Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-497

44 A nemzetgyűlés 497. ülése 1926. reskedelmi felfogásnak vagyok a hive, amely az egyes országok közt le akarja dönteni a vámsorompókat, amelynek célja a lehető legolcsóbb termelés, hogy a fogyasztók részére minden a legolcsóbban álljon rendelkezésre. De épen ugy, ahogy egyetlen egy ország nem lehet a pacifista álláspont hive olyan értelemben, hogy lefegyverkezik és nem akar katonaságot tartani, amikor a körülötte ^vő államok háborúra készülnek és katonaságot tartanak fenn, épen ugy nem lehetünk mi szabadkereskedelmi felfogásúak sem, a szabadkereskedelem elvének szigorú álláspontján, amikor körülöttünk mindenki, még a szabadkereskedelem elve alapján felépült hatalmas Anglia is bizonyos tekintetekben a védvámos politika alapjaira helyezkedik. Ha pedig az a felfogásunk, hogy mi igenis a viszonyok kényszeritő erejénél fogva kénytelenek vagyunk védvámos politikát csinálni, akkor nem tudom megérteni, mely okok lehettek azok, amelyek kényszeritő erővel hatottak a francia-magyar kereskedelmi szerződés tárgyalóira, amikor félretéve ezeket a kereskedelmi szempontokat elkészítették a nemzetgyűlés előtt levő szerződés tervezetét. Nem tudom feltételezni azokról, akik a francia .megbízottakkal odakint tárgyaltak, hogy ők maguk, akiket nem vezettek politikai szempontok, hanem akik egyesegyedül kereskedelmi szempontok által kellett, hogy vezettessék magukat, helyesnek tartották volna a francia szerződés megkötését, amely az egyik oldalon a franciák részére a legtöbb kedvezményt biztosítja, a másik oldalon Magyarország részére nem biztosit semmit. Mert én is annak a felfogásnak vagyok a hive, hogy kereskedelmi szerződéseket kell kötni, bele kell kapcsolódni a világ gazdasági komplexusába. Hiszen Oroszországra nézve is lehetetlennek bizonyult, hogy kikapcsolja magát az emberiség nagy kulturközösségéből. Oroszország, amely 180 milliós lakosú állam és amely Európának kétharmadrészét foglalja magában, hiába állott az európai gazdasági politika merev negaciójának alapjára, végeredményben mégis arra kényszerült, hogy bekapcsolódjék az európai gazdasági közösségbe. így Magyarországnak is minden erejével arra kell törekednie, hogy kereskedelmi szerződések utján az európai gazdasági közösségbe bekapcsolódjék. De igenis akkor, amikor az enrópai gazdasági közösségbe be akarunk kapcsolódni, tekintetbe kell vennünk azt a gazdassági helyzetet, amelybe ez a szerencsétlen ország az utóbbi esztendőkbe került. A magyar kereskedelmi és külügyi kormányzat élén ugyanaz á férfiú áll és ez azért bir fontossággal az ország gazdasági helyzetére, mert szerény nézetem szerint egy ilyen nehéz helyzetbe jutott országnál, amelynek külpolitikája pusztán csak negatívumokban, szemlélődésben és figyelésben merülhet ki, az a főszempont, hogy az ország külpolitikáját, annak kereskedelmi és gazdasági érdekei irányítsák. Mert lehetetlenség, hogy a magyar kormányzat észre ne vegye, hogy ebben az országban az emberek az ntóbbi esztendőkben igazán az utolsó csepp vérüket adják oda a haza oltárára akkor, amikor a súlyos adókat fizetik. Lehetetlenség, hogy a kereskedelemügyi kormányzat és az ország gazdasági érdekeit védő ministeriumok észre ne vegyék, hogy most már nemcsak a kereskedelem és az ipar, hanem az ország gazdasági közönsége is a tönk szélén áll, mert nem tud piacot találni termeivényei részére. Nincs piaca a búzának, a burgonyának, a évi január hó 28-án, csütörtökön. bornak, ugy áll itt ez az ország, mint a régi világban, amikor a Badacsony vidékén szünetkor, ha arra járt az utas, behívták a szüretelő borházakba, hogy igyék, mert többe került a hordó, mint a bor. Ebben az országban, amelynek, elismerem bortermelése a háború előtti és utáni időkben nem ilyen kis ország részére rendezkedett be, odáig jutottunk, hogy a bort semmi áron eladni nem lehet. Ilyen körülmények között előáll az a helyzet, hogy a franciákkal szemben a bor vámját 60-ról 48 koronára szállítjuk le. Nem tételezhetem fel közgazdasági érdekeinket képviselő miniszteriális emberekről, hogy valami felsőbb nyomás nélkül kötötték volna meg a szerződést, mert ezek a férfiak valószínűleg teljes tudatában az ország szomorú és sanyarú gazdasági helyzetének érezhették, hogy Magyarország egy ilyen legtöbb kedvezményt biztosító kereskedelmi szerződést, amely nemcsak Franciaországnak, de a körülöttünk lévő államoknak javára is szolgál egyedül gazdasági szempontokat mérlegelő tárgyaló kiküldöttek nem fogadhatnak el. Itt tehát kellett, hogy valami befolyás érvényesüljön a külügyministerium részéről, hogy bármi áron, de Franciaországgal rneg kell kötni a szerződést. Az előttem felszólalt t. képviselőtársam felemiitette Kánya Kálmán nevét. Nincs semmi okom arra, hogy meg ne említsem, hogy az egész gazdasági közvélemény ezt a szerencsétlen, gazdasági tudás nélkül és az ország érdekeinek figyelembevétele nélkül készült kereskedelmi szerződést Kánya Kálmánnak, a jelenlegi berlini követnek terhére irja. Meg keli ezt itt mondanunk, hogy az egész ország közvéleménye szerint Kánya Kálmánnak politikai okai voltak arra hogy a franciák előtt ezt a teljesen érthetetlen meghunyászkodást tanúsítsa a szerződés tárgyalása alkalmával. Ha csak gazdasági szempontok vezették volna a tárgyaló bizottságot és a külügyministeriumot abban a kérdésben, hogy ide kell jönni a nemzetgyűlés elé egy ilyen szégyenletes tervezettel, mint amilyen a francia kereskedelmi szerződés, — amely Magyarországnak nem hoz semmit, de a magyar közgazdasági élettől elvesz mindent, ami még itt letarolatlan volt; amely ahelyett, hogy a magyar termékeknek piacot szerezne, elveszi a magyar piacot a magyar termelés elől, — akkor ezt normális, gazdasági érdekeket mérlegelő emberi agyvelővel megérteni nem lehetne. De itt, igenis, egészen nyíltan meg kell vádolni azt, aki a magyar-francia kereskedelmi szerződésnek a legfőbb irányitója volt: Kánya Kálmánt, azzal, hogy őt bizonyos politikai szempontok vezették akkor, amikor a magyarfrancia kereskedelmi tárgyalásoknál ezt a szégyenteljes álláspontot foglalta el. Amikor Magyarország közgazdasági helyzete a legnagyobb krizis előtt áll, amikor a gyárakból a munkásokat elbocsátják, amikor Magyarország legnagyobb gyárai hetenkint csak két napot dolgoznak, amikor Magyarországon már nemcsak a borkereskedelem és nemcsak a bortermelő mezőgazdaság, hanem más hatalmas szakmák, — amelyeket itt nem akarok megnevezni azért, mert nem akarok pánikot kelteni, — a legkeservesebb kínlódásban küzdenek a napi élettel, amikor a magántisztviselők ezrei meg ezrei vannak kenyér nélkül, amikor azt halljuk, hogy a bankok ismét leépítésről beszélnek, amikor beszélnek arróL hogy a tisztviselőknek százait és ezreit akarják ismét kenyértelenné tenni: (Ugy van a szélsőbaloldalon.) akkor nekünk jogunk van