Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.

Ülésnapok - 1922-522

426 A nemzetgyűlés 522. ülése 1926. Miután a belügyminister ur fog a kérdésre válaszolni, én csak államháztartási szempontokból akarok a kérdéssel röviden foglalkozni és rámutatni arra, hegy az államháztartás érdekében is szükséges a vármegyék és községek háztartásának szilárd alapokra való helyezése, mert amig ez a kérdés kellőkép rendezve nem lesz, mindig lesznek nehézségek, amelyek majd egyik, majd másik oldalon fognak jelentkezni, s vagy a községek, vagy az állam érdekeit fogják veszélyeztetni, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Komplikálja a kérdés nehézségét az, hogy az adószedés terén uj rendszer vezettetett be, az adók egységesítése s ebből kifolyólag sem látjuk tisztán a községek és vármegyék bevételeinek alakulását. Emlékezem méjgi arra, hogy alig hogy átvettem a pénzügyi tárcát, majdrnem teljes fennakadás következett be ezekben a háztartásokban, mart hiszen az álliam követelte a községektől az egész összeget, mert hátralékok voltak, a községek ügyvitelének teljes megállását eredményezte volna. Ekkor határoztuk el, hogy bizonyos arányszám alapján próbáljuk a kérdést megoldani. Ügy látom azonban, hogy itt is nehézségek vannak, tehát ezt a kérdést továbbra is megfontolás tárgyává teszem. A takarékosság gondolatát az egész vonalon végig érvényesíteni kell, s ez ép úgy vonatkozik általában a vármegyék és törvényhatóságok, mint a községiek háztartására. Ezzel kapcsolatosan természetszerűleg felmerül a kérdés, jelöltessenek mleig határozott formában a bevételi források, másrészt foglalkozom-e azzal a gondolattal, hogy a különböző községek háztartásában hogyan lehetne bizonyos kiegyenlítést eszközölni. Hogy egy kissé jobban megvilágítsam ezt a gondolatot, utalok specialiter a keresteti adóra, ahol óriási eltérések vánínak egyik és másik község között. Egyik községben, ahol' sok ipari és egyéb vállalat van, annyi a jövedelem, hogy nem tud mit csinálni jövedelmével, tobzódik bevételi forrásaiban, mi g más község tengődik, kínlódik s alig tudja pénzügyi helyzetét fentartani. Azt hiszem, ezt a kérdést is meg kell valahogyan oldiani. Szükséges, hogy ez az elkentét megszűnjön annál ^ is inkább, mert végeredményben semmi egyébről nincs szó. mint egy állami adó átengedéséről és ha e'gy állami adó engedtetik át, azt tartom helyesnek, hogy itt is az egyenlő, igazságos megoszlás elve érvényesüljön. (Helyeslés.) Teljesen osztom az igen t. képviselő urnák azt a megállapítását, amelyet a falu kulturális és szociális szükségletei tekintetében felhozott. Nem hiszem, hogy ebből a szempontból engem bárki szemrehányással illethetne azért, hogy nem kíséreltem meg a községek e nagy kérdéseit megoldani. Hiszen csak arra akarok utalni, hogy a földhöz juttatottak házépítése kapcsán részükre a kislakások épitését én indítottam meg. Utalni akarok arra, hogy mint pénzügyminister, hangoztattam, hogy a tanyai iskolák felállítását a legnagyobb jelentőségű kérdésnek tartom és erre a célra már erre a félévre is sikerült nagyobb összeget biztositanom egyrészt a költségvetésen belül, másrészt a hasznos beruházásokban. Én ezt az akciót ugy az egyik, mint a másik irányban folytatni iparkodom. De tovább is akarom fejleszteni ezt a kérdést, mert azt tartom, hogy az általános társadalmi kultúra emelése az igazi alap, amelyre építeni lehet. Épen ezért a népiskolák mellett fel akarom karolni a polgári iskolákat évi március hó 20-án, szombaton. is és ilyenek építésére — remélem — a jövő költségvetési éven belül nagyobb összeget fogok tudni a kultuszminister ur rendelkezésére bocsátani. (Élénk helyeslés.) Ami most már a községek kölcsönkérdését illeti, csak arra akarok utalni, hogy ezzel a kérdéssel már régen foglalkozom. Természetes, hogy ha olyan pénzpiaccal állanánk szemben, mint a múltban, hogy csak jelentkezni kellene és akkor a tőkék azonnal rendelkezésre állanának, akkor a kérdést igen hamar és könnyen meg lehetne oldani. Tudjuk azonban, hogy nem léteznek azok a források, amelyek a múltban épen a községek hiteligényeit elégítették ki, mert hiszen a községek teljesen és kizárólag á belső pénzpiacra voltak utalva, s a mi pénzintézeteink kötvényeikkel nagyon könnyen segítségükre tudtak sietni a községeknek. Ma a pézintézetek nagyon csekély betétekkel rendelkeznek, hiszen idő kell ahhoz, amig a takarékosság gondolata átmegy a népességbe és a gazdasági megerősödés annyira bekövetkezik, hogy csak valamennyire vissza tudjuk állítani azt a helyzetet, amely betéti szempontból a háború előtt fenállott. Amig ez be nem következik, addig a belső pénzpiacra — nagy keretek között — számítani nem lehet, ennél a kérdésnél tehát teljesen a külföldi tőke támogatására vagyunk ráutalva. Az első két lépést megtettük, a mezőgazdaságnak és a városoknak megszereztük a hitelt, de jelenthetem azt, hogy az utóbbi időben igen komoly pénzcsoportok jelentkeznek, amelyek a kormánynak segítségére kivannak menni a községi kölcsön megoldásában. Nagyon könynyelmü volnék, ha itt időpontot jelölnék meg, mert az időpont nem tőlünk függ, hanem attól, hogy mikor sikerül megállapodást létesíteni. Csak annyit mondhatok, hogy mi teljes erővel azon vagyunk, hogy ezt a kérdést is megoldjuk, különösen megoldjuk pedig abban az irányban, hogy olyan tőkéket vegyünk igénybe, amelyek tényleg komoly és hasznos célokra fordíttatnak. Ebből a szempontból vigyáznunk kell, nem szabad túlzottan igénybe vennünk a külföldi tőkéket, mert hiszen ezt végeredményben vissza kell fizetni, ami viszont fizetési mérlegünket kedvezőtlenül befolyásolja. Nekünk azt is néznünk kell, hogy ellenértékül micsoda termelési fokozás lehetséges. Ezekben indokoltam meg az irányszempontokat, amelyeket ebben a kérdésben követni kívánok. Kérem válaszom tudomásulvételét. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: A belügyminister ur kivan válaszolni. Rakovszky Iván belügyminister: T. Nemzetgyűlés! Azok után, amiket a t. pénzügyminister ur elmondott, a magam részéről igen röviden válaszolhatok a képviselő urnák. _A. pénzügyminister ur kifejtette azt, hogy a jelenlegi helyzet fonákságával maga a kormány is tisztában van. Ezek a fonákságok nézetem szerint abból származnak, hogy a községi pótadót annak idején 50%-kal limitáltuk. Nem gondoltunk azonban arra, hogy ebben a limitált összegben változó és olyan összegek foglaltatnak, amelyeknek nagysága a község akaratától teljesen független. Utólag elárulhatom, hogy amikor a községi háztartásokról szóló rendelet megjelent, ugy képzeltük az akkori pénzügyminister úrral, hogy ez csak átmeneti, kísérleti megoldás lesz és majd, ha esztendők vagy hónapok folyamán az életben mutatkozni fog ennek az uj rendszernek következménye, fogunk végleges megoldást keresni. Azok a ne-