Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-497

A nemzetgyűlés 497. ülése 1926. évi január hó 28-án, csütörtökön. 39 nem kell, vájjon fejlődő iparunk szempontjából helyes-e egy ilyen incidanteliter megalkotott törvénnyel olyan extraturokra vállalkozni, amelyek egyrészt ipari politikánk egyenes vonalát törik meg, másrészt sokkal nagyobb áldozatokat kivannak meg ettől az országtól, mint amennyire tulajdonképen ebben a keretben, a szerződésből kifolyólag vállalkozni akart. Nem egyéb ez, mint szűk látókörrel a trójai falónak becsempészése a magyar gazdasági életbe, annak a trójai falónak, amelyből lassan, lassan kiszállanak az osztrákok, csehek és legnagyobb meglepetésünkre a németek is, akiknek a trójai faló becsempészésénél olyan kedvezményeket biztositunk, amelyek hathatós fegyverek lettek volna a mi kezünkben a velük való tárgyalások folyamán. {Elénk helyeslés a baloldalon és a középen.) T. Nemzetgyűlés! Ha igy áll a dolog, akkor természetszerűleg felmerül a kérdés: milyen szempontok, milyen érdekek vezették a tárgyalófeleket e szerződés megkötésénél, milyen szempontok vezették a magyar felet és milyen a franciát! A magyaroknál — amint azt a különböző bizottságokban elhangzott authentikus magyarázatok bizonyitani látszanak — elsősorban az az igyekezet vezette a tárgyalás vezetőit, hogy beigazolják, hogy velünk lehet tárgyalni és szerződést kötni. Ugy látszik, a francia nemzet idejött képviselője, aki egyszersmind a vámpolitika kitűnősége is és aki a legsúlyosabb vámpolitikai problémák megoldásánál a francia nemzet mindenkori képviselője, azzal a captatio benevolentiaeval vezette be a tárgyalásokat, hogy ő azzal jött, hogy bebizonyítsa, hogy ezek a magyarok nem is olyan vadak, ezekkel a magyarokkal lehet beszélni, ezeknek a magyaroknak meg lehet magyarázni, hogy mi az ő érdekük és meg lehet őket győzni, iüz a szempont volt talán az, amely a nem túlságosan erős magyar tárgyaló bizottságot rábírta arra, hogy az egészen szokatlan tempójú, egészen szokatlan iramú tárgyalás végén ezt a javaslatot óriási koncessziók árán elfogadja. Szokatlan iramunaK es szokatlan tempójúnak nevezem ezt a tárgyalást, mert ámbár koncedálom, hogy az osztrákokkal való tárgyalások nehezebb pontokat foglalnak magukban, de ne méltóztassanak elfeledni, hogy hány hónap óta folynak ezek a tárgyalások, hány megszakítást értek és érnek, és hogy mennyi instrukcióval kell az illető tárgyaló feleknek kormányaikhoz visszatérni, hogy mindig ujabb és helyesebb mederbe tereljék ezeket a tárgyalásokat. Ezzel szemben azt látjuk, hogy a francia szerződést, amely volumen tekintetében a legnagyobb, amelyet eddig alkottuiiK, rövid néhány nap alatt ütöttük nyélbe, ugy hogy végeredményben, ezzel tulajdonképen az osztrák és cseh szerződést is megkötöttük. A másik ok, amely a mi szempontunk lehetett e tárgyalás gyors lebonyolításánál és a szerződés megkötésénél — és itt már az igen t. kereskedelemügyi minister ur legújabban elhangzott nyilatkozatára hivatkozhatom — általános politikai ok volt. Az ok az volt, hogy mi Franciaország részéről olyan jóindulatú támogatást remélhetünk ennek árán is, amely a kormány mérlegelése szerint valószínűleg felér azzal az áldozattal, amelyet e szerződés megkötésével hoztunk. Nekünk szükségünk volt és szükségünk van a Genfben döntő súllyal biró Franciaország szimpátiáira és miután akkor, a szerződés megkötése idején, illetőleg az azutáni közeli időben bizonyos beruházási kölcsönrészletek felszabadítását kértük és remélhettük — ami kétségtelenül súlyos ok volt arra, hogy engedményeket tegyünk — ennek fejében és ennek kedvéért, annak reményében, hogy ezzel a döntőszóval biró Franciaország ott szavát a mi érdekünkben fogja a mérleg serpenyőjébe dobni. Ennek kedvéért hoztuk meg e szerződés áldozatait. Ha egy pillantást vetünk erre a szerződésre, ha látjuk — amint már többször említettem — ennek messzeágazó jelentőségét, felmerül újra a kérdés, hogy ha még ennek a genü kedvező atmoszférának megteremtése végett hoztunk is ilyen áldozatokat annak a húszmillió aranykorona körüli összegnek felszabadításáért, felért-e ez a nagy áldozat azzal, amit e szerződésnek ilyen formában való megalkotásával hoztunk 1 Nehezebb a másik kérdés, az, hogy milyen okok vezették és vezethették Franciaországot e szerződés megkötésénél 1 Ha egyedül azt a gazdasági szempontot nézzük, hogy milyen volt az eddigi, a békebeli Franciaországgal szemben kereskedelmi forgalmunk, erre r választ nem kapunk, mert hiszen Franciaországba exportunk a múltban 2-2 millió aranykorona volt, importunk pedig — ha jól tudom — 11 millió aranykorona körüli összeget tett ki. Igaz, — a tárgyilagosság kedvéért ezt mindjárt hozzá kell fűznöm — a mai Franciaország, amely ezt a szerződést kötötte, nem azonos a régi Franciaországgal. Elzász-Lotharingiának megszerzése, Lotharingiának vasércei, Elzásznak petróleuma, az a nagy pamutipar, amely Németország büszkeségét képezte, a kálimezőknek Franciaországhoz való csatolása Franciaország ipari horizontját kétségtelenül végtelenül kiszélesítette épen annál a középeurópai gazdasági összefogásnál fogva, melynek vezetője Franciaország, de ide kell kombinálnunk messze kiterjedőleg Csehszlovákia nagy textiles nehéz iparát, Lengyelország vas-, kohó- és textiliparát, amelyek végül is Franciaország égisze alatt egy nagy összefogó iparpolitikát kivannak folytatni. Ilyen körülmények között Franciaország ma ipari tekintetben más megítélés alá esik, mint a régi időben, azonban, hogy vájjon számithat-e Franciaország iparcikkeinek olyan széles keretekben való meghonosítására és nieggyökeresitésére, mint ahogy erre ez a vámszerződés lehetőséget^ ad, nagyon is kétséges. Rá fogok később, térni, hogy miért nem hiszem, hogy ez valószínű volna. Nézetem szerint azonban nem csupán ezek az okok képezik okát annak, hogy Franciaország e szerződés megkötését kívánta. Én politikai okokat is látok itt közreműködni. Amint elöljáróban erre utalni szerencsém volt, Közép-Európának politikai konstellációja, amelyet Franciaország annak idején megteremtett, most látszik gyümölcseit érlelni. Franciaország akkor, amikor a világháborúból győztesként került ki, kettős irányú politikai koncepciót tűzött ki maga elé. Egyet KözépEurópa politikai összefogására, a másikat ugyanezen politikailag összefogott kis államoknak gazdaságilag való egységes megszervezésére. Egy tekintetben óriási előnyben volt. Amig Anglia nagy és széles horizontjával nem tudta eldönteni, hogy milyen súlyt tulajdonítson egy középeurópai politikának a maga szempontjából, addig Franciaország világpolitikai szempontoktól vezéreltetve, elsősorban rögtön rátette kezét Közép-Európára, érezvén, hogy abban a pillanatban, amikor 6*