Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.
Ülésnapok - 1922-513
A nemzetgyűlés 513. ülése 1926. évi február hó 25-én, csütörtökön. szemben, mely szerint az akcióhoz neki köze volna, kijelentette, hogy ez nyilvánvalóan politikai zaklatás vele szemben. Ártatlansága igazolására egyúttal házkutatás megtartását kéri. 1926 január 1-én megjelent a rendőrfőkapitányságon Benoist André és előadta, hogy Parisból értesitést kapott — nem ugyan hivatalos megállapítás, de egy ott szerzett bizalmas jelentés alapján — hogy Jankovich 5—6 hónappal előbb a magyar államnyomdától kapott volna nyomdai eszközöket, amelyeket Elefántmajorban, Nyitra megyében állitottak volna fel a megszállott területen, és ott gyártottak hamis bankjegyeket, a pénzt pedig, amit Jankovich Hollandiába kivitt, értesülése szerint Sopronból Bécsbe egy Somlay nevű rendőrségi tisztviselő szállította. Kérte egyúttal a magyar hatóságokat, hogy a nyomozást ebben az irányban is terjesszék ki. A nyomozás eddigi adataiból tehát megállapitható volt herceg Windischgraetz bűnrészessége. Megállapitható volt körülmény is, hogy Nádosy Imre a dologról tudott. Pozitiv bizonyitékok azonban egyikük előállítására vonatkozólag sem állottak fenn és a nyomozás pozitiv adatok hiányában ebben a stádiumban rövid időre megrekedt. Január 3-án a belügyminister lakására kérte Nádosy Imrét, s elébe tárta a vele szemben felmerült gyanuokokat, amelyek alapján az országos főkapitány beismerte a belügyminister előtt bűnrészességét és egyúttal kijelentette azt is, hogy Írásbeli vallomást is hajlandó bizonyos feltételek mellett tenni. Még aznap este megtette beismerő vallomását, amelynek szövege a következő (Olvassa): »Tekintetes Főkapitányság. Abból a célból, hogy a Hollandiában forgalomba hozni szándékozott ezerfrankos hamis bankjegyek ügyében megindult nyomozást helyes mederbe tereljem, lelkiismereti kötelességemnek tartom, hogy a következőket hozzam a főkapitányság tudomására. Régebben tudomásomra jutott, hogy Windischgraetz Lajos herceg vezetése alatt hazafias célokra hamis ezerfrankos bankjegyeket akarnak forgalombahozni. A hamisított pénz értékesítéséből befolyó összeget nemzeti célokra akarták fordítani. Arról is tudomásom volt, hogy ez a terv ujabban akut stádiumba jutott és hogy a hamis frankjegyek értékesítése végett egyeseket külföldre akartak kiküldeni. Elismerem mulasztásomat abból a szempontból, hogy ezt a tervet kellő időben le nem lepleztem, — noha mindig elleneztem — és annak kivitelét meg nem akadályoztam. Tettem ezt azért, mert nem tartottam lehetetlennek, hogy ilyen módon fontos, nagy nemzeti célok szolgálatára jelentős összegek jutnak a közügy szolgálatára. Sajnos, nem éreztem magamban elee'endő lelkierőt, hogy a tervvel szembeszálljanak és azt megakadályozzam. Érzem azonban, hogy hivatali állásomnál fogva nincs joe-om a nyomozás részére szükséges adatokat titkolnom. Közvetlen ^ tudomásom csak arról van, hogv az akció élén Windischgraetz Lajos herceg állt, és annak megbízásából Rába De7ső is eljárt. Egyébről közvetlen tudomásom nincs.« Ezzel a bejelentéssel a rendőrség munkája óriási lépéssel haladt előre s csak Windisehgrnetz beismerő vallomása volt hátra. Miként előbb emiitettem. Nádosy Imre ezen beismerő vallomását egy feltétel alatt tette meg % amely fel+étel az volt, hogy mielőtt letartóztatják, enged jék meg, hogy beszélhessen herceg Windischgraetz Lajossal, tekintettel arra, hogy előző megbeszéléseik során Windischgraetzzel abban állapodott meg, hogy vallani nem fog. Mielőtt tehát ezen vallomását Írásban is a rendőrkapitányság rendelkezésére bocsátja, beszél Windischgraetz herceggel és lehetőleg rábeszéli őt is a vallomástételrre, megmagyarázza az indokokat, amelyek alapján ő beismerő vallomást tett. A belügyminister az engedélyt megadva, január 4-én Nádosy felkereste Windischgraetz herceget a lakásán, amely beszélgetésnek ered- . menye az volt, hogy Windischgraetz herceg ugyancsak megtette beismerő vallomását a rendőrségen. Ezen két beismerő vallomás alapján még ugyanazon napon megtörtént Windischgraetz Lajos herceg és Nádosy Imre országos főkapitány előzetes letartóztatása. Ennek a két vallomásnak alapján a bűnügy nyomozása óriási lépésekkel haladt előre és rövidesen néhány nap alatt részben a Hollandiában letartóztatottak vallomásai, részben pedig Rába Dezsőnek beismerő vallomása alapján megtörtént a bűnügy teljes tisztázása. T. Nemzetgyűlés! Ez volt a tényállás, amelyet a bizottság az ügy politikai hátterével kapcsolatban megállapított s amely tényállás alapján azután a bizottság bizonyos kérdések megvitatását és ténykörülményeknek tisztázását tartotta szükségesnek a bűnügy politikai hátterének és különösen a felelősségnek, a kormány felelősségének tisztázása céljából. Elnök: Az ülést öt percre felfüggesztem! (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Az előadó urat illeti a szó. Rubinek István előadó: T. Nemzetgyűlés! A bizottság a rendelkezésére álló anyagból és a már előadott tényállás alapján elsősorban annak megállapítását tartotta szükségesnek, hogy mi volt a célja a bűncselekménynek milyen cél vezette a bűntetteseket és részeseket az ő akciójukban. Erre vonatkozóan azonban egy egységes célt. egy egységes irányt, amely a tetteseket és részeseket vezette, megállapítani nem sikerült. A bűncslekmény részesei ugyanis csak nagy általánosságban beszélnek a cselekmény céljáról anélkül, hogy határozott, pozitiv választ adtak volna arra nézve, hogy tulajdonképen mi is az akció célja. Általános hazafias frázisokat, általános hazafias jelszavakat hangoztatnak, amelyek őket vezették volna: irredenta, az elvesztett területek visszaszerzése stb. így Windischgraetz Lajos is vallomásában azt mondja, hogy (Olvassa): »Az a gondolat, hogy hamis francia ezerfrankosokat készítsünk, annak meggondolásából származott, hogy különböző hazafias és irredenta célok elérése végett az anyagi eszközök rendelkezésre nem állottak.« Más vallomások viszont, igy Jankovich Arisztid, Marsovszky György, Mankovics György és Rába Dezső vallomásai is arra mutatnak, hogy az egyik célja az akciónak a jelenlegi kormány eltávolitása, megbuktatása volt. Baross Gábor az akció célja gyanánt hazafias sajtó szervezését és az Athenaeum megszerzését jelölte meg. Ez utóbbi célra vonatkozólag azonban herceg Windischgraetz kijelentette, hogy erről egyáltalában szó sem volt. Megállapította a bizottság, hogy_ a tettesek és részesek célja ezen hazafias jelszavak dacára nem volt mentes bizonyos anyagi vonatkozásoktól sem. Ezt megállapitotta a bizottság Jankovich naplójából, annak bizonyos megjegyzéseiből, megállapította továbbá Baross Gábor vallomásának vonatkozó részéből