Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.
Ülésnapok - 1922-518
À nemzetgyűlés 518. ülése 19.26. dalu, teljesen helytelen beállításban adta elő a tényállást és ez a helytelen beállítás feltétlenül korrekcióra szorul. A korrekciónak oly módon és olyan mértékben kell megtörténnie, mint amilyen mértékben az imént előadtam. De legyen szabad hivatkoznom arra, hogy ma, amikor a frankbizottság jelentésének tárgyalására összejöttünk és folytatjuk a jelentéshez való hozzászólást, akkor megint keserűen kell megállapítanunk és szomorúan kell leszögeznünk, hogy az ellenzéknek megint igaza volt és megint az ellenzék volt az, amely sajnos, előrelátta azokat a bekövetkezendőket, amelyeket már a március 2-iki ülésen deklarációjában kifejezésre juttatott. Március 2-án — ha a t. Nemzetgyűlés visszaemlékszik az akkor történt eseményekre — az ellenzék részéről Horváth Zoltán t. képviselőtársam deklarációt olvasott fel és ebben a deklarációban az ellenzéki pártok képviseletében tiltakozott az ellen, hogy a nemzetgyűlés üléseit elnapolják, és ezzel a frankbizottság jelentése feletti vitát levegyék a napirendről, illetve annak tárgyalását elhalaszszák. De ugyanebben a deklarációban az ellenzék képviseletében Horváth Zoltán t. képviselőtársam hangoztatta azt is, hogy tiltakozunk az ellen, hogy a Népszövetség ülésein Genfben a ministerelnök ur az országot képviselje, mert a frankhamisitási ügyben kompromittálva van, és ez a kormány súlyos mulasztásaival megkárosította az ország hitelét és hirnevét, tehát többé idebenn, sem odakünn a bizalomra méltó nem lehet. Az ellenzéknek erre a deklarációjára való utalással a ministerelnök ur ugyanezen az ülésen kijelentette, hogy a maga részéről is kéri a tárgyalás elnapolását, mondván, hogy nem volna helyes, ha a kormányelnök távollétében, aki ebben a vitában különösen, személyileg is érdekelve van, a parlament a maga működését folytatná. S mégis azt kell látnunk, hogy, bár az ellenzék hangsúlyozottan követelte az ország érdekében, hogy a vita egy napig se szüneteljen, hogy essünk túl minél előbb ezen a munkán, a kormányelnök intenciójára a nemzetgyűlés elnapolta üléseit arra való hivatkozással, hogy nem lehet folytatni a frankbizottság jelentése feletti vitát, amikor nincs itt a ministerelnök. S meg kell ma állapítanunk, hogy a vitát folytatni tudjuk, anélkül, hogy a ministerelnök ur itt lenne, meg kell állapitanunk azt, hogy az a kifogás, amelyet akkor előterjesztettek, nem állta meg helyét, mert ha helyét megállta volna, ma ig szünetelni kellene a nemzetgyűlésnek és nem lehetne foglalkozni ezzel a kérdéssel. (Zaj.) Meg kell állapítanunk azt is, hogy az a jóslás és az a megállapítás, amely az ellenzéki deklarációban benne fog^ltatik, ugyancsak valóra vált. Mondottuk azt, hogy az a kormányzat, illetőleg az a kormányelnök, aki bűnös a frankhamisításban, mert tudott róla, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Zaj a jobboldalon.) aki bűnös abban, hogy ezt a frankhamisítást nem vizsgálta ki kellő eréllyel, hanem azt minden módon eltussolni igyekezett, nem képviselheti ezt a szerencsétlen nemzetet a népek szövetségében, hanem oda olyan embert kell kiküldeni az ország képviseletében, aki ment ezekétől a bűnöktől aki tehát tisztán és felemelt fővel képviselheti az országot, a nemzetet. (Künn P. András közbeszól. — Klárik Ferenc: Talán Kuna P. Andrást kellene kiküldeni! — Lendvai István: Én csak Rothenstein Mórt vagyok hajlandó kiküldeni! — Zaj. — Elnök csenget.) Ma már. amikor a magyar ministerelnök Genfben befejezte siralmas és szánalmas működését, meg kell állapitanunk, hogy az ellenit??* március hó 16-án, kedden, 217 zéki deklarációban foglalt jóslás tényleg bekövetkezett. Bekövetkezett az, hogy a kormány csak kudarccal távozhatott onnan és az országra nézve csak megszégyenítés h áramolhatott az ő ottani szerepléséből. (Zaj és ellenmondások a jobboldalon és a középen.) Láttuk azt, — és ezt pártállásra való tekintet nélkül meg kell állapitanunk — hogy az, amit a ministerelnök ur még az egységespárt december közepén tartott pártértekezletén beígért, hogy t. i. a Népszövetség mostani ülése alkalmas lesz arra, hogy a pénzügyi ellenőrzés kérdésében döntést hozzon és megszüntesse a pénzügyi ellenőrzést, nem történt meg és a ministerelnök ur épen azért, mert súlyos teherrel a vállán érkezett meg a Népszövetség genfi ülésére, fel sem merte vetni a pénzügyi ellenőrzés megszüntetésének kérdését, (Egy hang a jobboldalon: Nem is lehetett!) ugy, hogy ezzel a kérdéssel a Népszövetségen nem mert foglalkozni, és igy kénytelen volt ezt a kérdést továbbra is függőben tartani. (Zaj a jobboldalon és a középen.) Ugyanígy vagyunk egy másik kérdéssel is, amelynek eldöntése ugyancsak napirenden volt « amelyre ugyancsalk az ország érdekében szükség lett volna. Ez a nyugdíjkérdé'sek rendezése az utódálam okkal, £LZ cl kérdés, hog3^ a tőlük elszakadt, megszállott területekről ideözönlött nagyszámú nyugdíjas nyuglitíjügyét rendezzék, ugy, ahogy ezt már a Népszövetség korábbi ülései alkalmával kilátásba helyezte. Ezt a kérdést azonban a miniszterelnök ur ezúttal ismét nem merte felvetni, azért, mert tisztában volt azzal, hogy a Népszövetség ilyen koimoly kérdésekről vele nem áll szóba. (Halász Móric: Ugyan! Ugyan!) Ugyanígy van a harmadik kérdés is és ez a beruházások kérdése, illetőleg a beruházások céljaira ujabb összegek felszabadítása. Erre vonatkozólag is ígéretet kapott a t. 'Nemzetgyűlés éis Ígéretet kapott az ország. A leromlott gazdasági állapotunk, a nagy és hatalmas munkanélküliség folytán előállott nyomor következtében mindenki leste azt a pillanatot, amikor Genfben ujabb milliókat szabadítanak fel, hogy az országban meginduljon a termelőmunka. De ez a váírakozásunk is teljesein hiábavaló volt, mert semmi ujabb felszabadulást pénzügyi téren a kormány kapni nemi tudott, még pedig azért, mert ez a kormány nem képviselhette igazán ezt a nemzetet, s ez a kormány nem jöhetett haza mással, mint amivel haza tud jönni: teljes kudarccal és megszégyenitéissel. (Zaj a jobboldalon és a közéven.) Maeranak a franküa-ynek fel derít ékére vonatkozólag is az eltelt 14 nap alatt már történtek bizonyos cselekmények. Történtek cselekmények, amelyekről azt hittük, hogy majd, amikor újból összeül a nemzetgyűlés, legalább is felvilágosítást kapunk, s az igazsáa-ü^yminister ur szükségesnek és eélsrerünek tartja, hogy tájékoztassa a nemzetgyűlést arról, vájjon mi történt azóta, amióta a nemzetgyűlés nem ülésezett. Hiszen vannak olyan t%vkörülménvek, amelyeket a tisztánlátás kedvééit tudnia kell a nemzetnek és tudniok kell elsősorban a törvényhozóknak. Azt kellett látnunk ugyanis, hogy már ma^a az egész nyomozat, amelyet ebben a szerencsétlen üsryben folytattak, a kezdet kezdetétől nemcsak, hogy hamis vágányra terelődött, nemcsak, hogy az eltussolás útjára iarvekeztek rávinni, hanem olyan lehetetlen módon indították mec és olvan zökkenőkkel jutott el addisr az állomásig, amelyen tegnap a vádtanácsi tárgyalással véget-