Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.

Ülésnapok - 1922-516

A nemzetgyűlés 516. ülése 1926. évi március hó 1-én, hétfőn, 141 amilyen a frankbizottság volt, nem végezhetett jó munkát, mert nem volt hatósági bizonyitási jogköre, hiba ez is, de ez a második sorba tartozik. Hiba az volt, hogy az egész frankbizottsági munkálat nem lehetett alkalmas arra, hogy a politikai felelősség mérvéhez szükséges tényállást megállapitsa. Ennek a megállapítására a világnak semmiféle parlamentarizmusa ;:em statuált egy előzetes politikai eljárást, és akárhol utána néz is az ember a külföldi parlamentek történetében, erre nincsen példa. Hiszen még azok a bizonyos francia esetek sem a politikai felelősség felé tendáltak, hanem a jogi felelősség felé. Ha önöknek az lett volna a szándéka, — ami nem volt s a kisebbségi véleményben sem tudtam ennek nyomára akadni — hogy a kormány jogi felelősségét statuálják, akkor megállt volna az a kifogás hogy a frankbizottság működése azért nem lehetett eredményes, mert eredményes működés csak az esetben lett volna várható, hogyha -ez a bizottság felruháztatott volna egy a bíróságéhoz hasonló hatósági jogkörrel, és igy eljutott volna egy perrendszerü bizonyítás r után egy konkrét helytálló tényállás leszögezéséhez. Én tehát megállapítom és meg vagyok győződve, hogy a t. túloldalnak alkotmányjogilag iskolázott tagjai maguk is ugy tekintik a frankbizottság működését. Itt meg kell mondanom, hogy ez a frankbizottsági működés önökre nézve egy politikai győzelem volt, amellyel elnöknek nem élni mindenesetre nagy hiba lett volna, Ezt nem hallgathatom el. Nem hallgathatom el, hogy ennek a frankbizottságnak létrejötte önökre nézve tulajdonképen egy politikai győzelem volt. Talán hiba is részemről, hogy ezt megmondom — amikor a kormány és mi a frankbizottág létesítésébe belementünk, de ekkor mi tulaj donképen csak a kényszerhelyzetnek engedtünk, mert ezt szükségessé tette akkor a kül- ós beipolitikai feszültség. Ez a kül- és belpolitikai helyzet azonban azóta lényegesen megváltozott, mert ma már a frankügyet egészen másként nézi a művelt közvélemény, kül- és belföldön egyaránt, mint nézte akkor. Akkor, mikor a frankbizottságba belementünk és amikor az megkezdte működését, ez a feszültség- tényleg engedett is, sőt mintha meg is szűnt volna, azonban a frankbizottság működése alatt annál jobban emelkedett. Mert mi történt itt! Nagyon jól tudja a nemzetgyűlés, — senkit sem akarok gyanúsítani — történtek indiszkréciók, amelyek állandóan súlyosan nyugtalanították a közvéleményt és amelyekkel szemben a frankbizottságnak kötelességtudó tagjai jobbról és balról egyaránt kényszerdiszkréciónak voltak alávetve. Nem volt módunkban nyilatkozni és az egész frankbizottság ülésezése csak arra volt alkalmas, hogy a közvéleményt kint és bent egyaránt nyugtalanítsa. (Ugy van! jobbról.) Itt térek rá arra a súlyos vádra, amelyet ellenzéki oldalról állandóan szemünkre vetnek, a frankbizottság tagjaira, hogy nem mentünk bele teljes mértékben a bizonyításba. Mi a bizonyítás tekintetében kezdettől fogva minden egyes ellenzéki javaslatot elfogadtunk. Hogy azután akkor, amikor már hetek elmultak és az éjszakákba belenyúló munkánk után ugy találtuk, _ hogy eljárásunk elhúzódása csals: ujabb bajokat, gondokat és nyugtalanságot okoz az országnak, még azoktól a bizonyitási indítványoktól is, amelyeket a mi saját előadónk javasolt, Marinovich, Bánffy Miklós stb. kihallgatásától elálltunk és ezt nagyon sokan vérző szivvel tettük, mert ugy éreztük, NAPLÓ. XL. hogy most már pontot kell tennünk a munkánk után. Tudtuk és éreztük, — az ellenzéki oldalon is — hogy munkánk tökéletes épen az előbb kifejtett okoknál fogva nem lehet. Nekünk tehát ide kell jönni, mert itt a helyünk, és itt kellett volna a kérdést kezdettől fogva letárgyalnunk. Súlyos volt a frankbizottság működése más szempontból is, és ezt kritizálnom kell. Hiába akartuk mi — és hangsúlyozom, a kisebbségi vélemény etekintetben nagyobb hibába esik, mint a többségi vélemény — a büntetőjogi vonatkozást kikapcsolni. Hiába akart itt a frankbizottságnak minden egyes tagja legjobb meggyőződése ellenére elkerülni, hogy a büntető eljárásnak prejudikáljon. De méltóztassék csak elolvasni a kisebbségi véleménynek második részét, ez csupa súlyos praejudicium, csupa oly súlyos ténymegállapítás, amely nolens volens az illető büntető eljárás alatt álló egyénekre nézve igen súlyos erkölcsi deteriorációt jelent. Azután méltóztassék meggondolni, akaratlanul beavatkoztunk és állást foglaltunk oly kérdésben, amely ipso jure és az alkotmány szelleménél fogva birói cognitio tárgya kell, hogy legyen. A hatalom szétválasztásának elvével a frankbizottság tárgyalása össze sem egyeztethető. Ez ôly világos, hogy azzal tovább igazán nem is kell foglalkoznom. (Rassay Károly: Miért avatkoztunk volna be!) Megállapitom, hogy a frankbizottság tárgyalása hosszú volt. Momentán talán hasznos volt a politikai feszültség kikapcsolása szempontjából, de alapjában véve nagyon szerencsétlen dolog volt. Valójában itt volt már a tizenkettedik órája, hogy kijöjjünk ide a nemzetgyűlés elé, ahol nekünk semmi takargatnivalónk nincs és hozzuk egyszer már a parlamentet abba a helyzetbe, hogy döntsön efelett a politikai kérdés felett. Mert politikai bizalmi kérdésről lévén szó, a dolog természeténél fogva olyan zsűri nem volt, nem lesz és nincs, amely nekünk a politikai tényállás tekintetében oly kétségtelen, világos és kategorizálható tényállást adhasson, amely a bizalmi kérdést nálunk belsőleg, lelkileg eldönti. (Rassay Károly: A bizalomhoz is kell tényállás!) Az a bizalom, amely felett döntenünk kell, nemcsak most a frankügyben adódik, hanem százszor az évenkint aktuális itt és bizony ennél sokkal súlyosabb kérdések kerülnek ide a parlament padjai elé. S kiindulva abból a tényállásból, amely idekerül, megvitatjuk, a kérdést balról és jobbról anélkül, hogy zsűri elé küldenénk és felépítjük meggyőződésünket az elhangzott tényállitási nyilatkozatokból. Sem a frankügyben, sem más hasonló természetű politikai kérdésben nem tartottuk szükségesnek és nem tartja egyetlen művelt állam sem szükségesnek, hogy a tényállás kivizsgálására zsűri jöjjön létre, mert ennek működése teljesen inkompatibilis a politikai kérdés természetével. (Ugy van! jobbról.) Ebben találom én a kérdésnek igazi lényegét és nem abban, hogy a bizottság semmiképen sem volt abban a helyzetben, hogy a tanubizonyitás, az iratok beszerzése vagy egyéb bizonyitási eljárás tekintetében hatósági jogkörrel nem rendelkezett. Bizonyos inkonzekvenciába jutok tehát, amikor mégis foglalkozom a frankbizottsági jelentéssel. Amikor leszegezem, hogy ez a bizottsági munka nem lehetett jó. nemcsak a bizonyítás hiányossága, hanem a feladat megoldhatatlansága miatt is, egyúttal leszegezem, hogy a frankbizottság ülésezése jó volt egyre: arra, hogy az ellenzéknek, — mondjuk, kisebbségnek, 21