Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.

Ülésnapok - 1922-520

Á nemzetgyűlés 520. ülése 1926. évi március hó 18-án, csütörtökön. 30? rendelkezünk — ezt teljesen elismerem, mert nem lehet utólagos bölcsességet visszasugároz­latni olyan idöK ténykedéseire és mulasztá­saira, amikor mindazt, amit ma pozitive tu­dunk, nem is sejtettük, ezt megengedem — de mindezzel szemben áll magának az ügynek véghetetlen fontossága. Ha én kormányon vagyok s a mai kényes külpolitikai helyzetünket mérlegelve nekem bármely, a legtávolabbi gyanú is tudomá­somra jut, hogy olyan bűnügy van folyamat­ban, amely külföldi relációnkat, igen kényes viszonyunkat a francia nagyhatalomhoz érint­heti, akkor nincs az a lekicsinylése akár a fel­jelentőnek, akár a feljelentés körülményeinek, amely engem arra inűit, hogy felmentve érez­zem magamat az alól, hogy a dolog végére járjak. (Helyeslés.) Azt a felfogást, amely szerint a kormány az ügyről tudott volna, és hogy jobb tudása el­lenére sem tett volna eleget a bűnügy megaka­dályozására, nem tehetem magamévá. Erre én nem látok elegendő bizonyítékot, bár lehet, hogy akik ezt állították, ilyen bizonyítékokat fel fognak hozni, de ma én ezt nem látom bebi­zonyitottnak, sőt e felfogásom mellett rendkí­vüli erős lélektani ellenérvek bukkannak fel, hiszen lélektanilag teljesen lehetetlennek tar­tom, hogy a ministerelnök ur, feltéve, hogy az ügyről tudott volna, olyan közömbösen vette volna azt a feljelentést, amely közvetlenül Genfbe való elutazása előtt hozzáérkezett, holott éreznie kellett volna, hogy reá nézve nyaktörő ut lavinája indult meg: ugy hogy lélektanilag az, ami a kormányzat mulasztása szempontjából terhelő, viszont jóhiszeműsége szempontjából jó benyomást tesz reám. Ezt a vádat tehát nem teszem magamévá, sern az eb­ből levonható konzekvenciákat. Kormányzati mulasztásokat azonban látok. Ezek után, mérlegelnem kell, hogy ebből minő következtetéseket vonjak le. Ez a mérle­gelés nem könnyű, mert ^ha figyelmeztetnek arra, hogy aggályos dolog egy ilyen külföldi vonatkozású, a nemzet ellenségei által kihasz­nált ügyben a kormány felelősségét belevonni, másrészt nem kevésbé aggályos dolog a kor­mány felelősségébe az egész nemzetet bele­vonni. (Ugy van! Ugy van! Taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) A felelősséget nem lehet el­kerülni akár az egyik oldalon, akár a másik ol­dalon, akár az egyik, akár a másik felfogás alapján érvényesiti azt az ember. A jelen esetben nagyon könnyű azok hely­zete, akik amúgy is más indokokból a kormány eltávolítására törekednek. Azok nagyon termé­szetesen ezt az ügyet is oda teszik a többiek mellé (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) és ezáltal is a kormányzat megbuktatására töre­kednek. De mint méltóztatnak tudni, ez nem volt az én helyzetem. Én a kormányzattal szemben ellenzéki állásponton voltam és va­gyok, a kormánnyal és politikájával soha sem identifikáltam magamat s mindnyájan nagyon jól méltóztatnak tudni, hogy épen a demokra­tikus haladás követelményei tekintetében ( Él­jenzés r és taps a bal- és a szélsőbaloldalon) éles ellentétben voltam a kormánnyal s hogy még sikerének, a pénzügyi szanálás keresztülvitelé­nek módja tekintetében is súlyos aggodalmaim vannak, hogy az nem rakott-e a túlságos gyor­sítás által elviselhetetlen terheket a nemzet vállaira, szóval egész sorozata van a belügyi kérdéseknek, amelyekben a kormánnyal nem értek egyet. Mindazonáltal méltóztatnak tudni és tapasztalhatták mindnyájan, hogy én cse­kély közéleti működésemben azt a kis súlyt. melyet latba vethettem volna atekintetben, hogy a kormány helyéről eltávolittassék, soha nem vetettem latba ilyen irányban. Ennek két oka volt. Az egyik ok az, hogy ha egy kormány megbuktatására törekszem, ahhoz nekem nem elég az, hogy én azzal a kormánnyal elégedetlen legyek, hanem ahhoz az én mérlegelésem sze­rint az is szükséges, hogy döntő befolyást tud­jak gyakorolni az őt követő kormány mikénti kialakulására. És miután ebben a helyzetben nem vagyok és semmiféle körülmények között nem lehetek, nagyon természetes, hogy igen tar­tózkodó voltam minden olyan fellépéssel, amely a kormány állását megingathatta volna. Másik pozitív okom az volt, hogy annak a számos differenciának ellenére, amely a kor­mánytól elválasztott, annak a sok kifogásnak ellenére, amelyet az ő működése ellen emeltem, még sem tagadhattam, hogy a Bethlen-kormány hatalomrajutását közvetlenül megelőző évek­hez képest a belső konszolidációban, közéletünk némely nagyon visszatetsző, Magyarország presztízsét a külföld előtt megrontó jelenségei­nek leküzdése terén bizonyos haladás mutatko­zik. (Ugy van! jobb felől.) Bár nem láttuk ezeknek a jelenségeknek azt a kielégítő, gyöke­res kiirtását, amelyet én követelek, (Ugy van! Ugy van! Taps a.szélsőbaloldalon.) hanem csak a legszélsőbb és a legszemetszuróbb megjele­nési formáinak visszaszorítását, de a tendencia mégis meg volt. Azonkívül érdeméül tekintettem a kor­mányzatnak a kormányzati stabilitás tényét, amely Magyarország helyzetét más államok helyzetével az elfogulatlan" külföldi szemlélő előtt bizonyos tekintetben emelte és tekintélye­sebbé tette; végül meggyőződhettem arról, hogy a külföldi relációkban ez a kormány ma­gának bizonyos tekintélyt szerzett, (Ugy van! jobb felől.) bizonyos bizalmat élvezett, amelyet alkalomadtán a haza érdekében felhasználha­tott. Mondom, mindezek a szempontok, amelyek az én legalább is legjobb szándékom szerint teljesen tárgyilagos mérlegelésemben a kor­mány javára esnek, engem arra bírtak, hogy tartózkodjam minden olyan fellépéstől, amely­nek célja egyenesen és kifejezetten — mert vagy csinálok valamit kifejezetten, vagy nem csiná­lok semmit — a kormány megbuktatása, és ezért ezekben részt nem vettem. Kérdés, hogy a frankbotrány ennek az én álláspontomnak, ennek a magatartásomnak megváltoztatására adott-e elegendő okot. Kér­dés, hogy vájjon a frankbotrány után a kor­mány még képviseli-e ugyanazokat az értéke­ket, amelyeket az én szememben előbb képvi­selt, képviseli-e a belső konszolidáció szem­pontjából a bár elégtelen, de talán fokozható és fejleszthető munkásságot, képviseli-e még azt a súlyt kifelé, amelyre szükségünk van, hogy nemzetünk rendkívül komplikált és nehéz külpolitikai helyzetét, az állam hajóját átevez­tessük a szirtek között, amelyek azt minden ol­dalról fenyegetik. Méltóztassanak megengedni, hogy erre a kérdésre megfordított sorrendben feleljek és először a külpolitikai relációkat vegyem. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Hogy e tekintetben tisztán lássunk, mindenekelőtt bi­zonyos, egészen gyermekes és tájékozatlan­ságra valló feltevésektől kell megtisztítanom az elméket, t. i. azoktól a feltevésektől, hogy a mi kormányunk, ha nemzetközi tanácskozáso­kon megjelenik, nem fog a kellő udvariassággal fogadtatni. Aki némileg járatos a művelt nem­zetek közti érintkezésben, ilyen gondolatot soha sem táplálhatott. A háború kitörésének 44*

Next

/
Thumbnails
Contents