Lehetetlen az adminisztrációért a felelősséget vállalni, ha illetéktelen kezek az elnök adminisztrációs ténykedésébe beavatkoznak. (Ugy van! jobbfelől) Én megmagyaráztam, mi vezetett engem akkor, amikor megtagadtam ennek az aktának a mentelmi bizottsághoz való azonnali beadását: mert egy olyan körülmény jutott tudomásomra, amely nekem, mint hivatalfőnöknek feltétlenül kötelességemmé tette, hogy azzal a tisztviselővel szemben a kérdést tisztázzam. (Nagy zaj a bal- és szélsőbaloldalon.) Ez nekem kötelességem akkor is, ha ez a képviselő uraknak nem tetszik, mert a tisztviselőknek is meg van a maguk reputációja és ennek védelme elsősorban az elnök kötelessége, (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) akkor is, ha egy képviselővel szemben kell ezt a reputációt megvédeni. Én ezt a reputációt meg fogom védeni még egy képviselővel szemben is. Épen ezért sajnálom, hogy Rassay Károly képviselő ur ezt az aktát illetéktelenül elvitte egy tisztviselő asztaláról. (Horváth Zoltán: Okosan tette! —Rassay Károly: Ehhez jogom volt!) Ehhez nincs joga a képviselő urnák, (Rassay Károly: De jogom van!) mert keresztezi az elnök admiminisztrációs eljárását. Hogy az elnök mit szándékozott vele tenni, arról a képviselő urnák tudomása nem lehetett. Ha az ügy be van fejezve, a t. képviselő ur rendelkezésére állok, tegye eljárásomat kritika tárgyává^ Hogy azonban beleavatkozzék egy elnöki 'intézkedésbe, ahhoz a képviselő urnak^ semmi körülmények között nem lehet joga és ezt elismerni nem fogom. Ami pedig az illető tisztviselő ténykedését illeti, a tisztviselői kart etekintetben semmiféle felelősség nem terheli, mert ami késedelem ebben az ügyben előállt, az kizárólag az én egyenes utasitásomra és parancsomra történt. (Helyeslés és taps a jobboldalon.) Elnök: Rassay képviselő ur személyes kérdésben kér szót. Rassay Károly: T, Nemzetgyűlés! Az elnök ur felállított itt egy disztinkciót: ő az adminisztrácónak a feje és egyúttal a Ház elnöke. Nem tudom elképzelni, hogy ebből a kettős állá-