Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.
Ülésnapok - 1922-498
64 A nemzetgyűlés 498. ülése 1926 — aki csak egy kissé tárgyilagosan akarja megitélni a dolgot, láthatja, — meg vannak ezek a komoly eltérések, (Ugy van! a jobboldalon.) Méltóztassék ezt is figyelembe venni, ami pedig áll ugy a bevételek, mint a kiadások oldalán. Én, mint pénzügyminister, ha tisztán merev financiális szempontokat követnék, azt mondhatnám, hogy engem nem túlságosan érdekel a dolog, mert úgyis megkapom a többletbevételt az egyik oldalon, a másik oldalon pedig rászorithatoxn a tárcákat arra, hogy - szigorúan maradjanak meg a régi költségvetés keretei között és ami megmarad, az mint megtakarítás fog jelentkezni. El tudja-e hinni valaki, hogy ez lett volna a mai időkben a helyes eljárás? Vájjon az a pénzügyminister feladata, hogy ilyen merev pénzügyi politikát folytasson? Ez az ország adózó közönségének érdeke! Kétségtelen, hogy nem. Nem lehet tehát az év végéig a régi költségvetés alapján dolgozni, amikor látjuk, hogy a múlt évi költségvetés keretei nem tarthatók meg. Hiszen ha itt többet beszélünk — ne méltóztassék kritikának venni, de tényleg ugy áll a dolog, hogy többet beszélünk — tényleg az országot hozzuk olyan helyzetbe, hogy nem tudjuk az igazi állami célokat megvalósítani. (Zaj a szélsdbnlol dalon. — Propper Sándor: Indemnitás egy perc! — Farkas István: Minek kell itt háromheti karácsonyi szünet. — Halljuk! Halljak! a jcbboldalon.) Nyilvánvaló tehát, hogy az állami pénzügyek helyes vitelét (Farkas István: Minek kellett háromheti karácsonyi szünet!) csak annak a költségvetésnek alapján lehet biztosítani, amely erre az évre szól, amelyet már le is tárgyalt és megszavazott a nemzetgyűlés. Az igen t. előadó ur igen helyesen hivatkozott arra, hogy amit kérek, az nem áll precedens nélkül. Nekem igenis erre a folyó évre szóló költségvetésre támaszkodó indemnitást kellett kérnem, mert ez teszi lehetővé, hogy keresztülvigyem azokat a pénzügyi politikai terveimet is, amelyeket mindjárt ismertetni fogok. Az év tizenkettedik hónapjában ezeket megvalósítani semmi körülmények között nem lehet. Méltóztattak mint precedensre hivatkozni arra, hogy ez volt a helyzet a múlt évben is az appropriációnál, a tisztviselő kérdés szempontjából. Akkor is teljesen a kormány hibáján és az én hibámon kivül kerültünk hasonló helyzetbe és tényleg az volt a szituáció, hogy épen a tisztviselők érdekében igen sürgősen kellett letárgyalni azt a törvényjavaslatot. Mérlegelni kell tehát, hogy melyik a fontosabb szempont és hiszem, hogy az igen t. ellenzékben megvan az a tárgyilagosság, hogy előbbre teszi az ország érdekeit az esetleges, helytelenül megnyilatkozó, pártérdeknél(Rothenstein Mór: Csak az ellenzéknek kötelessége ez, a ministereknek és többségnek nem? — Zaj a jobboldalon.) T. Nemzetgyűlés! Nem akarok ezzel a kérdéssel tovább foglalkozni; röviden csak arra utalok még, hogy igen rövid időn belül uj költségvetést kell beterjesztenem és akkor alkalma lesz az igen t. ellenzéknek megint kifejtenie a maga álláspontját. Most olyan időket élünk, hogy azt mondhatjuk, egy év alatt három költségvetést kellett tárgyalni; erre majdnem példa sincs... (Ugy van! Ugy van! jobbfelől. — Rothenstein Mór: Egyebet sem csinál a nemzetgyűlés. — Nagy János (egi^i); Eddig az volt a baj, hogy ezt nem csinálta.) el kell érnünk, hogy egyszer rendbe jöjjünk és rátérévi január hó 29-én, pénteken. jünk a normális útra, (Fábián Béla: A Térképészeti Intézetnél is jó lett volna ilyen erélyesnek lenni.) ezért az uj költségvetést június hónap folyamán feltétlenül tető alá akarjuk és fogjuk is hozni. (Ugy van! a jobboldalon.) Mivel az indemnitás meg fogja adni nekem a módot, hogy a megszavazott folyó évi költségvetés alapján vihessem az állam pénzügyeit, (Propper Sándor: Miért nem az appropriáeióban tetszik kérni ezt a felhatalmazást?) fontolóra kellett vennem, nincsenek-e olyan momentumok, amelyek az egyik oldalon arra késztetnek, hogy adómérsékléseket vigyünk keresztül, (Fábián Béla: Csinos kis adómérséklések!) a másik oldalon pedig arra, hogy gyorsan megindítsuk a beruházásokat. Magam is azt tartom, hogy az lett volna egyedül logikus, hogy ilyen körülmények között az appropriáció engedtessék a leggyorsabban keresztül. Ha ez nem történik meg, ezért nem mi'vagyunk felelősek. Nem akarták ezt megengedni, pedig ezzel tulaj donképen egész normális utón oldottuk volna meg a kérdéseket. Nem akarok teoretikus fejtegetésekbe bocsátkozni, de azt hiszem, helyes utón jár a kormány, ha akkor, amikor azt veszi észre, hogy túl van terhelve adóval az ország közönsége, megpróbálja harmóniába hozni a magángazdaságot az állami gazdasággal. Sohasem tudnám osztani azt a pénzügyi politikát, amely abból az elvből indul ki, hogy az állani örüljön annak, ha minél több bevétele van; ez csak addig tartható fenn, amig az ország gazdasági teherbírásával és teljesítőképességével összhangban áll. Mivel pedig az első félév eredménye^ azt mutatja, hogy az államháztartás egyensúlyának veszélyeztetése nélkül lehet bizonyos adókedvezményeket tenni, ezeket gyorsan megvalósítani kívánom. Hiszen a Ház minden oldalán már régebben felmerült az a kívánság, hogy a házhaszonrészesedest eltöröljük. Én ezt kilátásba is helyeztem a jövő költségvetési évtől kezdve. Azt hiszem azonban, minél gyorsabban töröljük ki ezt az igazságtalan adónemet adópolitikánkból, annál helyesebben járunk el. Ezért kívánom ezt február 1-ével megszüntetni. Nem kérek egyebet, csak tegyék ezt lehetővé. (Helyeslés a jobboldalon.) Itt a legszegényebb néposztály van legjobban érdekelve. (Propper Sándor: Tűzték volna napirendre! Már túl volnánk rajta!) Méltóztassék tudomásul venni, hogy ez körülbelül 10 millió aranykoronás adótehercsökkenés. (Zaj. — Propper Sándor: Nem szabad mindennel taktikázni!) Logikusan akarom a dolgokat megvalósitani és ezért kell először az indemnitást megszavazni, azután pedig az adómérsékléseket. (Fábián Béla: Február 5-éig mind a kettő meglesz!) Bizonyos egyéb adópolitikai intézkedéseket is tervezek, (Halljuk! Halljuk!) amelyek azonban már nincsenek szoros összefüggésben törvényhozási intézkedésekkel. Ezekről már tudomást is méltóztatott szerezni. Ilyen többek között, hogy a cukor fogyasztási adóját, amely kilónként 44-8 aranyfillér volt, — ami, magam is bevallom, lehetetlenül magas és tulaj donképen nagyon igazságtalan teher a fogyasztás szempontjából — lemérsékeltem 10 aranyfillérrel. Ha azt látnám bizonyos hosszabb idő múlva, hogy ez nem zavarja meg az államháztartás egyensúlyát, akkor lehetségesnek tartanám itt még további mérséklésről is beszélni. (Helyeslés a jobboldcdon.) Az a meggyőződésem, hogy ezzel kettős irányban lehet szolgálatot tenni, amennyiben a lemérsékelt adó a fogyasztás emelkedését fogja előidézni (Ugy