Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-510

4:16 A nemzetgyűlés 510. ülése 1926. Petrovits György jegyző: Feliratkozva senki sincsen! Elnök: Kivan még valaki szólani! (Nem!) Ha senki szólni nem kivan, a vitát bezárom, a tanácskozást befejezettnek nyilvánitom. Következik a határozathozatal. (Propper Sándor: Szólnak a csengők, jönnek a mungók. — Zaj a szélsőbaloldalon.) Kérdem, méltóztatnak-e az előadott ügyben a mentelmi bizottság javaslatához képest Vanczák János képviselő ur mentelmi jogát felfüggeszteni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik a mentelmi bizottság javaslatát elfogadják, szíveskedjenek felállani! (Megtörténik. — Propper Sándor: Kisebbség! — B.Podmaniezky Endre: Már megint a tegnapi komédia!) Megállapítom, hogy többség. Kimondom a határozatot, hogy a Nemzetgyűlés az előadott ügyben Vanczák János nemzetgyűlési képviselő ur mentelmi jogát felfüggesztette. Következik a mentelmi bizottság 889. számú jelentése a magyar állam és a magyar nemzet megbecsülése ellen elkövetett vétséggel gyanúsított Vanczák János nemzetgyűlési képviselő mentelmi ügyében. Az előadó urat illeti a szó! Nánássy Andor előadó: T. Nemzetgyűlés! A budapesti kir. főügyészség Vanczák János nemzetgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérte, mert a budapesti kir. ügyészség a Népszava politikai napilap ellen a magyar állam és a magyar nemzet megbecsülése ellen elkövetett vétség miatt eljárást inditott. A budapesti kir

% büntetőtörvényszék megkeresése szerint a »Népszava« politikai napilap 1924. évi december hó 25-ik napján megjelent számában »Amnesztiát!« felirat alatt közzétett cikk tartalma az 1921. évi III. t.-cikk 7. §-ába ütköző vétség jelenségeit látszik feltüntetni. A cikk maga a következőket tartalmazza (Olvassa): »Az intelligens képzett munkások nagy tömegei élnek külföldön emisrrációban, mert nem mernek hazajönni a gyűlöletnek és a hazugságnak eme sötét országába, ahol a jelentéktelen senkik piaci lármája teszi lehetetlenné a kiengesztelődés nagy művét. ÍPronper Sándor: így van! A Vannay Lászlók! — Zaj a szélsőbaloldalon.) A reakció még nem tudja nélkülözni azokat a szabadcsapatokat amelyeknek segitségével uralomra jutott, szüksége van azokra a gyilkosokra, akik hatalomhoz juttatták. Általános amnesztiát követelünk az igazság nevében, mert nem járja, hogy amikor a gyilkosok mind amnesztiát nvertek, akkor ártatlanokat büntessenek.« (Klárik Ferenc: Mennyire igaza van!) A cikk szerzőjét a szerkesztőség felhívás dacára sem nevezte meg. (Szakács 4jidor: Megint a szerkesztőség! — Zaj a szélsőbaloldalon.) igy a sajtójogi felelősség' Vanczák János nemzetgyűlési kénviselő, felelős szerkesztőt terheli. j A bizottság megállapította, hogy a megke- | rosés illetékes hatóságtól érkezeit az összefügg j gés a vélelmezett bűncselekményt tartalmazó cikk és nevezett képviselő személye között nem i kétséges, zaklatás esete nem forog fenn, javasolja a t. Nemzetgyűlésnek, hogy Vanczák János nemzetgyűlési képviselő mentelmi jogát ezen ügyben függessze fel. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik! Petrovits György jegyző: Szabó Imre! Szabó Imre: T. Nemzetgyűlés! Az az előterjesztés, amelyet 889. szám alatt az előadó ur volt szives ismertetni, ismét abba a hibába esik, hogy az előadó ur egy írott közlemény kiszakított részét citálja, de szóval, nem pedig az előterjesztésben és igy nem adja meg a leheévi február hó 19-én, pénteken. tőséget arra, hogy képviselőtársaim a közlemény más vonatkozásait is jtanulmányozhassák. Már nem egyszer tettük*szóvá, hogy az előterjesztésben legalább a cikk ama részének benne kellene lenni, amely inkriminálva van. Azt látjuk, hogy körülbelül több, mint egy hasábos közleményről van szó és ebből az előadó ur szerint három mondat van inkriminálva. Ha, azonban az egész cikkből ezt a három mondatot kiszakítjuk, akkor sem mond mást, mint hogy hangot ad annak az elkeseredésnek, amellyel az amnesztia kérdését annakidején nemcsak mi szociáldemokraták, nemcsak azok, akik a legközvetlenebbül voltak érintve, hanem egészen más világfelfogásu, polgári állású emberek is itt a nemzetgyűlésben tárgyalták. A kérdéses cikk abból az alkalomból Íródott 1924 december 25-én, amikor a közvéleményben £IZ R hir terjedt el, hogy a kormány karácsonyra, 1924 december havának végére, amnesztiát fog kieszközölni a börtönben sínylődőknek. Ha valaki ezt az egész cikket elölVet S SS,, akkor egész más meggyőződésre jut, mintha a cikknek csak ezt a kis részét szakítjuk ki, amelyet az előadó ur citált. Hiszen ilyen indokolással és ilyen kiszakitott részekkel nincs az az irás és az a beszéd, amelyet inkriminálni ne lehetne. Ha közügyeket tárgyalunk, — bármely közérdekű ügyet — ugy óhatatlan, hogy az ember véleményét meg ne mondja és a vélemény megmondása közben akárhányszor talán súlyosabb jelzőket is használ, de nem lehet inkriminálni anélkül, hogy az egész beszédet, vagy az egész írást figyelmébe ne vennénk. A kérdéses cikkben a következők is foglaltatnak, amit az ügyészség nem inkriminált. (Olvassa): »Azt olvassuk, hogy ők, »a felebaráti szeretet vallásának hivei mélységes áhítattal és magukbaszállással, szivük legbelső rejtekét is megvizsgálják, mielőtt az Ur asztalához járulnak«. Igy mondják és igy hirdetik ezt a kereszténység nagy ünnepén, a Megváltó születésének örömnapján. És amikor a szeretet ünnepén kigyúlnak a mécsek, száz és száz áldozat a rideg börtön rácsai mögött elmélkedik a szeretetről és a megbocsátásáról. Az ellenforradalom áldozatai immár hat esztendő óta ártatlanul szenvednek a börtönökben. Szegény, szánandó áldozatai a világháborúnak és a forradamaknak. Azok, akik az emberiségnek legnagyobb tragédiáját előidézték, akik öntelt kevélységgel vágóhidra cipelték az emberek millióit, akik megcsonkították, nyomorba taszították ezt a szerencsétlen országot, újra hatalmon vannak, de áldozataik hat esztendő óta hiába lesik a megbocsátás és a szeretet jelét.« Nem egyszer mondottuk ezt el itt és kint a nyilvános életben, nem egyszer irtuk meg, hogy évek telnek el anélkül, hogy a felfordulásnak, a gazdasági és politikai nyomorúságnak okozói, akik tulaj donképen az országot bajba, nyomorúságba döntötték, szabadon járnak, ezeket soha senki felelőssé nem tette, ellenben azok, akik ártatlan áldozatai, vagy á pillanatnyi hatások alatt önkéntelenül vállalt szerepük miatt beugrottak s később az ellenforradalom karmai közé kerültek, még évek múlva is internáló-táborokban, börtönben szenvedtek, vagy a legjobb esetben hetenként kétszer-háromszor-négyszer munkájuktól elvonva rendőri jelentkezésre voltak kényszerítve. Ha ezt a cikket végigolvasom, mindenütt azt találom benne, hogy az nem egyéb, mint a jogos elkeseredés kitörése a felett, hogy 1925-ben, tehát hat esztendővel a forradalmak