Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-510

A nemzetgyűlés 510. ülése 1926. után még mindig voltak börtönökben emberek, de kint jártak szabadon olyanok, akik talán súlyosabb ténykedéseket követtek el az ellenforradalom alatt és mégis az volt a helyzet, hogy a megbocsátó gesztus, a megbocsátás szelleme még mindig nem tudott az intézkedő körök gondolatvilágában gyökeret verni. Ilyen körülmények között, ilyen atmoszférában Íródott ez a közlemény. Ebből két-három mondatot kiszakitani, ezzel odaállitani egy képviselőtársunkat a bíróság! elé, hogy állj oda és felelj azért, amit több, mint egy évvel ezelőtt megírtál, ma Ítélkezni a felett, hogy akkor milyen lehetett az emberek lelkivilága: enyhén szólva, legalább is barbárság, mert hiszen ha időközben nem jöttek volna közbe nagyobb katasztrófák, a viszonyok azóta lényegesen meg is változtak volna. Itt is látszik, hogy politikai zaklatás történik, mert nem egyéb, mint zaklatás, ami Vanczák képviselőtársammal kapcsolatban itt lejátszódik s ezért tisztelettel kérem a nemzetgyűlést, méltóztassék ezt az előterjesztést visszautasítani és Vanczák képviselőtársam mentelmi jogát ebben az ügyben ne méltóztassék felfüggeszteni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Petrovits György jeiyző: Propper Sándor! Propper Sándor: T. Nemzetgyűlés! Ebben az ügyben ugyanaz a formasértés történt, ami az előbbi ügyben, hoar t. i. nem a felelős szerkesztőt, hanem a szerkesztőséget talán a szerkesztőség valamelyik tagját hallgatták me? arra vonatkozóan, hogy ki a cikk szerzője. A fokozatos felelősség alapjára itt nem lehet helyezni a jogszerűséget, mert a fokozatos felelősség alapján la a felelős szerkesztőt személy szerint kell kihallgatni, tőle megkérdezni, ki a cikk szerzője akkor is, ha a felelős szerkesztő nem nemzetgyűlési képviselő. Ügy látszik, ezekre a formákra a mentelmi bizottság nem üg-yel és nem ad sokat, ezeket a formáikat azonban azért kell betartani, mert ha mellőzik, akkor a felelős szerkesztőt zaklatásoknak teszik ki, egyszerűen a fokozatos felelősség alanián szedegetik elő buszszor. harmincszor anélkül, hogy neki alkalma volna a szerzőt megnevezni és i«y a zaklatástól mentesülni. Ezt csak. u gy leszögezem. A másik rész az. hogy maga a cikk nem tesz egyebet, minthogy az egyenlő elbánás és csztó igazság névében amnesztiát követel azok számára, akiket az ellenforradalom diadalutján egy kivételes forradalmi rendelkezés alánján fogtak pörbe és ítéltek el. Erre a bíráskodásra a jelenlegi igazságügyminister mondta a legszigorúbb, egyben igazságos bírálatot, midőn azt mondotta, hogy a bíróságok iránt ma széles körökben megnyilvánuló bizal'matlanság és animozitás onnan ered, hogy az ellenforradalom első idejében különösen a bíróságokat nem bírói munka végzésére kötelezték. Valószinüleg az igazságüírvminister ebben, a bírálatában a 2200/1919. M. E. fszamu, a gyorsított eljárásra vonatkozó rendeletre utalt, amely valóban olyan volt és olyan ma is, hogy nem túlságosan kelt bizalmat maga iránt és a következmények iránt. Sajnos, és szomorú dolog, hogy ez a rendelkezés még mindig érvényben van. igaz, hogy csak a régi ügyekre, még szomorúbb azonban az, hogy az igazságügyminister ur ezt a szigorú, tárgyilagos és igazságos birálatot nem szankcionálta azzal, hogy valamennyi, ezen az alapon létrejött ügyet revízió alá veg'ye. Feltétlenül szükséges lett volna az igazságügyi székfoglaló után az &\Jévi február hó 19-én, pénteken. 411 mondott bírálat következménye gyanánt az összes gyorsított eljárás alapján hozott Ítéleteket elővenni, azokat a legalaposabban revízió alá vonni, letárgy altatni; ez nem történt meg, de viszont, ha maga az igazságügyminister ur itéli el az ellenforradalmi bíráskodást, de nem segít rajta, azt hiszem a legkevesebb, amit tenni kellett volna, az., hogy minden kérés és sürgetés nélkül igen gyorsan általános amnesztiával segített volna a dolgon. Látjuk azt, hogyha amnesztiát osztogattak jobbra, tálcán úgyszólván házhoz szállítva, vajmi kevés balra is jutott belőle, de nem teljes és tökéletes amnesztia, úgyhogy ina hét esztendővel az ellenforradalom győzelme után még körülbelül 80 olyan ember ül börtönben, kiket a gyorsított eljárás alapján ítéltek el. Ez a cikk semmi egyebet sem kivan, mint amnesztiát és a cikk nèm a magyar nemzetet bírálja, hanem a kormányt és a kormány egyáltalán nem tesz jó szolgálatot a köznek és a nemzetnek, ha a saját maga cselekedeteit, saját magát, a saját maga párturalmát állandóan összetéveszti a nemzettel. Az a cikk ezt szigorúan elválasztja és csak a kormányt birálja, nem is bírálhat mást, mert hiszen amnesztia hirdetésére nem a nemzet hivatott, hanem a kormány hivatott annak kezdeményezésére, tehát szóba sem jöhetett a magyar nemzet, hanem csak a kormány, a kormány azonban, különösen az ujabb időkben, szeret ilyen védősáncok mögé elbújni. Ebben az esetben a magyar nemzet becsülete mögé bújik el s_ ezzel akarja a maga tehetetlenségét és a kétféle elbánást mentegetni. Általában azt a tendenciát látjuk megnyilvánulni az igazságszolgáltatásban is és a közigazgatásban is, hogy szeretnek sértéseket mesterségesen létrehozni. Nem hiszem, hogy akár az egyesnek, akár az intézménynek hasznára válna az, ha mindenáron, minden eszközzel szuggerálni akarják valakinek vagy valakiknek, hogy meg akarták sérteni az illető egyént, vagy az illető testületet. Nagyon jellemző, hogy amikor a dohányutcai merénylet történt és amidőn az elsőfokú nyomozóhatóság a kórházba kiszállt, a haldokló betegtől nem az iránt érdeklődött, hogy kik voltak a merénylők, kik lehettek azok, hanem hogy a haldoklók mit mondtak a kormányzati rendszerről? Ez az eset megismétlődött most legutóbb a Vázsonyi Vilmos képviselőtársunk ellen elkövetett merénylet után, amidőn nem arra fektettek túlságosan nagy súlyt, hogy kik a merénylők vagy felbujtók, miért akartak elkövetni merényletet, hanem arra, hogy a merénylet következtében összefutott közönség közül ki, mit mondott és ki mivel kit akart megsérteni. Célszerű dolog ez? Hivatkozom például arra, hogy Peyer képviselőtársunkat az egyik bírói tanács hat hónapra ítélte el kormányzósértésért, bár Peyer a tárgyaláson kijelentette teljesen és határozottan, hogy ő a kormányzót nem akarta megsérteni. A tanácselnök azonban szuggerálta, ráfogta, belevitte abba. hogy ő igenis megsértette a kormányzót. Nem hiszem, hogy ez a kormányzó urnák kedves volna, vagy előnyére szolgálna. Ha valaki kijelenti, hogy nem akarta megbántani, megsérteni, nem volt ilyen szándékában, hogy ilyen szándékot csak belemagyaráztak a beszédébe vagy Írásába, s iey csak félreértés lehet, nem látom be. hogy miért kell beleszuggerálni, hogy akadnak sokan olyanok, akik meg akarnak valakit sérteni. Ez nem egyéb, mint ennek a kornak kinövése. Ht nálunk, különösen speciálisan Magyarorszá61*