Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-508

A nemzetgyűlés 508. ülése 1926. évi február 17-én, szerdán. G ügy hullámzása alatt az ügytől mindenki távol tartott és izolált, most a tüntetés kapcsán belevonják ebbe az ügybe? 4. Hajlandó-e a kormány kijelenteni, hogy a frankhamisítás bűnügyének bűnügyi és parlamenti tárgyalásának lezárásáig sem jobbsem baloldali utcai tüntetést és felvonulást nem engedélyez. Benyujtja Rassay Károly s. k.« Elnök: ííassay Károly! t Rassay Károly: T. Nemzetgyűlés! Évek után ez az első alkalom, hogy újra élek az interpelláció jogával. Ezeknek az éveknek hallgatása némileg szimbóluma volt annak a politikai magatartásomnak, amellyel a kormány elé nem kivántam nehézségeket görditeni a szanálási munka végrehajtása tekintetében. ügy éreztem, hogy a szanálási Programm első etappja az ország jövő helyreállításának s a magam részéről el akartam háritani minden nehézséget, amelyet esetleg bizonyos politikai elvi kérdések felvetése vagy bizonyos kormányzati tények kritikája ebben a tekintetben a kormánynak támaszthatna. Lett volna alkalom rá, lett volna szükség, sőt talán lett volna kötelesség is, hogy bizonyos kormányzati tényeket szóvá tegyek és kifogásokat emeljek, én azonban ezekben az időkben hallgattam. Ma azonban az ország érdekében, tehát ugyanezeknek a szempontoknak figyelembevételével ugy érzem, kénytelen vagyok bizonyos jelenségekkel szemben állást foglalni. Az ország érdekében kénytelen vagyok a kormánytól bizonyos eseményekre vonatkozólag felvilágosításokat kérni, amely eseményeknek előzményei az előző napokra nyúlnak vissza, fenyegető veszélyei pedig a legközelebbi jövőben érhetnék az országot. (Klárik Ferenc: Késhegyig megyünk!) Tisztelettel kérek 15 percnyi meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak hozzájárulni, hogy a képviselő ur interpellációjának ideje 15 perccel meghosszabbíttassák ? (Helyeslés.) A nemzetgyűlés a kért meghosszabbítást engedélyezi. Rassay Károly: Két hónapja annak, hogy a magyar nemzetre rászakadt a frankhamisítás bűnügye, minden izgalmával, szégyenével és következményével. Hogy mi vezetett ide, hogy mi tette lehetővé ennek a bűnügynek évek óta tartó előkészítését és mi tette lehetővé elkövetését, azt ebben a percben kutatni nem kívánom. Ennek kutatása politikai felelősség megállapításának kérdése. Ha azonban nem akarjuk szemünket becsukni a valódi tények előtt, akkor el kell ismernünk, hogy a nemzet e két hónap óta valóságos lázas betegségben vergődik. (Ugy van! balfelől.) Események történnek, amelyeknek okait nem ismerjük s amelyekkel szemben értetlenül állunk; konzekvenciák, következmények maradnak el események után, amelyeknek okait nem ismerjük; nyilatkozatok hangzanak el és válaszok felelnek rájuk, de meg kell állapitanunk, hogy a nyilatkozatokban és a válaszokban is több a sejtés, mint a való tartalom, mint az igazság megnevezése. És ez igy megy tovább a mi belpolitikai és külpolitikai életünkben. Külföldön interpellációk hangzanak el idegen parlamentek termében és mi aggódva várjuk a feleleteket az elhangzott interpellációkra. Azon a megállapításon, hogy a frankhamisítás közönséges bűnügy, régen túl van már a közélet. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Nem is állhatott meg ez, csak pár napig. Megcáfolták az első órák eseményei ; (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) megcáfolták a nyomozás külsőségei, megcáfolta az a körülmény, hogy nem mint egy közönséges bűnügyben, a rendőrség járt el, hanem áttették a nyomozást a rendőrségtől az ügyészséghez s a napnak minden szakában, éjszaka is, jelentések, futárok jöttek és mentek. Megcáfolta ennek a bűnügynek közönséges bűnügyi voltát az a körülmény is, hogy azok a személyek is, akik ebben az ügyben szerepelnek : hatalmas közfunkcionáriusok ; az állami életnek és a társadalmi életnek előkelő pozíciót betöltő egyénei voltak kompromitál va; megcáfolták azok a súlyos érdekek, amelyek ennek a bűnügynek nyomozása sorsához, jövőjéhez, eredményéhez fűződtek ; megcáfolták azok a politikai nyilatkozatok, amelyek illetékes helyről elhangzottak és amelyek a külföldön elhangzottak. Mindezek a külső jelenségek világosan mutatják, hogy itt rendkívül súlyos, rendkívül komoly kihatású üggyel állunk szemben, amely a nemzet érdekeinek életgyökereit érinti. Ilyen körülmények között nem találok túlzást abban, amikor nemcsak olyan tiszteletreméltó helyről, mint gróf Apponyi Albert személye, hanem hivatalos helyekről is elhangzott a súlyos megállapítás, hogy Trianon óta ilyen szerencsétlenség az országot nem érte. És mit láttunk ezzel a komoly megállapítással szemben 1 Vájjon látjuk-e azt a nemzeti összhangot, amely ilyen időkben a nemzet életképességének jele és biztositéka ? Sehol sem látjuk, sőt meg kell állapitanunk, hogy azok a szakadékok, amelyek a szomorú, forradalmi és ellenforradalmi idők után a nemzet testén szakadtak, napról-napra, sőt merném mondani órárólórára kimélyülnek és nincs ember, nincs párt, nincs politikai tényező, amely a maga érdekét, a párt érdekét, vagy személyét, ha kell, beledobná ebbe a mélyedésbe, hogy a nemzet testén a volt összhangot létre tudja hozni. (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon. — Propper Sándor : Igen ! Kezdjék a felelősek !) Nemzetek, amelyeket évek gyilkos, harca elválasztott és szembe állított egymással és amelyek közt egész vértenger folyt lie, Locarnoban megtalálták egymás kezét arra, hogy dolgozzanak a mai generációért és a jövő reménységeiért, és ebben a nemzetben, amely saját vére elhullásában fetreng itt, nincs elég erő, hogy megteremtsen egy belső Locarnót, egy nagy összefogást, amely garanciát adna a mai generációnak és biztositékát adná a jövő reménységeinek. (Hedry Lőrinc: Nagyon sajnos!) Én megállapodom itt és megelégszem talán azzal az eredménnyel, hogy minden oldalról az hangzik, hogy sajnos! Ez azonban nem hozza létre magát a kiváut eredményt. Itt ténynek, cselekedetnek kell történnie. Nem akarom keresni a felelősség kérdését, hogy miért nem tud létrejönni ez a nagy összhang, ez a belső Locarno, mert a felelősség keresése ezekbenapercekben talán egyet jelentene a szakadékok további szélesítésével. Mindenkinek önmagának kell megtalálnia a felelősség kérdését és levonni belőle a szükséges következményeket és lépéseket. Mi azonban, akik a közéletet figyeljük, foglaljunk bár helyet a politikában bármely oldalon, lehetetlen, hogy ezt a jelenséget ne lássuk és a legnagyobb aggodalommal ne kisérjük figyelemmel. És én azt hiszem, nem járok messze az igazságtól; azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, hogy ennek a szomorú állapotnak előidéző oka személyektől fügetlenül az a körülmény, hogy az igazság fogalmát újra szembe állítják a haza gondolatával, a kereszténység gondolatával és azokkal a nemes eszmékkel, amelyek sohasem állottak szemben az igazság gondolatával. Sőt 54*