Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.
Ülésnapok - 1922-498
84 A nemzetgyűlés 498. ülése 1926, nagy munkában, amelyet nemcsak a kormány köteles végezni, hanem az egész nemzetgyűlés a maga egészében. Ezeket mondtam többek között: (Olvassa): »Én, t. Nemzetgyűlés, nem mondom, — és fanatikus lennék, ha azt állítanám — hogy amit én mondok, igaz, hogy ami az én meggyőződésem, az mind vagy legalább is a közeljövőben valóra válik. Ezt nem állithatja senki szerénytelenség nélkük de az is tény, hogy a t. kormány és a t. túloldal sem állíthatja, hogy politikája fog eredményre vezetni és hogy uralmon marad az a régi nacionalista elv, amely ezt a nyúlfarknyi Európát az egész világ hahotájára — de egyúttal borzalmára is — ismét két-háromféle érdekszférára bontja.« Később ezeket mondtam. (Olvassa): »Jó kormányzati taktika is az, hogyha egy ilyen, nevezetesen pacifista pártot, ha nem lenne is, a kormánynak mesterségesen kellene teremtenie, mert hiszen nem biztos, hogy a kormányelv lesz-e igazolva. Hiszen ha ennek más szerepe nines is, mint hogy kiegyensúlyozza azokat, a megengedem, hogy jóhiszemű, de szerintem szerencsétlen kardcsörtető kijelentéseket, amelyeknek mi fültanúi voltunk, már akkor is nagy szolgálatára vagyunk a hazának és magának a kormánynak is. Azonkívül biztos oldalvédje egy ily parlamenti párt magának a nemzetgyűlésnek és magának a nemzetnek, amelynek kifelé való megnyilvánulásában — elvégre lehetünk különféle párthoz tartozók — mégis csak a legnagyobb egység, a magyar haza érdekei által megkövetelt egysége, valamennyiünk számára az irányadó. A mi politikánk igazolása esetén pedig egyenesen szerencse és áldás, ha parlamenti rutinnal rendelkező csoport áll készen a nemzet érdekeinek védelmére, és nem azoknak kénye-kedvét szolgálják a magasztos eszmék, akik magukkal hozott forradalmi bosszuérzés következtében sohasem lehetnek igazán pacifisták.« Majd igy folytattam (Olvassa): »Szerintem ez az egyedüli bölcs kormányzati politika. És mit látunk ezzel szemben? Azt látjuk, hogy a pacifizmusra halált követelő interpelláció — igenlő, helyeslő és a kormánypárt egészétől zajos tapssal kisért választ kap. De ugyanakkor a pacifista köztársasággal — Asztriával — nagyon helyesen pacifista megegyezést létesít a t. kormány.« Erre az akkori interpellációmra legnagyobb sajnálatomra választ egyáltalában nem kaptam. Ez a kérdés függőben maradt. Válasz érkezett ugyan, de abban igazán nem volt köszönet. Az történt ugyanis azon a nyáron, hogy a békés, internacionális, háborúellenes felvonulás napján, — nem tudom már július hányadikán — amikor minden nemzet fővárosában a nemzetközi döntőbíróság létesítésére demonstráló gyűléseket tartottak a legyőzött államok is, — mert hiszen velünk együtt tudták, hogy a trianoni igazságtalanságokat csak a nemzetközi jogrend védelme alatt lehet helyrehozni — akkor a magyar pacifistákat, igen sok illusztris uri nőt, igen sok tudóst, de szegény munkásokat is, akik a régi országgyűlés termében délután 4 órára összegyűlni szándékoztak, hogy demonstráljanak pacifista alapon a trianoni igazságtalanság ellen, a belügyminister ur barátja. — legalább is munkatársa — Nádosv Imre, bikacsökkel verette le a küszöbről. (Eay hang a szélsőhaloldalon : Mór akkor a Miséit megvoltak!) bár az ünnepi szónok Haypál református lelkész és csekélységem voltunk, akiknek egyénisége is, azt hiszem. évi január hó 29-én, pénteken, garancia lehetett arra, hogy izgatások, kilengések előadódni nem fognak.^ Ilyen kormányzati elvek és tettek után valóban mentő körülményt találok Nádosy és társai cselekedetére, (B. Podmaniczky Endre : Lehetetlen !) amikor hazafias felbuzdulásra hivatkoznak. Elvégre itt jelszó uralkodott, hogy »háborúban vagyunk«. Háborúban pedig nem is olyan nagy bűn az idegen ország frankját hamisitani. Embert is lehet ölni háborúban, templomokra is lehet bombákat zúdítani, ártatlan asszonyokat is kifosztani, gyermekeket kardélre hányni, mind-mind lehetett háborúban. A »háború« mentalitásában a frankhamisítás nem bűn, hanem adott körülmények között — persze nem az én mentalitásomban — lehet erény is. (B. Podinaniezky Endre : Most nincs habom !) Minél inkább áll az a lehetősége, hogy ezek a frankhamisitók úgynevezett hazafias indokokból cselekedtek, minél inkább hivatkoznak hazafias felbuzdulásra, annál inkább felelős a kormány. Ha ez csak egy egyszerű bűnügy lenne, a kormánynak ma semmi, de semmi felelőssége nem lenne. De a kormányzat ezt a kérdést nem tisztázta itt a nemzetgyűlésen. Igaz, hogy a pacifista törvényjavaslatok közben napvilágot láttak, igaz, hogy a ministerelnök közben a genfi politika útjára lépett, igaz, hogy a locarnói úttal biztosított béke utján természetesen szervileg kapcsolódunk a némethez, de ez precízen kifelé exponálva sohasem lett, a magyar intelligencia pedig — sajnos, meg kell vallani, talán azért, mert egy-egy újságból meríti tudását, talán azért, mert a könyvet nem szereti — a külpolitika iránt érzéket sohasem árult el. A kimondott kormánysajtó és kurzuslapok ezeket a kérdéseket dióhéjba szorította és nem engedte azokat olykép exponálni, hogy ezzel megdönthette volna a magyar társadalom ama tévhitét, melyet a ministerelnök ur előbb emiitett válaszaiból meritett. Számolnom kell az idő rövidségével s igy nem mondhatom el az egész anyagot. (Esztergályos János: A kormány ideje rövid 1 ?) Annak is. A kormányt véffleges mulasztás terheli e téren s most felelnie kell azokért a, fülnek, de a szívnek is kétségkívül jóleső jelszavakért, melyeket némelyek, a politikai rutinnal nem tökéletesen rendelkezők.^ hazafias felbuzdulásukban túlértelmeztek. És pedig — ismétlem — annál inkább kell felelnie a kormányrendszernek, minél inkább találnak és keresnek ebben az egész eljárásban hazafias momentumot. Ha a ministerelnök ur akkor egy ilyen szerencsétlen válasz helyett, de később is, a meg-megjelenő kardcsörtető beszédek nyomán már akkor az asztalra csap, ha akkor teremt tiszta helyzetet, ha akkor mondja el azt a beszédet, amelyet elkésve, január 19-én mondott el, hogy igenis, egy szomorú valósággal kell számolnia az ország minden lakójának, irtózattal é« elkeseredéssel tűrnünk kell Trianont, de az ebből való kivezető utat semmiesetre sem kereshetjük az egészségtelen irredentában, hanem igenis a munka és nemzetközi összeköttetések felvételében és azok tovább ápolásában; ha néhány évvel ezelőtt mondja el ezt a beszédet, amely beszédet moiït. sajnos, elkésve mondott el, (Nemes Bertalan: Százszor elmondta!) akkor ez a mentalitás nem lehetett volna úrrá a nemzet nagy többségében és a helyzet nem jutott volna oda, hoffv ma már nem gondol az ellenzék másra, mint egy olyan kormánycserére, mely ugyanabból a pártból vekrutálódik.
