Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-498

A nemzetgyűlés 498. ülése 1926. végzetes lenne a kibontakozás keresésében, mert az egész európai kontinens felfejlődési irányzata épen a Mussolini-féle rendszernek politikai kiirtására alakult és az egész jogos magánérdekeken alapuló francia érdekcsoportozat akkor, mikor a^ maga sérelme orvoslását keresi, a szálakat épen olyan klikkeknek és és társulatoknak kohójában véli feltalálni, amelyek a Mussolini-féle ideológiára, Mussolini-féle rendszerre akarták Európát átidomitani. Ez a legvégzetesebb lépése lenne a kormánynak. Ezért meg vagyok győződve róla, hogy a kormány nem lép erre a politikailag teljesen elhibázott útra, hogy épen a fajvédők politikáját reprezentáló Mussoliniban keresse a hátvédjét, hanem tudja azt, mivel tartozik a magyar nemzetnek és függetlenül minden külpolitikai kérdéstől, egyedül a belső nyugalomra való tekintettel átadja a helyét egy másik kormányzatnak. Az indemnitást nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző: Baross János! Baross János: T. Nemzetgyűlés! Visszaemlékszem, hogy ezelőtt húsz esztendővel — akkor is az ellenzéken ültem — milyen nagy passzió volt nekem az, indemnitási vitában ellenzéki szónoklatot mondani és ma fáradtan, a nehéz magyar élet küzdelmeiben _ megőrölt idegekkel, az ország és nemzetünk jövője felett való kétség-beeséssel állok fel, mikor ellenzéki kötelességet teljesitek, hogy elvbarátaim nevében^ hozzászóljak az indemnitási javaslathoz. Előre megnyugtatóin önöket, röviden fogok beszélni, még talán t a házszabályos egy órát sem fogom kihúzni, sőt még a frankhamisításról sem fogok beszélni. (B. Podma« niezky Endre: Ez érdem?) Csak megnyugtatásul mondom. Sőt nem fogom a személyeskedés terére követni a ministerelnök urat sem, (Hegymegi-Kiss Pál: Majd jön még a többi!) aki a tegnapi pártértekezleten személyeskedett az egész ellenzékkel és amely személyeskedés a ministerelnök ur ajkáról elhangzott ina egy tárgyilagos közbeszólásom után. A személyeskedés terére nem követem á ministerelnök urat azért, mert 24 éves képviselősködésem alatt sohasem személyeskedtem, de különösen most, az ország mai nehéz helyzetében szükségesnek tartom azt, hogy a legteljesebb okjektivitást őrizzük meg. Ez vonatkozik a jobboldalra épugy, mint a baloldalra. (Meskó Zoltán: Középre is!) Azt nem tudom, azt a képviselő ur tudja legjobban. Ismétlem, nem fogok a frankhamisításnak még csak pénzügyi következményeiről sem beszélni. Erre, sajnos, majd még épen elég' alkalmunk és módunk lesz. Egy ellenzéki szónok részére a frankhamisítás katasztrófáján kivül is, sajnos, még épen elég, bőségesen elég pénzügyi, közgazdasági és szociális nyomorúság akad ebben az országban, amikről beszélhet. Tessék csak, nézzenek ki az urak e palota nagy folyosóinak ablakain át Budapestre, (Lovász János: Köd van! — Zajos helyeslés a bal- és szélsőhaloldalon. — Maíasits Géza: Élő siralmak!) ott köd van, nyomorúság, bánat és kétségbeesés. A társadalomnak egész kis vékony rétegét leszámitva, — talán 10—15%-ot — párszáz nagybirtokos családot, pár nagy gyárost, bankdirektort

% egy-két régi polgári családot, akik mindenféle dollárügyeskedéssel valahogy átmentették öröklött vagyonukat — nagyon kevesen vannak megfelelő viszonyok között a mai időkben, a történelmi szerencsétlenségek és a mai rendszer, az ötesztendős közgazdasági és pénzügyi katasztrófák után. Ma a társadaévi január hó 29-én, pénteken. 87 lom 80%-a a legkétségbeejtőbb gazdasági helyzetben van. Nézzük csak elsősorban a középosztály helyzetét. Valahogyan úgy érzem, hogy a nemzeti géniusz megcsökkenését, a magyar szellem alvását jelenti az a szimptoma, hogy még nem akadt drámaíró, aki megirta volna a magyar középosztály mostani katasztrofális helyzetét és kínszenvedését. De megirják a napilapok. Minden reggel irnak belőle egy fejezetet s egy pár felvonást. Tessék csak megnézni az öngyilkosok rovatát, a törvényszéki, a rendőri rovatot, (Fábián Béla: A csődöket és a kényszeregyességeket!) tessék megnézni a közgazdasági rovatot, a csődöket. Minden itt pereg le előttünk és itt eresztik le a függönyt abban a tragédiaszinházban, amely igazán hasonlít ahhoz az egyszerű, primitiv berendezéshez, mely a görög színházakban volt, ahol közvetlenül a nézőtér közepén játszottak a szinészek s a kórusba beleszólt és beleszavalt maga a publikum is; épugy ezek a tragédiák és drámák is mind itt folynak le a publikum előtt. Kézzelfogható, hogy az ember megdöbben, kétségbeesik s fél újságot venni a kezébe, hogy vájjon melyik ismerősét, jóbarátját, vagy kliensét érte gyógyíthatatlan katasztrófa, melyik irtotta ki a családját stb. és ugyanakkor a t. túloldal a legnyugodtabb kedéllyel, mosolyogva támogatja ezt á rendszert s ugy viselkedik, mintha ebben az országban minden a legjobban menne. Nincsenek önöknek választóik? Nem jönnek önökhöz választóik épugy, mint hozzánk? Minden reggel ott állnak az előszobában, tele az élet ezer bajával és nyomoruságával. Nincsenek önök épugy tájékozva erről az ezerféle bajról és nyomomságról, mint mi? (Klárik Ferenc: Nincsenek szegények! — Derültség. — B. Podmaniczky Endre: A túloldalon van a jókedv! — Fábián Béla: Akasztófahumor 0 T. Nemzetgyűlés ! Az ellenzék, amely heteken keresztül idegölő küzdelmet folytatott a szanálási törvényjavaslat ellen, tulaj donképen büszkén emlegethetné ma, hogy ime, 100%-ig igaza lett. Sajnálatos dolog azonban, hogy igazuk lett, hogy összes skrupulusaink beteljesedtek, mert ez olyan katasztrófáját jelenti az egész társadalomnak s a magyar közgazdasági életnek, hogy még nem akadt egyetlenegy ellenzéki szónok sem, aki örült volna ennek a mi igazságunknak. Azt kell mondani, hogy sajnos, sajnos és harmadszor is sajnos, hogy igazunk lett. A kormány egész pénzügyi koncepciója, mint minden koncepciója szűknek bizonyult. A kormány egész pénzügyi elgondolása, rövidlátó és a szociális érzéknek teljes hijján való szűk látókörű, száraz fináncéi gondolás volt, semmi egyéb, mint matematikusok, fináncmatematikusok rideg kétszerkettőnégyje, amelybe nem volt semmi beleszólása sem a nemzeti politikának, sem a szociálpolitikának, sem az előrelátó, nagy koncepciónak, amely össze kellett volna, hogy fogja a politikai és közgazdasági életnek minden erőit és terveit, hogy Magvarországot ebből a rettenetes katasztrófából, melybe a trianoni béke döntötte, kiemplhesse. (Temesvárv Imre: Ezt nem mondhatja komolyan !) Ezt nem én mondom, ezt az események mutatják, mutatja az önök mindennapi reggeli újság-ja, amelyet a reggeli kávé mellett olvasnak. (B. Podmaniczky Endre : Én nem kávézom ! — Fábián Béli» : Van aki szalonnát kávézik ! — CsizraarHa András : Nem is rossz ! — Fábián Béla : De van. aki frankot kávézik !) És még valami hiányzott ebből a szanálási « r