Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.

Ülésnapok - 1922-515

A nemzetgyűlés 515. ülése 1926. elé! A kormánnyal van dolgunk, nem Teleki­vel!) Nekem ebben a tekintetben nemileg eltérő véleményem van, mint Kassay képviselőtársain­iiaki Megengedem, nem találok momentumot és intézkedést közjogunkban arra vonatkozólag, — igaz, hogy az egész anyagot nem néztem át — hogy tulajdonképpen mi van a volt ministe­rek jogi felelősségével. (Rassay Károly: Göm­bös Gyula még minister sem volt. — Zaj.) Ez a kérdés — azt hiszem — irodalmilag sincs telje­sen kidolgozva, de mindenesetre az eset az, hogy volt ministernek köztörvényi felelőssége nem lévén,, viszont mint volt ministernek jogi felelőssége feliforogván, egy nemzetgyűlés vagy törvényhozás azután hozzon Ítéletet, ami­kor az illető minister már hivatalban nincs, ami, azt hiszem, lehetséges. (Gr. Bethlen István minister elnök: Akkor sem volt hivatalban!) Én egy közbeszólásra reflektáltam, amely itt elhangzott, amely közbeszólás vonatkozhatik Bánffy Miklós jogi felelősségére. (Gr. Bethlen István ministerelnök: Az más! — Kovács-Nagy Sándor: Még máséra is! — Pesthy Pál igazság­ügyminister: Másokra is! — Rassay Károly: Ki kell rukkolni vele, minister ur! Ha van más­nak felelőssége, ki vele! — Rakovszky István: Ne leplezzünk! — Rassay Károly: Ne várja a minister ur, hogy megpukkadjunk! Ki vele! — Zaj.) Vonatkozhatik, t. Nemzetgyűlés és igen t. minister ur, mindazokra, akik ministeri állást töltöttek be, {Pesthy Pál igazságügyminister: Akik bűnt követtek el!) ha felmerül a jogi fele­lősség tényálladéka, vagy gyanúja velük szem­ben. A gyanú velük szemben mindenesetre jo­gossá teszi annak a kérdésnek felvetését, hogy állásfoglalás történjék-e, vagy nemi De vannak kérdések, amelyekben a legsze­rencsétlenebb, a leglehetetlenebb politika a strucc-politika, (Pikier Emil: A tussoiás!) vagyis vannak kérdések, amelyek mellett el­menni, amelyek előtt szemet hunyni, vagy, mint a strucc fejét a homokba dugni, nem he­lyes politika, szerény véleményem szerint gon­datlanság. Szükségesnek tartom még csak röviden azt megemlíteni, hogy egyes detail-kérdésekben miért térek el a többségi véleménytől. A több­ségi vélemény poétikus szinezettel foglalkozik Kozma Miklós vallomásával s ennek kapcsán a ministerelnök ur szerepével. (Urbanics Kál­mán: Hol az a poézis?) Előrebocsátom ugyanis, hogy én ebben az esetben a gondatlanságot, amely elkövettetett, először Kozma Miklósban látom. Mert ha valakinek vallomása ugy szól, hogy egy ismerősöm telefonált, hogy küld hoz­zám valakit, aki felvilágosítást nyújt, a több­ségi jelentésben pedig meg van állapitva, hogy Baross Gábor küldte Horváth Lórántot Kozmához, akkor azt hiszem, — és ezt a kon­zekvenciát vonta le Zsitvay Tibor t. képviselő­társam is, amikor vele privátim beszélgettem — meg van állapitva, hogy az, aki telefonált, Baross Gábor volt. Ha a Távirati Iroda vezető­jének Baross Gábor azt telefonálja, hogy egy ismerőst küld hozzá, tehát Baross Gábor szig­nál egy ismeretlen emberre nézve mégis bizo­nyos komolyságot, ez a szignatúra minden­esetre alkalmas arra, hogy a maga felelősségé­ből és fajsúlyából bizonyos fokot a közvetitő egyénnek is juttasson. Semmiesetre sem tar­tom tehát egészen logikusnak azt a következte­tést, hogy itt fantasztikus marhaságokról és abszurdumokról alkosson ő magának véle­ményt. (Barthos Andor: Kicsoda?) Tessék ide­figyelni, t. képviselőtársam. Azt hiszem, elég világosan Kozma Miklósról beszélek. Ő meg­évi február hó 27-én, szombaton. 115 alkotja magának ezt a véleményt, ezt próbálja közölni a ministerelnökkel azáltal, hogy össze­köttetést keres, azonban végeredményben a fo­lyosón súgva mond a ministerelnöknek vala­mit, úgyhogy el is hallgat még abból, ami mon­danivalója és üzenete volt Windisehgraetzre vonatkozólag és olyan formában, hogy a mi­nisterelnök ur ezen* kijelentés folytán olyan jelentőséget tulajdonit a dolognak, annyira futólag kapja, hogy azt se tudja, ki mondta neki. Azt hiszem, ha itt lehet joggal beszélni arról, hogy valaki nem ugy tett, mint ahogy ilyen ügyben tennie kellett volna, én nem mon­dom, hogy ez a valaki a ministerelnök, tehát ezt a gondalanságot, amely nagyon szomorú eredménnyel járó eset volt, nem vagyok haj­landó a ministerelnök ur számlájára irni. Ami báró Prónay államtitkár szerepét illeti, itt nem vagyok hajlandó olyan enyhén mérni, mint a többségi vélemény, mert ennek az ügy­nek a kinemderitéséért igenis felelnie kell. Ha az eddigi alapokon teljes lojalitással és igaz­ságérzéssel akarok eljárni, nem állithatom azt, hogy a ministerelnök urnák kötelessége volna saját magának minden bagatell ügyet, nem ko­molyan beállított ügyet is vizsgálat tárgyává tenni, tigy hogy ha akceptálom is, hogy azt a levelet, amelyet ő azután Perényinek irt, lehet kifogás tárgyává tenni, de ez egy olyan kifo­gás, amely magában véve nem okvetetlenül in­volvál hibát. Ha lehet is azt mondani, hogy a ministerelnök urnák épen akkor, amikor genfi útjával kapcsolatban az anyag tárgyalásával el volt foglalva... (Farkas István? Vadászni rá­ért! — Szomjas Gusztáv: Maga soha életében nem szórakozott!! — Urbanics Kálmán: Ha ön megközelitőleg annyit dolgoznék!) Egyet ké­rek t. képviselőtársaim, ugy jobbról, mint bal­ról: amikor különvéleményt indokolok, talán léphetek azzal a minimális igénnyel a Ház elé, hogy amikor nekem itt tulajdonképen meg kell indokolnom, hogy miért nem fogadom el a többségi véleményt és miért nem fogadom el a kisebbségi véleményt sem, olyan közbeszólá­sokkal, amelyek a vita hevében talán indokol­tak, a lehetőség szerint engem zavarni ne mél­tóztassanak. (Helyeslés.) Tehát én akceptálom azt, de nem tudok to­vább menni, minthogy azt mondom, hogy hava­iakinek van egy államtitkára, és arra az állam­titkárra rábiz egy ügyet, akkor a minimum, amit rendes kormányzat mellett meg lehet kí­vánni, az. hogy az államtitkár azt az ügyet el­intézze, sőt jobban elintézze, mintha saját ma­gának a ministernek az ügye volna, és ha az államtitkár ezt az ügyet nem intézte el, ha hiba követtetett el, akkor politikailag mindenesetre helyesebb, megengedem a másikat is, lehet poli­tikailag magyarázni — hogy az államtitkár tartsa a hátát mint hibás, ne pedig a minister­elnök tartsa a saját hátát az államtitkár he­lyett azáltal, hogy azonosít ja magát és azt mondja, nincs hiba. Ami a közbeszólást illeti, hogy vadászott a ministerelnök ur, ezt nem tartom olyan ar­gumentumnak, amelyet ebben a komoly vitá­ban felhozni lehetne. Én természetesnek talá­lom, hogy a ministerelnök ur alkalomadtán — kivált mikor ki * van fáradva, olyan munka irtán, mint a genfi utazás — vadászni megy, különösen akkor, ha erre vonatkozólag a múlt­ban egész gyakorlat fejlődött ki, amely^ gya­korlat a háború után mindenféle pótlékkal, Ersatzzal dolgozott, úgyhogy a ministerelnök helyett mindig volt ministerelnökhelyettes. Itt tehát hiány nem volt, mert hiszen történt gon­doskodás a helyettesitésről. Ilyen körülmények

Next

/
Thumbnails
Contents