Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-497

50 A nemzetgyűlés á97. ülése 1926. már nagyon régen, ennek a nemzetgyűlésnek a legkezdetén utaltunk arra és követeltük azt, hogy a magyar állam kössön minél gyorsabban mennél jobb szerződéseket elsősorban a környező államokkal, azután a messzebb fekvő külföldi államokkal. Ez akkor volt, amikor a túlsó oldal még vigan tiszteitette a müveit Nyugatot és hallani sem akart arról, hogy a Nyugattal gazdasági kapcsolatokat létesitsen. Mi már akkor azon az állásponton voltunk, hogy a külkereskedelem szabályozása nélkül a magyar ipar, a magyar kereskedelem, a magyar termelés nem állitható talpra. Meg kell állapitanom, hogy ezzel a reális követeléssel szemben, a kormány konok ^magatartása következtében, igen nagy és végzetes késések történtek, a kereskedelmi szerződéshálózat kiépitése igen lassan, igen vontatottan történt. így jutunk pl. abba a helyzetbe, hogy a magyar-francia kereskedelmi szerződést a háború befejezése után a hetedik esztendőben tárgyalja a magyar nemzetgyűlés, ámbár itt mindjárt hozzá kell tennem azt is, hogy ezt a pillanatot pedig, amelyben most ezt a szerződést tárgyaljuk, nem tartom alkalmasnak e szerződés tárgyalására. Nem tudjuk eloszlatni azt a gyanút, hogy ez a szerződés azért került most itt napirendre, mert ezzel mintegy rekompenzációt akarnak nyújtani Franciaországnak a frankfa amisitással kapcsolatos kárositási szándék ellenértéke gyanánt. Én tovább megyek és bizonyos mértékben politikai frivolitásnak tartom, hogy a magyar-francia kereskedelmi szerződést épen ezekben a forró pillanatokban tárgyaljuk, akkor, amidőn a frankhamisítás ügyében parlamenti bizottság tart vizsgálatot, amikor a francia állammal egy más esetből, a frankbotrányból kifolyólag súlyosabb konfliktusunk van. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Mondom, ezt a pillanatot nem tartom alkalmasnak arra, hogy ezt a szerződést tárgyaljuk, mert egyrészt bizonyos ' mértékben feszélyezi azokat, akik a szerződést birálják, másrészt, mint mondottam, abba a gyanúba keveri a kormányt, hogy ezzel akarja paralizálni a frankbotrány hullámit. De ha a kormány ilyen célszerűtlen módon osztja be a nemzetgyűlés munkaprogramul ját, ha hajánál fogva ráncigál elő kérdéseket, időszerütlenül alkalmatlan időben, ha tehát a nemzetgyűlés kénytelen ma magyar-francia szerződést tárgyalni, ahelyett, hogy a felhatalmazási törvényjavaslatot tárgyalná, amellyel érvényesithető volna a megszavazott költségvetés; vagy a benyújtott apró, gazdasági könnyítéseket jelentő javaslatokat tárgyalná, igy a házhaszonrészesedésről szóló törvényjavaslatot, amely közelről, a ma szempontjából érdekel igen széles rétegeket, mondom, ha e törvényjavaslatok helyett tehát mégis a magyar-francia vámszerződést kell tárgyalnunk, akkor viszont reánk hárul a kötelesség és a feladat, hogy ezzel kapcsolatban a magunk észrevételeit megtegyük. Vámszerződéseknél és kereskedemi egyezményeknél az dönti el az elfogadhatóság kérdését, hogy a szerződés az illető ország szempontjából, az illető ország ipara és kereskedelme szempontjából milyen minőségű. Tessék elhinni, hogy ha ez a szerződós jó volna, ha ez a szerződés megfelelne a magyar termelés érdekeinek, akkor aligha jelentkezett volna valaki szólásra, aligha hangzott volna el bíráló szó a szerződéssel kapcsolatban, már azért sem, mert amint mondottam, épen mi voltunk azok, akik a keresete január hó 28-án, csütörtökön. kedelmi szerződéseket, a külforgalom szabályoZ ÉL S ci L Si legekők között követeltük. Ha abból a szempontból nézem ezt a törvényjavaslatot, hogy az ország kereskedelme és ipara, termelése szempontjából milyen a minősége, akkor csatlakoznom kell ahhoz, akik már eddig is lesújtó kritikát mondottak erről a tervezetről. A szerződéseket nem lehet uniformizálni. IMeni lehet ahhoz hasonló, vagy azzal azonos szerződést kötni egy ipari állammal, mint amilyent egy mezőgazdasági állammai kötünk. A szerződő _ ország gazdasági struktúrája adja meg tulaj donképen az alapot ahhoz, hogy a szerződés milyen keretek között mozogjon. Franciaország félig-meddig mezőgazdasági állam, túlnyomórészt azonban ipari állam, de mindenesetre sokkal fejlettebb ipari állam, mint Magyarország. Ezeket a szempontokat a szerződéig ügyelmen kivüli hagyta, ezekkel nem törődött. Arról volt szó, vagy erről lehetett szó a szerződés gyorsításánál és megkötésénél, hogy a már megkötött kereskedelmi szerződések számát eggyel szaporítsák. Merem állitani, hogy itt statisztikára való dolgozás történt és nem vették figyelembe az ország; gazdasági érdekeit. Tulaj donképen tételenkint kellene végigmennünk a szerződésen és tételenkint lehetne kimutatni, hogy ez a szerződés Magyarorság gazdasági érdekeinek nem felel meg. Lehetséges, hogy Franciaország gazdasági érdekeinek megfelel, ezt nem vitatom, mindenesetre tartom a franciákat annyira bölcseknek ós előrelátóknak, hogy a szerződés-tervezet előkészítésénél tekintettel voltak a saját hazájuk érdekeire, mindenesetre sokkal előrelátóbbak voltak, mint a mi kormányzatunk, amely a magyar gazdasági érdekeket figyelmen kivül hagyta. Magától a kereskedelemügyi minister úrtól hallottuk, hogy ezt a kis gazdasági rekompenzációt Franciaországnak politikai szimpátiák ellenében meg kell adni. Talán normális viszonyok között, amikor az ország gazdasági élete áldozatok hozatalára alkalmas, amikor áldozatokat tudna hozni más ország gazdasági érdekeinek honorálására, akkor lehetne esetleg* arról szó, hogy más értékes politikai szimpátiákat kicserélünk bizonyos gazdasági érdekek feláldozásával. Én azonban azt hiszem, hogy az ország: mai gazdasági helyzetében bűn, sőt ennél sokkal több: végzetes hiba ilyen álláspontot elfoglalni és gazdaságilag erős, nagy teljesítőképességű országnak az összeomlott magyar gazdasági élet rovására koncessziókat tenni. (Ugy van a szélsőbaloldalon.) Én szivesen koncedálom azt, hogy Franciaország politikai szimpátiájára Magyarországnak a mai külpolitikai konstellációban szüksége vau. Ezt szivesen konstatálom, de itt hozzá kell tennem azt, hogy ezt a szimpátiát sokkal olcsóbban, más eszközökkel, a magyar ipar és a magyar mezőgazdaság megnyomoritása nélkül is el lehet érni. Sőt azt hiszem, az ország érdekében való, hogy más módszerekkel, gazdasági áldozatok nélkül érjük el ezeket a szimpátiákat, amelyek valóban el is érhetők.^ A kormány azonban azért, hogy ezeket a más módszereket ne kelljen alkalmaznia, hogy ne kelljen, mondjuk, talán a francia demokráciának megfelelő magyar demokratikus berendezkedésekkel a francia szimpátiákat megszerezni, ehelyett a gazdasági érdekek feláldozásával, mintegy nemzeti -ajándék nyújtásával akarja Franciaország politikai szimpátiáit megszerezni. Én azt hiszem, hogy ha a magyar kormány keményen és erélyesen belenyúlna a frankhami-