Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.

Ülésnapok - 1922-520

Á nemzetgyűlés 520. ülése 1926. évi március hó 18-án, csütörtökön. 30? rendelkezünk — ezt teljesen elismerem, mert nem lehet utólagos bölcsességet visszasugározlatni olyan idöK ténykedéseire és mulasztásaira, amikor mindazt, amit ma pozitive tudunk, nem is sejtettük, ezt megengedem — de mindezzel szemben áll magának az ügynek véghetetlen fontossága. Ha én kormányon vagyok s a mai kényes külpolitikai helyzetünket mérlegelve nekem bármely, a legtávolabbi gyanú is tudomásomra jut, hogy olyan bűnügy van folyamatban, amely külföldi relációnkat, igen kényes viszonyunkat a francia nagyhatalomhoz érintheti, akkor nincs az a lekicsinylése akár a feljelentőnek, akár a feljelentés körülményeinek, amely engem arra inűit, hogy felmentve érezzem magamat az alól, hogy a dolog végére járjak. (Helyeslés.) Azt a felfogást, amely szerint a kormány az ügyről tudott volna, és hogy jobb tudása ellenére sem tett volna eleget a bűnügy megakadályozására, nem tehetem magamévá. Erre én nem látok elegendő bizonyítékot, bár lehet, hogy akik ezt állították, ilyen bizonyítékokat fel fognak hozni, de ma én ezt nem látom bebizonyitottnak, sőt e felfogásom mellett rendkívüli erős lélektani ellenérvek bukkannak fel, hiszen lélektanilag teljesen lehetetlennek tartom, hogy a ministerelnök ur, feltéve, hogy az ügyről tudott volna, olyan közömbösen vette volna azt a feljelentést, amely közvetlenül Genfbe való elutazása előtt hozzáérkezett, holott éreznie kellett volna, hogy reá nézve nyaktörő ut lavinája indult meg: ugy hogy lélektanilag az, ami a kormányzat mulasztása szempontjából terhelő, viszont jóhiszeműsége szempontjából jó benyomást tesz reám. Ezt a vádat tehát nem teszem magamévá, sern az ebből levonható konzekvenciákat. Kormányzati mulasztásokat azonban látok. Ezek után, mérlegelnem kell, hogy ebből minő következtetéseket vonjak le. Ez a mérlegelés nem könnyű, mert ^ha figyelmeztetnek arra, hogy aggályos dolog egy ilyen külföldi vonatkozású, a nemzet ellenségei által kihasznált ügyben a kormány felelősségét belevonni, másrészt nem kevésbé aggályos dolog a kormány felelősségébe az egész nemzetet belevonni. (Ugy van! Ugy van! Taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) A felelősséget nem lehet elkerülni akár az egyik oldalon, akár a másik oldalon, akár az egyik, akár a másik felfogás alapján érvényesiti azt az ember. A jelen esetben nagyon könnyű azok helyzete, akik amúgy is más indokokból a kormány eltávolítására törekednek. Azok nagyon természetesen ezt az ügyet is oda teszik a többiek mellé (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) és ezáltal is a kormányzat megbuktatására törekednek. De mint méltóztatnak tudni, ez nem volt az én helyzetem. Én a kormányzattal szemben ellenzéki állásponton voltam és vagyok, a kormánnyal és politikájával soha sem identifikáltam magamat s mindnyájan nagyon jól méltóztatnak tudni, hogy épen a demokratikus haladás követelményei tekintetében ( Éljenzés r és taps a bal- és a szélsőbaloldalon) éles ellentétben voltam a kormánnyal s hogy még sikerének, a pénzügyi szanálás keresztülvitelének módja tekintetében is súlyos aggodalmaim vannak, hogy az nem rakott-e a túlságos gyorsítás által elviselhetetlen terheket a nemzet vállaira, szóval egész sorozata van a belügyi kérdéseknek, amelyekben a kormánnyal nem értek egyet. Mindazonáltal méltóztatnak tudni és tapasztalhatták mindnyájan, hogy én csekély közéleti működésemben azt a kis súlyt. melyet latba vethettem volna atekintetben, hogy a kormány helyéről eltávolittassék, soha nem vetettem latba ilyen irányban. Ennek két oka volt. Az egyik ok az, hogy ha egy kormány megbuktatására törekszem, ahhoz nekem nem elég az, hogy én azzal a kormánnyal elégedetlen legyek, hanem ahhoz az én mérlegelésem szerint az is szükséges, hogy döntő befolyást tudjak gyakorolni az őt követő kormány mikénti kialakulására. És miután ebben a helyzetben nem vagyok és semmiféle körülmények között nem lehetek, nagyon természetes, hogy igen tartózkodó voltam minden olyan fellépéssel, amely a kormány állását megingathatta volna. Másik pozitív okom az volt, hogy annak a számos differenciának ellenére, amely a kormánytól elválasztott, annak a sok kifogásnak ellenére, amelyet az ő működése ellen emeltem, még sem tagadhattam, hogy a Bethlen-kormány hatalomrajutását közvetlenül megelőző évekhez képest a belső konszolidációban, közéletünk némely nagyon visszatetsző, Magyarország presztízsét a külföld előtt megrontó jelenségeinek leküzdése terén bizonyos haladás mutatkozik. (Ugy van! jobb felől.) Bár nem láttuk ezeknek a jelenségeknek azt a kielégítő, gyökeres kiirtását, amelyet én követelek, (Ugy van! Ugy van! Taps a.szélsőbaloldalon.) hanem csak a legszélsőbb és a legszemetszuróbb megjelenési formáinak visszaszorítását, de a tendencia mégis meg volt. Azonkívül érdeméül tekintettem a kormányzatnak a kormányzati stabilitás tényét, amely Magyarország helyzetét más államok helyzetével az elfogulatlan" külföldi szemlélő előtt bizonyos tekintetben emelte és tekintélyesebbé tette; végül meggyőződhettem arról, hogy a külföldi relációkban ez a kormány magának bizonyos tekintélyt szerzett, (Ugy van! jobb felől.) bizonyos bizalmat élvezett, amelyet alkalomadtán a haza érdekében felhasználhatott. Mondom, mindezek a szempontok, amelyek az én legalább is legjobb szándékom szerint teljesen tárgyilagos mérlegelésemben a kormány javára esnek, engem arra bírtak, hogy tartózkodjam minden olyan fellépéstől, amelynek célja egyenesen és kifejezetten — mert vagy csinálok valamit kifejezetten, vagy nem csinálok semmit — a kormány megbuktatása, és ezért ezekben részt nem vettem. Kérdés, hogy a frankbotrány ennek az én álláspontomnak, ennek a magatartásomnak megváltoztatására adott-e elegendő okot. Kérdés, hogy vájjon a frankbotrány után a kormány még képviseli-e ugyanazokat az értékeket, amelyeket az én szememben előbb képviselt, képviseli-e a belső konszolidáció szempontjából a bár elégtelen, de talán fokozható és fejleszthető munkásságot, képviseli-e még azt a súlyt kifelé, amelyre szükségünk van, hogy nemzetünk rendkívül komplikált és nehéz külpolitikai helyzetét, az állam hajóját áteveztessük a szirtek között, amelyek azt minden oldalról fenyegetik. Méltóztassanak megengedni, hogy erre a kérdésre megfordított sorrendben feleljek és először a külpolitikai relációkat vegyem. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Hogy e tekintetben tisztán lássunk, mindenekelőtt bizonyos, egészen gyermekes és tájékozatlanságra valló feltevésektől kell megtisztítanom az elméket, t. i. azoktól a feltevésektől, hogy a mi kormányunk, ha nemzetközi tanácskozásokon megjelenik, nem fog a kellő udvariassággal fogadtatni. Aki némileg járatos a művelt nemzetek közti érintkezésben, ilyen gondolatot soha sem táplálhatott. A háború kitörésének 44*