Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.

Ülésnapok - 1922-517

A nemzetgyűlés 517. ülése 1926. évi március hó 2-án, kedden. vévén a dolognak, Nádosynál intézkedett és hogy ebből olyan riadalom támadt, amely az egész ügyet majdnem megbuktatta. Ez talán kétértelmű üzenet alapján történt? Én azt hiszem, hogy ez a vád is csak olyan, amelyet meggondolatlanul lehet hangoztatni, de amelynek semmi alapja sincs. Azt mondják, hogy miért nem közöltem a helyettes ministerelnök úrral távozásom előtt ezt az ügyet. A helyettes ministerelnök úrral távozásom előtt közölni szoktam az általános politikára nézve a felfogásomat és szoktam közölni olyan ügyeket, amelyekben személyesen még nem intézkedtem: mert olyan ügyeket kell, hogy közöljek, amelyekben nem intézkedtem, hogy neki legyen alkalma intézkedni. De mindazokról az ügyekről, amelyekben egy nappal, egy félórával, vagy egy héttel azelőtt intézkedtem, jelentést tenni, vagy azokat átadni a helyettes ministerelnök urnák: semmi, de semmi abszolúte értelme nincs, mert hiszen akkor ezer és millió ügyet kellene, hogy átadjak a helyettes ministerelnök urnák. Ez egy teljesen értelmetlen vád, amelynek semmiféle alapja nincs. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Itt van azután még az a vád, hogy én többször elutaztam a fővárosból. Azt hiszem, hogy mikor hónapokig a nemzetgyűlés tárgyalásain más-más politikai és állami ügyek intézésénél egy ministerelnök kifárad, azután kimegy Genfbe és súlyos, felelősségteljes tárgyalásokat folytat külföldi tényezőkkel (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon) és végül hazajön, akkor még a karácsony és újév körüli szünetet is ugy odaállítani, hogy a ministerelnöknek, mint egy gépnek kell továbbdolgoznia, ez, azt hiszem, olyan embertelenség, amelyért senki felelősséget nem vállalhat. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl. — Egy hang a jobboldalon: Nincs szivük! — Kováts-Nagy Sándor: Nyolc órai munkaidőt kivannak mindig!) Azt hiszem, ebből az országnak sem volna semmi haszna. (Ugy van! Ugy van! — Taps a jobboldalon. — Zsirkay János: ön ment vadászni és Weiszfeld lőtte a bakokat! — Vázsonyi Vilmos: Menjen Barosshoz pénzért! — Pikler Emil: Már nem tombol a tombola, azért olyan dühös!) Nem óhajtok a nyomozás részletkérdéseivel foglalkozni, mert hiszen ezek részben a belügy, részben az igazságügy resszortjába tartóznák, csak azt a könnyedén odadobott vádat említem, hogy mi Nádosyt és Windischgraetzet, a főtetteseket általában csak a francia hatóságok, a francia rendészeti közegek közbelépésére és követelésére tartóztattuk le, ami egyáltalán nem felel meg a tényeknek. Nádosy személyére nézve egyáltalán nem, a Térképészeti Intézet alkalmazottaira nézve egyáltalán nem és a vádlottak egy egész sorozatára nézve egyáltalában soha semmiféle kérés vagy követelés a francia közegek részéről elő sem terjesztetett, nemhogy azoknak kívánságára vagy követelésére tartóztattak volna le. Még Windischgraetz személyére nézve is igy áll a dolog. (Vázsonyi Vilmos: Nem áll! — Rubinek István előadó: Nincs benne semmi!) Egészen addig, mig a francia rendőri közegek Budapestre nem jöttek, tehát december 27-ig, vagy 28-ig semmiféle komoly nyomot a magyar rendőrségnek sem a francia, isem a hágai hatóságok egyáltalában nem adtak (Propper Sándor: Hát a rendőrség magától nem talált? — Nagy Vinee: Windischgraetz és Nádosy neve nem volt meg!) A francia közegek december 28-án jöttek és akkor Kovács komornyikra és Bába titkárra nézve megtörténvén a puhatolózások, ezeknek letartóztatása megtörtént. Ezekre nézve a gyanúsító indiciumokat a francia rendőrség adta a kezünkbe. Ami Windischgraetz személyét illeti, erre nézve a francia rendőrhatóságok mást, mint gyanút kezünkbe nem adtak, még pedig azt mondván, hogy 1924-ben a nizzai rendőrségnél egy feljelentés történt abban az irányban, hogy Windischgraetz Magyarországon hamis frankok gyártásával foglalkozik. Álljunk itt meg egy kicsit. Ha a magyar kormány mulasztást követett el azzal, hogy december 17-ike és 28-ika között Windischgraetzcet nem tartóztatta le, mondják meg nekem őszintén a t. képviselő urak, mi a véleményük arról az eljárásról, amely 1924-ben értesült arról, hogy Windischgraetz ilyen dolgokkal foglalkozik és még arra sem tartotta ezt érdemesnek, hogy a magyar hatóságokat és a magyar rendőrséget egyáltalán figyelmeztesse. Ezt csak mellékesen mondom azért, mert ha van felelősség és van kollaboráció, az reciprok és egyforma mindenkivel szemben. Ismétlem azonban, ez a bejelentés csak december 28-án történt meg és ez is csak a nizzai rendőrségnek 1924. évi értesülését közölte, ngy hogy meg kell állapitanom, hogy Windisehgraetz-cel szemben is igaz, hogy a gyanú a franciák részéről irányult feléje, a bizonyítékokat azonban a belügyministeri nyomozat teremtette elő és az illetőt ezek alapján tartóztatták le. (Nagy Vince: Hosszas autózás után! — Zaj.) A későbbi idő folyamán, amikor a nyomozat lényegében be volt fejezve, bizonyos hézagok betöltésénél, — amely hézagok betöltése épen a francia bank szempontjából^ birt fontossággal — igenis a francia rendőrség bizonyos pótló munkát sikeresen végzett, de állítom, — és a rendelkezésre álló adatok alapján a belügyminister ur bizonyitani fogja — hogy a letartóztatások a fővádlottakkal szemben és az összes térképészeti intézeti alkalmazottakkal szemben egyáltalában és kizárólag a magyar hatóságok kezdeményezésére és nyomozata alapján történtek meg. (Ugy van! a jobboldalon.) Méltóztatnak nekem szemrehányást tenni, hogy én a kollaboráció megtagadásával az ügyészi fokon diplomáciai konfliktust idéztem fel és kockáztattam a francia kormánnyal szemben. Hogy az ügyészi fokon a kollaboráció lehetséges-e vagy nem, azon ebben a percben vitatkozni nem akarok. Én az igazságügyministeriumtól kértem erre vonatkozóan szakvéleményt. Az én kötelességem az, hogy az igazságügyminister szakvéleményét vegyem figyelembe, ne pedig az ellenzék szakvéleményét. (Esztergályos János: Mikor vette azt igénybe? — Pesthy Pál igazságügyminister: Megmondok én majd részletesen mindent!) Ha voltak nehézségek abban a kollaborációban, azok főleg két forrásból fakadtak. Az egyik forrás az volt, — amint már január 19-én itt tartott beszédemben is rámutattam — hogy elejétől fogva hiányzott lojális reciprocitás azok részéről, akik tőlünk kollaboréiciót követeltek. Rámutattam akkor arra. hogy heteken keresztül nem voltunk képesek kézhez kapni a hágai dokumentumokat és azt a bizonyos Jankovich-féle jegyzőkönyvet, amely ehelyett ngy látszik indiszkréció alapján lapokban jelent meg (Héjj Imre: Sauerwein!) és előbb volt Budapesten tudott és ismert ellenzéki körökben, mint ahogy a kormány maga erről tudott volna. • Másik oka ennek, hogy ez a kollaboráció néha nehezen ment, az a bizalmatlansiág' volt