Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.

Ülésnapok - 1922-515

112 À nemzetgyűlés 515. ülése 1926. Farkas Tibor képviselő urat, mint a különvélemény előadóját illeti a szó. Farkas Tibor: T. Nemzetgyűlés! Különvéleményem előterjesztésének oka az, hogy azt hiszem, vannak viszonyok, amelyekre mindig alkalmazni lehet a haza bölcsének azt a mondását, hogy a rosszul begombolt mellényt először újra ki kell gombolni, hogy helyesen begombolható legyen. Mielőtt azonban e kiindulás alapján foglalkoznék a különvélemény részleteivel, kötelességemnek tartom reflektálni a népjóléti minister urnák tegnapelőtt elhangzott beszédére, melyet kivonatosan a Pesti Napló tegnapi száma közölt, s amelyben többek között azt olvashatjuk, hogy a pártnak a keresztény és nemzeti politika érdekében kell elfogadnia a többségi jelentést, mert a kisebbségi vélemény az az ut, amelyen Magyarország balfelé csuszhatik, az a bitófa, amelyet a keresztény és nemzeti irányzat kivégzésére állítottak. Mielőtt r ennek a közlésnek hitelt adtam volna, kérdést intéztem több keresztény-gazdasági párti politikushoz és magához a népjóléti minister úrhoz is. Információim alapján ez a beszéd, ha nem is e szavakká], — mert hiszen ez csak egy kivonat — de lényegben mégis igy hangzott el. Az a körülmény pedig, hogy a népjóléti minister ur a Pesti Napló mai számában közzétesz valami nyilatkozatot, amely ugy kezdődik »Egyetlenegy ellenzéki képviselőről sem hiszem, hogy kevésbé szeretné hazaiát, mint mi«, csak abban erősit meg, hogy a népjóléti minister ur, aki a budapesti egyetemen annakidején, ha jól tudom, a hitszónoklat tanára volt, mindenesetre tud a szónoklat terén művészi szempontokat érvényesíteni és elhiszem, hogy az a beszéd, amely ott elhangzott, talán máskép is magyarázható. De az, amit a népjóléti minister ur maga mondott nekem, hogy az értelem a Pesti Naplóban körülbelül helyesen van közzétéve, arra késztet engem, hogy ezzel a kérdéssel, mint a dologhoz tartozóval, pár szóval foglalkozzam. (Halíjuk! Halljuk!) Hetek óta, mióta ez az ügy napirenden van, szegény emberek, egyszerű és intelligens emberek kérve és könyörögve jöttek hozzám sokszor, hogy: uram, segítsenek, mentsék meg az országot ettől a szégyentől. Én ebben azt láttam, hogy kint a közvéleményben nem teljesen ugy áll a helyzet, amint azt egyes lapok közlései után elfogadhatnék. Ott, ugy látom, vannak sokan, akik minden elfogultság nélkül látják a helyzet komolyságát, s biznak abban, hogy ezen segíteni lehetne és elvárják, hogy azok, akiket odaállítottak, mindent meg fognak tenni annak érdekében. Én azt hiszem, hogy ha mi mindnyájan meggyőződéssel és jóakarattal odaállunk, talán hasonlíthatjuk helyzetünket annak az orvosnak a helyzetéhez, aki egy beteget megvizsgál és meg akar gyógyítani. Ez a beteg, — ugyan szükségtelen, hogy említsem — szerintem a magyar politikai helyzet, általában Magyarország. Ha most, mielőtt megvizsgálnék a beteget, azt látjuk, vagy azt sejtjük, hogy daganatok, kelevények vannak a beteg testén, amelyekre nézve őszintén és világosan nyilatkozni kell, hogy mit csinálunk és ez a diagnózis egyúttal bírálatot fog majd mondani mindazok fölött, akik a múltban a beteget kezelték, akkor teljes jóhiszeműséggel azt kell mondanunk, hogy követtethettek el a múltban műhibák, de végtére is annak megállapítása, hogy egy kelevényt fel kell-e már vágni vagy nem, az orvos, a politikában a politikus véleménye. [ Arról is lehet azonban szó, hogy hezitál i évi február hó 27-én, szombaton. valaki akkor, amikor egy olyan daganatot, amely az arcon van, operáció elé visz vagy nem visz. Mert kétségtelen, hogy az arcon levő minden daganatnak megoperálása nyomot hagy és én hajlandó vagyok a legmesszebbmenőén j óhiszeni iüeg és enyhén kezelni minden olyan gyógyító módot, amely ilyen betegségi tünetnél csak a végső esetben nyúl operációhoz, feltéve azután, hogy ha operál, azt megfelelően végzi el. (Szomjas Gusztáv: Ha kibírja szegény! — Meskó Zoltán: Lehet azt belül is kivágni! — Pikier Emil: A kormány nem birja ki, az ország kibírná az operációt, pedig első az ország!) Lehet, hogy egyesek nem értenek meg egészen. Én arra célzok, hogy elhiszem és belátom, hogy minden ország életében vanaak olyan ügyek, amelyeket ok és eél nélkül kifelé nem mutatunk, ki nem viszünk, ez azonban nem jelenti azt, hogy akkor, amikor a seb megvan, amikor már nem gyógyítható meg, azt mondjuk, hogy mindazok az orvosok, akik ott vannak a beteg ágya körül, nemzeti és keresztény szempontból kötelesek olyan bizonyítványt kiállítani, amely ugy szól, hogy beteg nincs, kelevény és daganat nincs, sőt még szeplő sincs (Ugy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) és a beteg nemcsak egészséges, hanem azonfelül szép is. (Derültség a baloldalon.) Ez szerintem lényegileg az» amit megállapit a népjóléti minister ur, amikor felfogását nyilvánítja a kisebbségi véleményről, amelyről most már elmondhatom, hogy időrendileg utóbb adatott be, mint az én véleményem, ugy hogy én ezt a kisebbségi véleményt, amikor különvéleményemet beadtam, még nem ismertem, s amely Vázsonyi képviselőtársam munkája,^ s azt hiszem, jogászilag jó munka. (Pikier Emil: Igazság szempontjából is! — Meskó Zoltán: Az igazságügyminister más véleményen van! — Kovács-Nagy Sándor: Jó ügyvédi beadvány!) Mindenesetre az igazságnak tartozom annyival, hogy én nyugodt, komoly tárgyalást nem tudok elképzelni akkor, ha a ministeriumnak az a tagja, aki a múltban, legalább az előttünk fekvő anyag szerint, gondatlanságot sem követett el legcsekélyebb mértékben sem az egész frankügyben, — hozzáfűzöm még azt is, hogy az a minister katholikus pap és igy az ő megállapitása a keresztény etika szempontjából súlyosabbnak vehető — feláll és ugy állítja be a kisebségi véleményt, mint bitófát és ha utóbb azt mondja is, hogy Vázsonyiról, aki ezt a véleményt megcsinálta, felteszi, hogy szereti hazáját, azzal, hogy a kisebbségi véleményt bitófának bélyegzi, azt hiszem, lerontja még szónoklatilag is a premisszák következtetését. (Úgy van! a bal- és a szélsőbaloldalqn. — Kakovszky István: A ministeri szék!) Én csak azt mondom, hogy a lojalitás, amellyel egymással szemben viseltetnünk kell, de talán az igazság is, amellyel a magyar történelemnek tartozunk, megkövetelte volna, hogy a népjóléti minister ur figvelembe vegye, hogy veszélyes játékot játszik akkor, amikor a keresztény erkölcsöt beleviszi és mint egyedül egy helyen állhatót leszögezi valamely álláspont mellett. Mert emlékezzék vissza a népjóléti minister ur, volt Magvarországon egy idő, amikor a keresztény erkölcsöt és azt hiszem, a keresztény erkölcstől el nem választható közéleti tisztességet épen az a Vázsonyi Vilmos képviselte, akit ma megrágalmaz vagy meggyanúsít, — pardon a kifejezést helyre akarom igazítani, nehogy lényeges ténybeli tévedés legyen — da mindenesetre Vázsonyi Vilmos a Désy—Lukács-pörben felül maradt, (Ugy van! a bal- és a szélsőbalcldalonj