Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-498

A nemzetgyűlés 498. ülése 1926. lehetetlenné tesz "! Itt van tehát a Bethlen­kormánynak egyik tagja, akinek feltétlenül, de feltétlenül le kellett volna vonnia már is a konzekvenciákat. Lehetetlen dolog, hogy Ná­dosy országos főkapitánynak első főnöke, munkatársa és védője itt üljön a ministeri székben. Tovább megyek. Itt van a Térképészeti Hi­vatal, amely azt a címet is viseli, hogy »ma­gyar királyi«. Apró csalafintaságokat minden­hol a világon lehet végrehajtani, de hogy egy bürokratikus, állami kezelés alatt levő mii­intézetben, ahol mindent aktaszerüen adminis­írálnak, lehessen falakat törni, gépeknek göd­röt ásni, gépeket beszállítani, gépeket felsze­relni, próbákat eszközölni, hamis frankokat hónapokig nyomni, és hogy ott arról egy fel­jebbvalónak ne legyen tudomása, aki tartozik jelentést tenni a maga felebbvalójának, míg az szolgálati utón el nem jut a honvédelmi minis­ter úrhoz és a pénzügyminister úrhoz, mint elsősorban felelősekhez, ezt én a legtisztelet­teljesebben és leghatározottabban kétségbe­vonom. Van tehát eddig három minister. Most jön a külügyi pecsét. Erre jobban kell vigyázni, mint valakinek a szemefényére. A külügyi pecsétben, amely biztonságot, sérthetetlenséget jelent az utazásnál, a kurír-igazolványban, amely az ország presztízsét foglalja magában, abban a kis külügyi pecsétben, amelyet rá­nyomtak a futárigazolványra, amellyel hamis ezerfrankosokat vittek ki, inkarnálva van a magyar presztízs, Magyarország hitele, Ma­gyarország jó hírneve, Magyarország léte és becsülete. Hát ilyen pecsétet csak ugy ieheí ráütni a futárigazolványokra, mint ahogy _ a postahivatalban a kezelőtiszt a vényre ráüt egy pecsétet ! Ez megint olyan kérdés, mely­ben én kételkedem, és amelyért felelőssé te­szem a külügyminister urat. Az ország mai helyzetében, a mai külpolitikai konstelláció­ban halálos vétek és bűn ez, amiért az ideig lenes ^ külügyminister urat, akiknek kor­mányzása alatt lehetséges volt hamis ezer­frankosokkal megtöltött bőröndöt ellátni hiva­talos kurirpeeséttel, felelősségre kívánom vonni és követelem, hogy hagyja el helyét, vonja le konzekvenciáját mulasztásának, meri csak ugy tud valamit jóvátenni abból a bor­zalmas mulasztásból, amelyet az ország kárára elkövetett. Itt van továbbá a postatakarékpénztár. A magyar posta, beleértve a takarékpénztárat is, kiváló intézménynek van feltüntetve. Olyan hivatal r ez, ahol a legkisebb ajánlott levélről szóló vény is kezeken megy keresztül és kon­szignációba kerül. Itt nem lehet suskusokaí csinálni és mégis azt látjuk, hog-y a postataka­rékpénztár igazgatója 400 millió korona köl­csönt folyósít az üzletszabályok megkerülésé­vel, szokások és szabályok ellenére. Négyszáz millió korona még magyar koronákban sem csekély összeg és én feltételezem, hogy 400 millió koronás hitelek kiutalásánál valakinek valahol el kell könyvelni az ilyen tóteleket. És ha valahol keresztülment és valaki valahol látta, akkor ennek el kellett érkeznie a felelősség leg­felsőbb helyére, a kereskedelemügyi és pénz­ügyminister urakhoz is, akiknek tudniok kel­lett volna azt, hogy az igazgatásuk és felelős­ségük alatt álló magyar királyi postatakarék­pénztárban a szabályok ellenére 400 millió koronát folyósították obskúrus célokra. Itt van tehát egy uj minister ur akinek politikai felelőíSiSégét — mondom, egyébről ezidőszerint nem beszélek — egyáltalában nem lehet két­KAPLÓ. xxxix, évi január hó 29-én, pénteken. 11 ségbevomii. És mintha misem történt volna, a minister ur és a minister urak ülnek szépen es rábízzák magukat a bizalomnak arra a megnyilvánulására, arra a tapsra, amelyet az egységespárt számukra szükség esetén kiutal. Itt van továbbá a frankhamisításban ré­szes, illetve a frankhamisítást végrehajtó, a hamisított frankokat elhelyezni hivatott fiatal­emberek felesketése arra, hogy nem fogják senkinek sem elmondani a iszent eskü paran­csa alatt, hogy hamis fratnkokat hurcolnak szét a világban. Azt hallottuk, Zadravecz püs­pök ur a kultuszminister ur tárcája körébe tartozik. Súrolja ezzel a hatáskört a honvé­delmi minister ur tárcája, mert hiszen ő tá­bori püspök, tehát katonai alkalmazott. De ez teljesen mindegy; bizonyos az, hogy ebben a kérdésben is, a hamis frankok valódi esküjé­nek kérdésében is két minister ur van politi­kailag érdekelve felelősség szempontjából, és egyáltalában nem látunk tünetet arra, hogy ez a két minister ur az ő politikai felelősségé­nek konzekvenciáit levonná. Ez eddig hat minister, az egész kabinetnek nagyobbik fele. Én szívesen veszem, ha valaki feláll a túlsó oldalról és meggyőzi a közvéle­ményt és a nemzetgyűlést arról, hogy ez a hat minister ur helyesen járt el, vagy hogy az ilyen események után nem járnak politikai konzekvenciák; ha rámutatnak a parlamenta­rizmus történetében, akár a hazaiban, akár a külföldiben olyan precedensekre, hogy ilyen események után a ministerek állásukban meg­maradtak; én ezt szívesen veszem, de tudom, hogy senkisem lesz abban a helyzetben, hogy ezt megtegye és megtehesse, mert tudjuk a parlamentarizmus történetéből, — ismétlem, a hazaiból és a külföldiből is — hogy sokkal cse­kélyebb és jelentéktelenebb dolgok miatt rob­bantak már ki kormányválságok és pusztultak el egész politikai rendszerek. A kabinet nagyobbik fele tehát politikai­lag feltétlenül felelős és a parlamenti vizs­gálóbizottság léte, vagy nemléte nincs befo­lyással arra, hogy ez a hat minister nyomban elhagyja helyét, mert ennek a hat ministernek, aki ennyi politikai, illetőleg hivatali baklövést követett el, politikai felelősségrevonása nem maradhat el s ennek a hat ministernek a mun­kájában az ország nem bizhat tovább. Mert ahol lehetett hamis frankokkal telt bőröndre külügyi pecsétet ütni, ahol lehetett hamis fran­kok gyártására szolgáló gépeket felszerelni, ott, ahol szabálytalan, nagy kölcsönöket utal­nak ki, nagyobb doígok is megtörténhetnek, ott egy szép napon — bár nehéz elképzelni en­nél botrányosabb és csúnyább dolgot — még nagyobb veszedelmekre is el lehetünk készülve, így talán csak a Wild Westen lehet kormá­nyozni, ha lehet, nem hiszem, de ha lehet, csak ott lehet. A ministeri felelősség határát vala­hol egyszer meg kell vonni és meg kell álla­pítani, hogy hol kezdődik és hol végződik a politikai felelősség. A törvényt ismerjük. Az 1848. évi III. te. rendelkezik erről, de vannak erkölcsi törvények és erkölcsi szokások is és ha maga az 1848. évi III. te. nem adna esetleg jogi alapot arra, hogy ezek a ministerek tá­vozzanak, az erkölcsi parancs s az erkölcsi törvény az, amely nekik azt diktálja, hogy ebbe a nemzetgyűlésbe mint ministerek többé ne tegyék be a lábukat. T. Nemzetgyűlés ! A ministerelnök ur in­dignálódva tiltakozott az ellen, hogy egy állí­tólagos leveléről itt szót emeltek, amelyben az lett volna, — én nem tudom, nem láttam, itt 11

Next

/
Thumbnails
Contents