Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-498

76 A nemzetgyűlés 498. ülése 1926 el nekem! Nem igazi — Patacsi Dénes: Amennyi igazságot az a sajtó ír! — Vázsonyi Vilmos: Hiteles dolog, hogy a ministexelnök ur az egységespárt értekezletén támadott bennünket! — Zaj.) De tovább kell mennem. Tudomásom szerint az ellenzék és a kormány között olyan értelmű megállapodás, hogy a plénumban a bizottság tárgyalásának ideje alatt erről a kérdésről nem lehet beszélni, nem történt. (ügy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ilyen megállapodás nem történt, szilenciumot nein fogadtunk. Vagy azt képzelik, hogy valami természetes következménye a bizottság együttlétének, hogy a plénumban erről a kérdésről nem tárgyalhatunk! (Huszár Dezső: így is van!) Ha igy van t. Nemzetgyűlés, t. túloldal és t. kormányt támogató párt, akkor legelsősorban magukra nézve tartsák kötelezőnek ezt a szilenciumot. (B. Podnianiczky Endre: Nem áll! Bészünkről a Házban nem hozza senki se elő! — Farkas István: Hát esak a pártban 1 — B. Podmaniczky Endre: A pártban sem! — Vázsonyi Vilmos: A pártban megtámadott és legyalázott minket! — Gr. Hoyos Miksa: Ki! — Vázsonyi Vilmos: A ministerelnök ur! — Gr. Hoyos Miksa: Nem áll! — Patacsi Dénes: Aki magára veszi, megérdemli! — Nagy zaj.) Elnök: Csendet kérek! Propper Sándor: De nincs is ok arra, hogy az urak kifogást emeljenek az ellen, hogy itt, a nemzetgyűlés plénuniában a kérdésnek^ a ministeri felelősséggel összefüggő részét tárgyalják. Én nem nyúlok bele a bizottság munkájába, mert nem vagyok abban a szerencsés helyzetben, mint más urak, akik a bizottság munkájáról tájékozódást kapnak. (B. Podmaniczky Endre: Mint, például Farkas István! — Farkas István: Én nem vagyok benne a bizottságban! —- Zaj.) Én csak arról beszélhetek, ami a frankhamisítás botrányával kapcsolatosan eddig napvilágra került, csak ezekkel a tényekkel és ezeknek konzekvenciáival foglalkozhatom, ezt a jogot azonban —- legnagyobb sajnálatomra — nem engedem magamtól megvonni. (Zaj.) Tisztán a ministeri felelősség kérdéséből kifolyólag, azokra a tényekre építve és alapozva, amelyek már eddig félreérthetetlenül kiderültek, kívánok a kérdéssel néhány szóval foglalkozni. Nekem az a szerény és igénytelen felfogásom, — bármennyire is recenzust kelt' ez a felfogás a túloldalon — hogy a történtek után a Bethlen-kormány már nem lehetne a helyén. (Huszár Dezső: Maguk szerint!) Egy igazán parlamenti és alkotmányos országban a ministeri felelősség van olyan súlyos, hogy ilyen események után az a kormány, mint kormány a nemzetgyűlésben, a parlamentben már nem szerepelhetne. (Zaj.) Vissza kell mennünk a történés elejére. Azt látjuk, hogy amikor ez a botrány kipattant, az ellenzék becsületesen, őszintén adott kifejezést a maga hangulatának és a maga akaratának. (Huszár Dezső: Részben!) Nem kívánt egyebet, mint amit minden apró zsebtolvajlásnál, minden igazságos embernek követelnie kell, hogy a tetteseket ki kell nyomozni, meg kell büntetni. (Viczián István: Ezt mondotta a ministerelnök ur!) Ezt csinálják formailag, lényegileg azonban nem ezt látjuk. Látunk más bűneseteket, amelyeknél egyszerű üldözött polgár van érdekelve: ott gyorsan megy — tüneményes gyorsasággal — a dolog, ott nem tárgyalnak ministerek, nincsenek különböző tárgyalások különböző testületek között, nem rohan az ügyész a kormány évi január hó 29-én, pénteken. fejéhez és megfordítva, ott nem történnek levél-, üzenet- és telefonváltások, nem kérnek utasításokat a politikai hatalom fejétől, ott megy minden a maga szabályszerű és törvényes utján, gyorsan, mint ahogy mennie kell. Ebben az esetben pedig, ahol nem egy szabályszerűen üldözött polgár van érdekelve, hanem a hatalomhoz közel álló kedves egyének és esetleg testületek, itt ezt a gyorsaságot nem látjuk, nem látjuk, nem észleljük a törvények és szabályok parancsainak ezt a betartását. (Ellentmondások a jobboldalon.) Ezért kell nekünk ezt a kérdést szóvátennünk, ezért kell állandóan napirenden tartanunk, mert mi az ország érdekében valónak tartjuk, hogy a korrupciót gyökerestől kell kiirtani és hogy egy uj, eredményes belpolitikai élet csak akkor kezdhető el, ha azt tisztán kezdhetjük meg. A dolgok elején, amikor az a bizonyos csonka pártközi konferencia tárgyalt, amelyen mi érthető okokból nem vettünk részt, a ministerelnök ur ellenezte még a parlamenti bizottságot is és csak később tudta magáévá tenni ezt az ötletet. Magáévá tette, csakhogy az ötlet kipattanásától kezdve az ötlet végrehajtásáig alkudozások folytak. A ministerelnök ur egy hatáskörnélküli bizottságot szeretett volna. Később azután megállapodtak egy olyan hatáskörben, amely nem teljes, mégis valamenynyire megnyugtató, bár a bizottság a maga numerikus többségével — tehát a maga nyers számbeli fölényével — erőszakolta a titkosságot a bizottságra, úgy, hogy a közvélemény most már a bizottság munkájáról tájékozódást nem szerezhet. Ez egymagában nem volna baj, de baj az,^ hogy a kérdés túlságosan hosszú ideig húzódik el és a belső tárgyalásokat — nehogy félreértsenek, nem a velünk való tárgyalásokról, hanem a hatóságoknak és testületeknek egymással való tárgyalásairól szólok — diplomáciai levélváltásokkal intézik el, holott ennek meg volna a maga nyers, sima, egyenes útja a törvények és a szabályok parancsai szerint és lm ezt tették volna kezdettől fogva, ha a közvélemény és a közvélemény hangadója, az ellenzék azt észlelte volna, hogy itt csakugyan olyan kérlelhetetlenül járnak el, amint azt hirdetik, akkor a parlamentben ennek a kérdésnek talán még visszhangja sem támadt volna. A ministeri felelősség szempontjából próbálom megalkotni azt a tételt, amely az én felfogásom szerint elégséges ahhoz, hogy a kormány máris levonta légyen a politikai konzekvenciákat. Az országos főkapitány ur, aki élet-halál ura volt, akit itt a belügyminister ur védelmezett, akivel állandóan szolidaritást vállalt, akinek védelmére, ha itt politikai szempontból az ő túlszigoru, inkvizitórius intézkedéseiért megtámadtak vagy bíráltak, a belügyminister ur mindig talált szép védelmi szavakat, akire esküdött, aki az ő első munkatársa volt, merem állítani, legalább olyan hatáskörrel bírt, mint amilyen hatásköre a minister urnák van. Egy ilyen nagyhatalmasságról, aki parancsolt az egész országnak, akinek egy szemrebbenésétől exisztenciák százai függtek, kiderült, hogy egy nemzetközi pénzhamisító bandának a feje. Méltóztassék engem felvilágosítani, hol kezdődik a politikai felelősség, ha ez nem elég ok arra, hogy á minister ur mint felelős főnök és felelős belügyminister, munkatársának ilyen borzalmas kisiklásaiért levonja a felelősséget. Méltóztassék nekem megmondani, mi hát az, ami egy minister! a ministeri felelősségről szóló törvény és az ehhez kapcsolódó külön szokásjog és erkölcsi kötelezettség alapján