Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-508

A nemzetgyűlés 508. ülése 1926. évi február 17-én, szerdán. 349 ron nincs iskola, télvíz idején azt a kisembert lehetetlen neki inditani az útnak, hogy iskolába menjen sokszor 10—15 km. távolságra. A javaslat gondoskodik arról, hogy ez a törvény végrehajtható legyen, nemcsak azért, mert iskolákat állit fel, hanem mert az iskolák mellé még internátusokat és napközi otthonokat teremt. Ami az internátus okát illeti, megvallom, nem igen tartom keresztülvihetőnek, hogy ezek mellett az iskolák mellett legyen internátus is, hiszen maga a törvény egy négy kilométeres sugarú kört jelöl meg olyan területnek, amelyen belül iskolát kell álitani, ha abban 20 család, vagy 30 iskolaköteles gyermek van. Egy négy kilométeres sugarú körben internátusi benlakás nem válik szükségessé, itt inkább a napközi otthon felel meg. Viszont azonban abban az értelemben, ahogy Csontos Imre t. képviselőtársam felvetette az internátusok gondolatát, talpraesettnek, keresztülvihetőnek és sok tekintetben hasznosnak is tartom. Mert ha például egy nagy alföldi város — mint emiitettem, Karcag, Hódmezővásárhely, vagy Kisújszállás, — a tanyai iskoláztatásról ugy akar gondoskodni, hogy bent a városban internátust alapit, ahová a tanyai gyermekeket behelyezi, és az iskolai évet ott töltik, ennek igen nagy és fontos kihatása elsősorban az, hogy a tanyai gyerek a városban szélesebb látkörü környezetbe jut, a városi gyermekkel együtt jár iskolába és sok olyan dolgot fog látni és hallani, amit egyébként az iskolában meg sem tanulna, ez a látás és hallás felkelti benne a tudásvágyat, keres és kutat tovább s igy az önképzésnek meg van az alapja. De meg azután ennek az alapításnak meg van az a lehetősége is, hogy az iskolák tényleg pontosan látogatottak legyenek. Az internátusból minden nap el lehet küldeni a gyermekeket az iskolába, és holmi apró-cseprő kifogásokkal nem fognak a gyermekek iskolakerülőkké válni. Czettler Jenő t. képviselőtársam tegnapi felszólalásában nagyon szép képet rajzolt meg arról, hogy mi lehetne a hivatása egy tanyai '/ tanitónak. Elmondotta, hogy annak voltaképen orvosi ismeretekkel is birnia kell, szükséges, hogy egy kis kézipatika is legyen kéznél az iskolákban, hogy a betegeknek rendelkezésére álljon. Azt mondotta, hogy ennek Közigazgatási teendőket is kell végezni, hogy az embereket ott felvilágosítsa. Azután a messze jövőbe tekintve, szövetkezetek alapitására is gondol, amelynek vezetője szintén a tanitó legyen, s magát a postát is az a tanitó kezelné. Azt hiszem, hogy ez nagyon szép kép, de lehetetlen a keresztülvitele, hiszen ha tanitó lelkiismeretesen akarja a maga munkáját végezni, ha igazán tanitani akar és ha a gyermekeket nevelni akarja, lehetetlen, hogy egyszerre orvos is, postamester is, közigazgatási jegyző is, szövetkezeti vezető is és nem tudom, még mi minden legyen. Ez azt jelentené, hogy az iskola maga nem iskola lenne, hogy a tanitó nem tanitana, hanem mindennel mással foglalkoznék, mert hiszen épen Czettler képviselő ur mondotta tegnap beszédében, hogy ezért külön honorárium járna, így voltaképen a külön honorárium után menne az a tanitó és nem a maga munkáját végezné. Attól félek, hogyha ilyen irányú fejlődés jönne, ha ez bekövetkeznék, ugy járnánk, mint aki sokat markol s keveset fog, nem érnénk el azt a célt, amelyet akarunk érni, t. i. a népművelés emelését. Ugyanezzel kapcsolatban fel akarom a minister ur figyelmét hivni arra is, hogy én attól félek, hogy az elemi iskolákban a tanterv is igen sokat markol. Túlságosan nagy az az anyag, amelyet megkövetelnek az elemi iskolai gyermekektől. Mikor én ezt a most megjelent uj tantervet gondosan áttanulmányoztam, rájöttem arra, hogy nagyon szép az a tanterv, amelyet összeállítottak, de annak, aki összeállitotta, nem volt szive ahhoz, hogy kihagyjon belőle részleteket és megkurtítsa a tananyagot. Szép annak a tananyagnak minden egyes részlete, csak az a baj, hogy olyan sok, hogy nem lehet megemészteni. Olyaníélekép áll előttem a dolog, mint mikor a középiskolában 12 tanár összeáll, hogy egy tanulót tanitson. Mind a 12 tanárnak meg van a maga szakismerete és szaktudása és mindegyik a magáéból akar sokat, többet adni. A végén a 12 tanár szaktudását egy szegény gyermek fejébe akarják beletömni, az eredmény, hogy a gyermek azt nem tudja megemészteni és feldolgozni. Szeretném, ha a minister ur összehivna egy ankétot, amelyben nem tudós pedagógusok és nem egyetemi tanárok vennének részt, hanem tanyai tanitók, akiknek gyakorlatuk van, akik évek hosszú során át megtanulták az iskolában és az életben, hogy mit lehet és mit nem lehet kivánni a gyermekektől. És amikor az ankét összeül, mondja ki a minister ur rögtön, hogy attól pedig tekintsünk el, hogy az elemi iskola felsőbb iskolára készit elő. Az elemi iskola ne készitsen elő semmiféle felsőbb iskolára, sem középiskolára, sem semmire, hanem legyen egy befejezett egész. Olyan legyen az az ankét, hogy abban csupa szakember üljön, akiknek gyakorlati ismeretei vannak; ők mondjanak véleményt, vegyék elő a tantervet és legyen szivük kihúzni abból minden feleslegeset, ami az életben sohasem kell a gyermekeknek. Az elemi iskolai tananyagban anynyi mindenféle tudnivaló van! Szó van ott polgári jogokról, csillagászatról, földrajzról és történelemről, annyi mindenféle tudásról, hogy őszintén megmondom, ha annak nem egy elemi iskolai gyermek, hanem egy felnőtt van birtokában, már körülbelül rendelkezik annyival, amennyi az általános műveltség eléréséhez szükséges. Azt hiszem, ha egy ilyen ankét öszszeülne, az igy összegezné az elemi iskola célját: irni, olvasni, számolni tudás, rendithetlen hazafias érzés, Istenbe vetett erős meggyőződés. Ha ennek megfelel az elemi iskola, akkor elérte célját, mert az irni-olvasni tudás megadja a lehetőséget arra, hogy tovább tanuljon, hogy tovább képezze magát s mindig bővitse és bővitse ismeretkörét. Az iskola ne magát a mindent átfogó tudományt, hanem ennek a tudománynak megszerzéséhez szükséges eszközt van hivatva megadni. Amikor a javaslatot örömmel elfogadom, akkor befejezésül csak azt kívánom, hogy azok az ifjak és gyermekek, akik ezekből az iskolákból ki fognák kerülni, legyenek méltó utódai azoknak a pécsi diákoknak, akik tanáraik vezetésével Mohács mezejére mentek meghalni a hazáért, és legyenek méltó utódai azoknak a nagyenyedi diákoknak, akik a török vész idején fütykösökkel verték el a törököket s emléküket hirdeti a nagyenyedi két fűzfáról és a róla szóló rege. Azt kivánoon, hogy legyenek sokkal szerencsésebbek, sokkal boldogabbak ennél a nemzedéknél, amelynek csak a súlyos kereszt viselése és százféle gond jutott asztályrésziil. A törvényjavaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és tans a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Bodó János jegyző : Csik József! 52»