Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.

Ülésnapok - 1922-519

270 A nemzetgyűlés 519. ülése 1926, hogy kár erről az egész frankügyről beszélni, jobb lett volna nem beszélni róla, mert abból, hogy beszélünk róla, származnak azok a nagy károk. Annak a naiv vidéki embernek igen könnyű bemagyarázni, hogy a frankügyet a zsidók fújják fel, a szocialisták fújják fel, és ha a zsidók és a szocialisták nem lennének, akkor a frankügyről senki sem beszélne Magyarországon, akkor boldogság volna, a külföld megint támogatna bennünket hitellel, egyszóval mindazok a társadalmi és gazdasági nyavalyák, amelyek ma tapasztalhatók és amelyek a frankügy kipattanása által még csak jobban kiélesedtek, egyáltalában nem volnának tapasztalhatók. Mi sem beszélünk szivesen a frankügyről. Tessék nekünk elhinni azt, hogy nem valami lelki gyönyörűség erről a kérdésről beszélni, mert én is tartom magam ahhoz az egyszerű szegény párisi munkáshoz, aki nekem levélben megirta, hogy tiz év óta szociáldemokrata szervezett munkás és hetek óta nem mer elmenni a moziba, nem mer elmenni egy nyilvános helyiségbe, mert szégyenli magát, hogy bár ő szocialista, de mégis csak magyar ember és pirulnia kell annak a szégyennek láttára, amelyet ez a frankhamisítás az országra és az orságon keresztül a magyarság minden egyesegyedére hozott. Mi is szegy éljük tehát ezt a dolgot, mi sem szivesen beszélünk róla, mint ahogy az orvos sem szivesen vagdalja a gennyes sebet, de ha az országot meg akarjuk gyógyítani, akkor kemény, bátor kézzel kell a gennyes sebhez nyúlnunk, kemény kézzel kell kivágnunk és nem szabad azzal törődnünk, hogy az undort kelt, nem szabad azzal törődnünk, hogy mások mit szólnak ehhez. Mondom tehát, az országnak nem válik javára, ha ezt a dolgot elhallgatjuk, ha a dolgot elkenjük, ha valami gőzbe burkoljuk, hanem az válik javára, ha teljesen kitisztázódik, ha minden részletében a nyilvánosság elé kerül és a nyilvánosság éltető napsugaraival lesz megvilágítva, mert akkor legalább biztosíték van arra, hogy a jövőben ilyen dolgok nem fognak előfordulni. Azt mondotta előttem szólott igen t. képviselőtársam, hogy halálos unalom terjeszkedik ebben a teremben és az egész országban tapasztalható ez a halálos unalom, mindenki unja már a frank-históriát, és mindenki szeretne túl lenni rajta. A parlamentek pszichológiájához tartozik, hogy az ügyek csak addig érdekesek, amig frissek és ujak, amig a tárgyalt dolgok virulensek, ezután azonban bekövetkezik a természetes ellaposodás. Az a körülmény tehát, hogy itt a nemzetgyűlésen a padsorok üresen tátonganak, hogy. a képviselő urak túlnyomó része nem nagyon érdeklődik a frankvita iránt csak akkor, ha egy-egy nevesebb pártvezér szólal fel, vagy ha valami pikantéria van kilátásban, még nem bizonyiték amellett, hogy az egész ország halálos unalommal nézi ezt a frankügyet. Nem halálos unalommal nézi az ország ezt a frankügyet, hanem halálos néma tespedéssel. Az emberekből hat év óta kiirtották az igazságba vetett hitet, az emberekből kiverték azt a hitet, hogy itt a bűnösök bűnhődnek. Hat év óta ad oculos mutatták be a magyar népnek, hogy lehet gyilkolni, rablást elkövetni, anélkül, hogy annak tetteseit megbüntetnék, csak bizonyos körökhöz kell tartoznia az illetőnek. Az a körülmény, hogy. az országban halálos unalom van, hogy az ország némán figyeli azt, ami ebben a cifra palotában történik, nem azért van, mintha a magyar nép megunta volna a frankéi március íió 17-én, szerdán. ügyet, hanem az Alföldön elkezdett és a Dunántúl folytatott atrocitásoktól egészen a legiitóbbi eseményig — amely megrázta a magyar nép józan érzését — a magyar nép látta, hogy bizonyos körökhöz kell tartozni, bizonyos irányba keil orientálódni, csak bizonyos jelszavakat keli elrikkantani és akkor elkövethetünk bármilyen gazságot, ezért az embereket büntetés nem éri. (Halász Móric: Kun Bélánál kezdődött!) Ennek dokumentálására legyen szabad a következőket elmondani. A múltkor voltam bátor Vannay levente-oktató ügyében inteiv pellációt előterjeszteni és felsoroltam, hogy mi mindent követett el Vannay Kiskunfélegyházán. Vannay azóta nem is egyszer, hanem igen gyakran megfordult Kiskunfélegyházán, A közönság látta, hogy itt van egy ember, aki rabolt, gyilkolt, feestelen mordon garázdálkodott, akit ezért nem büntettek meg, akinek a hajaszála sem görbült meg, hanem egy előkelő vármegye szotgabirája vette védelmébe és leventeoktató lehetett. Kérfcfan, mit gondol az a nép, ha látja, hogy egy ilyen ember leventeoktató lehetett, aki majd tanítani fogja a munkások és a falu szegényeinek gyermekeit. Azt fogja mindenki mondani ebben az országban, hogy itt minden szabad, minden lehetséges. És hogy a franküggyel kapcsolatban ezt a tespedést, ezt az érdektelenséget tapasztaljuk a közönség részéről, ezt elsősorban annak lehet betudni, hogy az eddigi atrocitások megtorolva nem lettek. Azt mondja t. képviselőtársam, hogy megtett és megtehetett-e minident a kormány ennek az ügynek feltárására és arra nézve, hogy az ügy kiderittessék és a bűnösök bűnhőidjenekl Erre a feltett kérdésre egy kissé 'körülményesebben fogok válaszolni és igyekezni fogok bebizonyítani azt, hogy a kormány sem meg nem tett, sem meg nem tehetett mindent arra nézve, hogy a bűntény teljesen maradéktalanul kitisztáztassék. Nem tehetett 'meg mindent azért, mert azok az összeköttetések, amelyek egészen a kormányhoz vezettek és a kormányzatot körülfogták, tették lehetetlenné, hogy ez a frankügy maradéktalanul kitisztáztassék. (Halljuk! Halljuk!) Igen gyakran és sokat hallunk a túlsó oldalon ülő képviselőtársaink részéről arról beszélni, hogy Trianon. Igen. Amikor arról van szó, hogy védeni kell ennek a szégyenletes dolognak elkövetőit, mindig találkoznak jótékony lelkek, akik előjönnek azzal, hogy persze, Trianon. Kétségtelen, én volnék talán a legutolsó és a leghitványabb fráternek képzelném magamat, ha nem tudnám, hogy Trianon micsoda rettenetes kárt jelent az országnak. Kétségtelen, hog'y Magyarországgal szembem súlyos igazságtalanságot követtek el; kétségtelen, hogy ez a .szerződés igy fenn nem tartható és minden igaz embernek mindent el kell követnie, — természetesen olyat, ami az európai felfog'ást nem érinti és azzal ellentétben nem áll — hogy ez a szerződés megváltoztassék. Abban, azt hiszem, teljesen egyetért velem a Ház minden pártja, hogy a trianoni szerződés igazságtalan és hogy változtatásra szorul. Nekünk, szociáldemokratáknak az az álláspontunk és meggyőződésünk, hogy a trianoni szerződés megváltoztatása szimplán attól függ, hogy lehetséges-e belátható időn belül a Népszövetséget kiépíteni, demokratizálni, a Népszövetségen keresztül Európa lelkiismeretét erre a szerencsétlen országra felhivni. De hogy ezt megtehessük, ehhez nem kalandos vállalko-