Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-497

40 A nemzetgyűlés 497. ülése 1926. sikerül itt egy hatalmas és amennyire lehetséges tömör falanxot megszervezni Németországgal szemben, akkor Németország két oldalról, nyugatról és keletről összeszorittatván Franciaország és szövetségesei által, talpraállni egyhamar nem lesz képes. Ez a gondolat vezette a szegény és széttagolt Lengyelország talpraállitásában. Ez a gondolat vezette a sok-sok millió aranyfranknak tisztán meddő célokra, a lengyel hadsereg tapraállitására való bőkezű odaajándékozásában. Ez a gondolat vezette a sokáig húzódó és nehezen megszülető kis-entente összefogásának létrehozásában. Mennyit kellett áldozniok a francia államférfiaknak, mennyi pénzt kellett nekik — és ezt sinylik meg gazdasági válságukban — titokban áldozniok azért, hogy ezeket a tulaj donképen teljesen heterogén érdekű nemzeteket, amilyen egyfelől a román, másfelől á cseh vagy a jugoszláv, összefogja és egy kalap alá hozhassa! De kellő időben, kellő szivóssággal és kitartással látott ehhez a munkához és SZÍVÓS munkája eredményt is hozott. Akkor gyökeresedett meg benne gondolat, amely talán már előbb is megfogamzott benne, hogy azok az óriási anyagi áldozatok, amelyeket hozott ezeknek a kis nemzeteknek összefogására, gyümölcsöt csak akkor fognak hozni, ha a maga szuverenitása alatt lesz képes gazdaságilaag is összefogni ezeket az országokat és egységes irányítás mellett fogja tudni a messze Keletnek, de esetleg Oroszországnak is iparban szegény piacát ellátni azoknak az országoknak ipari termékeivel, amely országok most már az ő pénzével, az ő vezetése alatt egy nagy egységet alkotnak. (Élénk tetszés minden oldalon.) Itt kapcsolódik bele a mi szerepünk a francia-orosz koncepcióba. Az elképzelhetetlen, hogy Franciaország ugy érezte volna, hogy ezt a művét, amelybe végső láncszemként az újra elpolgáriasodó Oroszországot is kétségtelenül belekombinálta, össze lehessen fogni és végleg össze lehessen kapcsolni anélkül, hogy Ausztriát és Magyarországot ebbe bele ne vonja. Ez a magyarázata annak, hogy amikor tavaly vagy másfél évvel ezelőtt Csehországgal megkezdtük a vámpolitikai tárgyalásokat, Csehország minden különösebb ok és magyarázat nélkül egyszerűen abbahagyta a tárgyalást, előtérbe tolva az osztrákokat. Az osztrákok kezdtek velünk tárgyalni, világosan mutatván, hogy pacemaker-jei akarnak lenni a cseheknek, a csehek pedig világosan megérttették a világgal, hogy ők az osztrákokkal akarják a maguk számára a gesztenyét kikapartatni. Itt már nyilvánvalóvá vált MZ cl be nem vallott,

f de kétségtelen összefüggés a Franciaország által patronizált kisentente államai és Ausztria között. De ezzel még nem bizonyosodott be napnál világosabban ez az összefüggés. Teljes világosságot erre csak ez az előttünk fekvő szerződés dérit, amely szerződés a legnagyobb kedvezmény alapján velünk vámszerződést egyáltalán nem kötött Ausztriának is ölébe veti mindazokat a kedvezményeket, amelyeket Magyarország Franciaországnak nyújt. (Ugy van! a hal- és szélsőbaloldalon.) Magyarország még mindig künn volt a láncból. A lánc még mindig nem volt bezárva. És itt nem értjük meg a franciák politikáját. Egyfelől mindenáron arra törekedni, hogy ebbe a nagy láncba Magyarország is belekapcsoltassék, másfelől ezt ugy eszközölni akarni, hogy reánk egy kedvezőtlen szerződés kényszeríttessék, hogy velünk a Franciaországgal évi január hó 28-án, csütörtökön. szövetséges kisentente-hatalmak minden utón és módon éreztessék ellenséges indulatukat, ez J olyan politika, amely rejtély marad előttünk annál is inkább, mert Franciaországnak a poj litikában és különösen a külpolitikában való mesterművészetét mindnyájan elismerjük. Ilyen körülmények között teljesen érthetetlen előttünk, hogy Franciaország mit akar tőlünk. Magyarország politikai bekapcsolódása ebbe az érdekszférába addig, amig Franciaország szövetségesei irántunk több szimpátiát vagy jóakaratot kézzelfoghatóan nem mutatnak, szinte elképzelhetetlen. Marad tehát az a másik gondolat, hogy Franciaország ElszászLotharingia megszerzésével tényleg olyan ipari hatalomnak, olyan egységes és nagy, az ipari szükségletek minden ágazatát kielégíteni tucio nagyhatalomnak érzi magát, hogy azt hiszi, hogy minden tradíció, minden múlt, minden régi, német, osztrák és cseh összeköttetés ellenére is ipari termékeivel itt ugy meg fogja tudni vetni a lábát, hogy Magyarországon is olyan fogyasztási piacot tud majd teremteni magának, amelynek révén talán a politikai bekapcsolást is könnyebben fogja tudni eszközölni. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Kettőt azonban Franciaország is elfelejt ennél a kigondolásánál. Az egyik az hog*y legnagyobb versenytársa — és erre még rátérek — Németország ezáltal nyeregbe segittetik. Az a Németország, amely Ausztriához és Csehországhoz hasonlóan évtizedes, majdnem évszázados gyökereket bocsátott bele a magyar kereskedelmi életbe, amely Németország és Ausztria megismerte a magyar piac minden erejét és minden gyengeségét és egy hosszú és SZÍVÓS összeköttetés nyomán tudja, hogy mit miképen lehet elhelyezni, szemben azzal a Franciaországgal, amely az ő uj és a németekkel szemben bizonyára nem túlságosan fölényes ipari termékeivel a magyar piacon még csak a pionírnak, a tapogatózó kezdőnek szerepét töltheti be. A másik, amit elfelejtett Franciaország, az, hogy szinte elképzelhetetlen, hogy a Franciaország által gyártott iparcikkek, amelyeknek gyártása ujabban igazán nagy lendületet vett, még ha nem is volna meg ez a régi, szinte százados összeköttetés Németország és Magyarország között, felvehessék a versenyt ezzel a német iparral. Én végeredményben meg vagyok győződve arról, hogyha meg is adtuk ebben a francia szerződésben ezeket a kedvezményeket a francia iparnak a tárgyalásokon, ezek egyelőre ineffektivek fognak maradni. Ineffektivek, azaz hatástalanok fognak maradni azért, mert a többi államok határozottan fogják birni a francia iparral a versenyt. Ezenfelül még egy másik erőssége is volt ezeknél a tárgyalásoknál a franciáknak és ez egyfelől a mi tárgyaló feleink tájékozatlansága, másfelől a francia tárgyaló felek abszolút fölényessége. Mi abban a tévhitben éltünk, hogy Franciaország egy kedves, szeretetreméltó és a kérdéseket könnyedén és felületesen tárgyaló fél, aki egy szellemes mondás kedvéért anyagi és konkrét áldozatokat képes hozni, és aki az ő nagy lelkesedésével, elánjával és ékesszólásával megpróbálkozik majd felületesen a nagy engedmények kérésével, de ha ez nem sikerül, akkor beadja a kulcsot a mi komoly argumentumaink előtt. Azonban épen a fordítottja következett be. Megjelent itt egy kiváló férfiú, aki — amint már előbb jeleztem — a legnehezebb tarifális kérdéseket szokta a francia nem-