Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.

Ülésnapok - 1922-520

3(H A nemzetgyűlés 520. ülése 1926. évi március hó 18-án, csütörtökön. előestéjén is még a nemzetközi udvariasság formájában érintkeztek egymással az államok; magától értetődik, hogy ez megtörtént, ez tehát >sem pro, sem kontra nem bizonyit semmit. Arról van szó, vájjon a kormány rendelkezik-e még azzal a presztizzsel az idegen államok előtt, hogy azokat az ellenhatásokat, amelyek lépten-nyomon követnek minden akciót, amely Magyarország érdekeinek megóvására irányul, ellensúlyozni, visszaszorítani tudja, hogy el tudja-e érni azt a támogatást, amelyre az adott viszonyok között Magyarországnak ugy közgazdasági mint morális és politikai tekintetben szüksége van a nagyhatalmak részéről, és hogy ellent tud-e állani olyan presszióknak, amelyek a magyar külpolitikát esetleg Magyarország érdekeivel és önérzetével ellenkező irányokba akarják szoritani. Mélyen t. Nemzetgyűlés! Egészen őszintén azt kell, hogy mondjam, hogy erre a kérdésre pozitív, engem teljesen megnyugtató választ adni nem tudok. Ezt magának a kormánynak kell tudnia. A külső látszat, a külső szimptomák azt mutatják, hogy vannak nagyhatalmak, igy különösen Anglia részéről demonstratív kitüntetése annak, hogy irántunk, Magyarország iránt és a Bethlen-kormány iránt az eddigi bizalommal és jóindulattal viseltetnek. Ez mindenesetre igen nagy tényező, (Ugy van! jobb felől.) azokkal a megszorításokkal, amelyeket ehhez fűzni bátor leszek. Olaszország külpolitikájának utjai most nem könnyen ismerhetők fel. Ugy látszik, hogy erős németellenesség dominálja az olasz politikát, amely azután olyan összeköttetések keresésére vezetheti, amely összekötetések tőlünk való eltávolodást jelentenének. Erre nézve egyáltalában semmi támponttal nem birunk. Ellenben megállapítható bizonyos feszült viszony Franciaországgal, a francia kormánnyal és a francia közvélemény egy bizonyos részével. Az a heszéd, amelyet a francia ministerelnök és külügyminister, — aki a legtökéletesebben egyensúlyozott politikai elméknek egyike, akikkel egyáltalában találkozni szerencsém, volt — a francia kamaráiban tartott, teljesen korrekt voilt a nemzetközi courtoisie szempontjából. Teljesen lojális volt, amennyiben kijelentette, hogy végleges Ítéletet a magyarországi framkbotrányról csak akkor mondhatja ki, 'ha az itteni hatóságok ós az itteni bíróságok az ügyben véglegesem eljártak. Volt benne egy vonás, amely igazságos, de hiszen az igazságosnak,- az igazságnak hát or [kimondásáért is hálásak lehetünk, amennyiben minden körülmények között a magyar nemzet becsületét és a magyar nemzet 'becsületének érintetlenségét hirdette a francia kamara általános tapsai között. De ettől eltekintve ez az egész nyilatkozat a magyar kormányzattal szemben a szükségszerű rezerván túlmenő fagyosságot mutatott, és az az idézet, amelyet gróf Sigray Antal t. barátom tegnap felolvasott a francia ministereinek egy közbeszólásálban foglalt Ítéletéről az itteni eljárásnak, ez nem tesz megnyugtató benyomást francia relációinknak: további fejlődésére nézve. Előbb kiemeltem és hangsúlyozom é» tízszer is aláhúzom, hogy milyen óriási súllyal bir a nagy angol nemzetnek és az angol kormánynak rokonszenve. (Ugy van! jobbfelől.) Hiszen mi a pénzügyi téren élvezzük és érezzük ennék jótékony hatását és erkölcsi tekintetben is érezzük, hogy ilyen nagy nemzet barátsága milyen óriási sokat ér. De méltóztassanak meggondolni, hogy vannak ennek természetszerű határai. Ha olyan oldalról, amely irántunk nem táplál jóindulatot, nehézségek gondiittetnek a mi érdekeink megfelelő megóvása elé, a mi érdekeinket veszélyeztető irányzatok előmozdítása tekintetében, ha mondom, nem barátságos oldalról ilyen erőfeszítések történnék, a dolog természete szerint mennyire és mi'ly határig számithatunk Angliának vagy 'bármely más nagyhatalomnak támogatására! Addig a határig, ameddig saját érdekei ezt neki megengedik. Vagyis nem számíthatunk arra, hogy egy más, különösem vele szövetséges nagyhatalommal való összeütközést kockáztassa a mi érdekeinkért való helytállásban. (Ugy van! balfelől.) Ez a határa annak, ameddig egy nagyhatalom támogatását értékelni lehet. És azért a helyzet igen aggályos marad, ha nem áll az, ami eidldig volt, hogy t. i. a francia nagyhatalommal is bizalomteljes lábon éltünk, hogy a francia hatalom is a velünk szemben nem jóindulatú kisehb tényezőknek akcióját mérsékelni iparkodott. Ha ez megváltozik, ha ott ilyen, jóindulatnak ellenkezőjével kell számolnunk, akkor szerinteni nem számithatunk arra, hogy a velünk barátságot fentartó nagyhatalom ezt a barátságot odáig fogja vinni, hogy a másik nagy szövetséges hatalommal összeütközésbe jusson. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) A mi helyzetünkben arra vagyunk rászorulva és arra kell törekednünk, hogy az összes nagyhatalmakkal bizalomteljes viszonyt tartsunk fenn. Ebből a szempontból az én hitem az, hogy nekünk semmit sem kell titkolnunk a mi jogos revindikációnkból, semmit sem kell titkolnunk abból, hogy a békeszerződések által reánk teremtett helyzettel nem vagyunk és nem lehetünk megelégedve; (Ugy van! Ugy van.) ellenkezőleg, ha ezt állitanók, akkor mi egy nyilvánvaló hazugság által csak gyanússá tennők magunkat. De csak biztositanunk kell őket, hogy mi ezeknek a szükségszerű céljainknak elérését a türelemre, felvilágositásra, a jobb meggyőződés elterjedésére, maguknak a hatalmaknak a világhelyzettel szemben való felelősségérzetére alapitjuk. Ezen r az alapon lehet, nemzeti önérzetünk sérelme nélkül, ezt a jóakaratot fentartani. Ha most a frankügynek akkora utóhatása lesz, hogy ezen a kormányon — amely nem mondom, hogy ennek részese, mert én ezt nem tartom — rajtaragad, hogy az ő kormányzása alatt történt a dolog, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) s ha ebből folyólag fenmarad egy állandó bizalmatlanság, akkor clZ ct kormány nem képes többé azt a funkciót teljesiteni, amely funkciónak sikeres teljesitése volt egyik oka annak, hogy én ellene sohasem cselekedtem. És én őszintén szólva erre a kérdésre pozitív választ magamnak adni nem tudok. Hanem itt a Ház szine előtt a legnagyobb komolysággal és azzal a tárgyilagossággal, amellyel iparkorinm különösen ezt az ügyet felfogni, és a saját lelkiismeretemből kiözönlő egész melegséggel és energiával figyelmébe ajánlom a kormánynak ezeket a szempontokat. A kormány megmaradhat a helyén, hiszen parlamenti többsége feltétlenül támogatja, de ez a többség, amely itteni belügyi helyzetét ideig-óráig m egerősitheti, külföldi relációkban való akcióképességét nem támaszthatja alá, nem biztosithatja azok ellen a veszélyek ellen, amelyekre reámutattam. (Ugy van! a bál- és szélsőbaloldalon.) A kormányra tehát egy óriási lelküsnierettbeli felelősség hárul, mely sokkal több, mint a rendes parlamenti felelősség. , Óriási lelkiismereti felelősség, hogy ő